Darák Péter: “Bírósági iratokba történő elektronikus betekintés biztosítása alapvető cél a jövőre nézve”

Dátum

A digitalizációról és a bíróságokon tapasztalható informatikai kihívásokról beszélt Darák Péter a  Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének XI. konferenciáján 2017. június 15-én Budapesten. A Kúria elnöke a „Digitalizáció a jogalkotásban és a jogalkalmazásban” című előadásában kifejtette, miként fejlődött a digitalizáció a bíróságokon, milyen a jelenlegi helyzet, illetve milyen kihívások, fejlesztési irányok várhatóak a közeljövőben.

Darák Péter ismertette azokat a környezeti, külső és belső hatásokat, amelyek a jogalkotásban és jogalkalmazásban is szükségessé teszik a fejlesztési folyamatokat. A legfelsőbb bírói fórum vezetője elmondta, hogy a magyar igazságszolgáltatásra ma még inkább az a jellemző, hogy az informatikusok hatására eszközölnek változtatásokat, ugyanakkor Darák Péter szerint hangsúlyosabban a bírói hivatás sajátosságainak kellene a fejlesztési irányokat kijelölni. Az egyik, jelentős változásokat is előidéző újítás egy intelligens beszédfelismerő számítógépes rendszer bevezetése és elterjesztése lehet, az így felszabaduló munkaerő hasznosításával lehetővé válna a bírákat segítő jogászok jóval nagyobb létszámban történő alkalmazása is.

A Kúria elnöke előadásában felsorolta azokat az elektronikus kapcsolattartási lehetőségeket és informatikai rendszereket, amelyek jelenleg is működnek a bíróságokon. A terület fejlesztésének fontosságát az is jelzi, hogy az informatikára és digitalizációra fordított költségvetési források 367%-kal nőttek az igazságszolgáltatásban. Darák Péter szerint a következő cél az átláthatóság és a nyilvánosság növelése lehet. A Kúria elnöke szorgalmazta a bírósági iratokba történő elektronikus betekintés lehetővé tételét, ezzel az ügyfelek időt takaríthatnak meg és anyagi előnyökkel is járna számukra, de az igazságszolgáltatás további gyorsítását is szolgálná.

A Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének „Digitális revolúció és az új nemzetközi adótrendek” című konferenciáján hazai és külföldről érkezett adószakértők, közgazdászok és szakemberek beszéltek az informatikai fejlődés kihívásaira adandó lehetséges válaszokról és az országhatárokon átívelő adóváltozások hatásairól.

Budapest, 2017. június 15.

A Kúria Sajtótitkársága