A Kúria elnöke a Finn Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elnökének, Pauliine Koskelonak a meghívására részt vett Helsinkiben az Európai Unió Legfelsőbb Bíróságai Elnökei Hálózatának az Európai Unió Bíróságával és az Emberi Jogok Európai Bíróságával szervezett együttes ülésén.
A 2013. szeptember 6-án megtartott együttes ülésen az európai uniós nemzeti legfelsőbb bírói fórumok elnökein kívül részt vett Vassilios Skouris az Európai Unió Bíróságának elnöke, illetve Dean Spielmann az Emberi Jogok Európai Bíróságának az elnöke is.
A nemzetközi konferencia napirendjén két téma szerepelt: az első kérdéskör a határozatok kölcsönös elismerése, ezen belül is a vertikális együttműködés lehetőségei, keretei a nemzeti és a nemzetközi bíróságok között, valamint a horizontális együttműködés gyakorlata volt. Ezek továbbfejlesztésének távlatairól külön előadások és hozzászólások hangzottak el.
Második témacsoportként a résztvevők az emberi jogok védelmével, az európai Alapjogi Charta és az Emberi Jogi Egyezmény alkalmazásával kapcsolatos kérdéseket, konfliktusokat vitatták meg.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának elnöke, Dean Spielmann felszólalásában az uniós jog és az Egyezmény alkalmazásával kapcsolatban a dialógus fontosságát emelte ki. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti legfelsőbb bírói fórumok és a luxembourgi bíróság között folyamatos párbeszédre van szükség az emberi jogi követelmények alkalmazását illetően is.
Az Európai Unió Bíróságának elnöke, Vassilios Skouris hozzászólásában úgy fogalmazott: a bíróságok közötti kapcsolatok, együttműködés fő eleme a bizalom.
A mostani volt az első együttes találkozó az Európai Unió Legfelsőbb Bíróságai Elnökeinek Hálózata, az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága között. Korábban ilyen együttes találkozóra csak a luxembourgi bírósággal került sor.
A találkozón részt vett elnökök egyöntetűen hasznosnak ítélték az eszmecserét és kilátásba helyezték ennek a gyakorlatnak a folytatását a jövőben is.
Budapest, 2013. szeptember 18.
A Kúria Sajtótitkársága