Kfv. V. 35.522/2013/4.
A felperes több évtizedes köztisztviselői jogviszonyának 2010. évben történt megszüntetése miatt 2011. május 30-án különadóra vonatkozó bevallást nyújtott be, amelyben 98%-os különadó fizetési kötelezettséget vallott. Az adóhatósághoz 2012. augusztus 27-én benyújtott önellenőrzésében különadó fizetési kötelezettségét nem módosította, de nyilatkozott arról, hogy önellenőrzésének indoka az egyes gazdasági és pénzügyi törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény (Egptv.) 8-12.§-ainak Alkotmányt, Alaptörvényt sértő és nemzetközi egyezménybe ütköző volta.
Az alperes az önellenőrzést az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 124/B. §-ára alapítottan elutasította. Érdemi döntésének indokolása szerint az állami adóhatóság köteles végrehajtani a jogszabályokba foglalt rendelkezéseket, ezektől nem térhet el, és nem jogosult arra, hogy valamely jogszabályi rendelkezést felülbíráljon abból a szempontból, hogy az megfelel-e az Alaptörvény rendelkezéseinek és a nemzetközi normáknak.
A felperes az adóhatósági határozatok ellen benyújtott keresetében kérte, hogy a bíróság az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (ABtv.) 32. § (2) bekezdése alapján eljárva kezdeményezze az Alkotmánybíróság eljárását az Egptv. 8-12. §-ai kapcsán alkotmányellenesség, Alkotmányba, Alaptörvénybe, nemzetközi szerződésbe ütközés megállapítását, vitatta a 98%-os külön adófizetési kötelezettségének jogalapját.
Az elsőfokú bíróság a felperes alkotmánybírósági eljárás kezdeményezésére irányuló kérelmét végzéssel, keresetét ítélettel utasította el.
A felperes felülvizsgálati kérelem alapján eljárt Kúria az első fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az első fokú bíróságot új eljárásra, új határozat hozatalára utasította. Jogi álláspontja a következő volt:
A felperes felülvizsgálati kérelmében alappal hivatkozott arra, hogy az Alkotmánybíróság a 37/2011. (V.10.) számú és a 184/2010. (X.28.) számú határozataiban nem vizsgálta a perben vitatott jogszabályi rendelkezések nemzetközi szerződésbe ütközését.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) Kamarája a 41838/11., a 66529/11., 49570/11. számú határozataiban megállapította, hogy a törvényes végkielégítéseknél az Egptv. szerinti 98%-os adómérték ellentétes az 1. kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkével (tulajdon védelme).
Az Alkotmánybíróság a 6/2014.(II.26.) számú határozatában nem látott okot arra, hogy eltérjen attól a tartalomtól, amelyet az EJEB döntései értelmezés útján az 1. kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkének tulajdonítottak a különadó mértékével összefüggésben. Az Alkotmánybíróság ezért ebben a határozatában azt állapította meg, hogy az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvénynek a 2010. évi CXXIV. törvény 1. §-ával kiegészített, 2013. december 30-ig hatályban volt 10. §-a nemzetközi szerződésbe ütközik, nem alkalmazható a Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt 8.K.27.147/2013. szám alatt folyamatban volt eljárásban, továbbá valamennyi bármely bíróság előtt folyamatban lévő ugyanilyen ügyben. Az Alkotmánybíróság e határozat indokolásában rögzítette, hogy a hozzá benyújtott bírói kezdeményezéseket követően módosult az Egptv. 10.§-a, az kiegészült a 12/C.§-al, mely szerint az egyes törvényeknek agrár és környezetügyi tárgyban történő módosításáról szóló 2013. évi CCL. törvénnyel megállapított 10. §-t a 2014. január 1-jén vagy azt követően megszerzett bevételekre kell alkalmazni. A 2013. évi CCL. törvény 138. § (2) bekezdése pedig kimondta, hogy az Egptv. 10.§-ában a „98” szövegrész helyébe „75” szöveg lép. Ez a módosítás tehát megváltoztatta az Egptv. 10.§-át, így annak megsemmisítése és hatályvesztése már meghaladottá vált, másrészt alkalmazási kényszert írt elő a bírói kezdeményezés szerinti esetekben. Utalt arra is, hogy az Alaptörvény Q. cikk (2) bekezdéséből egyebek mellett az következik, hogy a nemzetközi és a magyar jog összhangjának biztosítása nem csak jogalkotói feladat, hanem valamennyi állami szervnek kötelezettsége, amikor a jogszabályokat értelmezni kell, és ez azt jelenti, hogy az alkalmazandó jogszabályt a nemzetközi jogra is figyelemmel, azzal összhangban kell értelmezni.
A felperes az ABtv. 23. §-a szerinti szabályozásra figyelemmel alappal hivatkozott arra is, hogy alkotmányjogi panasszal egyedi ügyben érintett személy az Alkotmánybírósághoz csak akkor fordulhat, ha az ügyben folytatott bírósági eljárásban Alaptörvény ellenes jogszabály alkalmazása folytán Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be és jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Egyedi normakontroll eljárás kezdeményezésére az ABtv. 25. §-ából következően csak a bíró jogosult az előtte folyamatban lévő egyedi ügyben.
Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése akként rendelkezik, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti. Az Alaptörvény 28. cikke értelmében a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. A jogrendszer egysége is megköveteli, hogy minden jogszabályt ne csupán önmagában és funkcióját tekintve, hanem mindenekelőtt az Alaptörvénnyel összhangban, arra figyelemmel értelmezzenek a bíróságok. Az Alaptörvény értelmében nemcsak a bírósági, hanem a közigazgatási hatósági eljárásokban is érvényesíteni kell a tisztességes eljárás követelményét.
Az önellenőrzés olyan jogintézmény, amelyre az adózó elévülési időn belül jogosult. E jogintézmény akkor felel meg a céljának, rendeltetését akkor tölti be, ha alkalmas azoknak a bevallásoknak a korrigálására is, amelyek beadására az Alkotmányba, Alaptörvénybe, nemzetközi szerződésbe ütköző módon került sor.
A Kúria – mivel a rendkívüli jogorvoslati eljárásban a Pp. 275.§-a értelmében csak a rendelkezésére álló adatok alapján dönthet, és bizonyítást nem vehet fel – a jogvita eldöntéséhez irányadó tényállás megállapításához szükséges adatok hiányában – érdemben nem hozhatott döntést, tehát nem teljesíthette azt az AB határozatban előírt kötelezettséget sem, mely szerint az AB határozatokba és az Egyezménybe ütköző jogszabályhelyet nem alkalmazhatja. A Kúria rendelkezésére álló adatok hiányosak, mert nem került csatolásra a felperes bevallása, nem állapíthatók meg, hogy a különadó fizetési kötelezettség mikor és mely törvényhelyen alapult, tehát, ezek jogalapját az Alkotmánybíróság határozataiban megsemmisítette-e, alapos- e, vagy sem az a felperesi érvelés, mely szerint különadó fizetési kötelezettsége az alkotmánybírósági és EJEB határozatok szerint nem áll fenn, esetében jogszabály alapján törvényesen kifizetett végkielégítésről és szabadságmegváltás elvonásról van-e szó, időközben sor került-e vagy sem a felperes által megfizetett különadó részleges, vagy teljes körű visszatérítésére, van-e olyan nem teljesített, de az előzőekben ismertetettek döntések értelmében jogos igénye a felperesnek, amit az adóhatóságnak és a bíróságnak az önellenőrzés kapcsán figyelembe kellett volna vennie.
Az első fokú bíróságnak ezért az új eljárásban fel kell hívnia a feleket érdemi nyilatkozatok előterjesztésére, az ezt alátámasztó bizonyítékok benyújtására. Eljárását a Kúria végzésében kifejtett jogi álláspontnak megfelelően kell lefolytatnia, majd ennek eredményeként érdemi döntését az eljárási és anyagi jogi jogszabályoknak, az AB és EJEB határozatokba foglaltaknak megfelelően kell hoznia a Kúria végzésében megjelölt adatok, tények tisztázását követően.
Budapest, 2014. június 2.
A Kúria Sajtótitkársága