Mfv.I.10.353/2013/6.
A felperes 2010. november 30-án marógéppel csaprés, úgynevezett szakaszos marást végzett. Amikor a munkafolyamatot megkezdte, a marógépen lévő kézi előtoláshoz használt védőburkolatot nem használta. Amikor a darabot a forgó marótárcsától el akarta húzni, azt szorulás miatt nem tudta megtenni. A bal kezével új fogást próbált találni a munkadarabon, az addig vízszintesen levő anyag azonban elmozdult, és a forgótárcsa belekapott az anyagba, azt jobb oldali irányba elrántotta. A még mindig a munkadarabot fogó bal kéz a forgó marótárcsához szorult, ami a bal kéz ujjainak sérülését okozta. A baleset következtében a bal hüvelykujj első perce, a mutatóujj két perce, további három ujj valamennyi perce amputálásra került.
A felperes a munkáltató egészségsértése miatti kárfelelősség megállapítása iránt terjesztett elő keresetet, teljes mértékben kérte az alperes felelősségének kimondását. A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 4.000.000 forint nem vagyoni kártérítést, 96.000 forint lejárt háztartási járadékot, 24.000 forint kötszerköltséget, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében részben megváltoztatta, és az alperes terhére megállapított nem vagyoni kártérítés összegét 3.000.000 forintra leszállította, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
Alaptalanul állította a felperes a felülvizsgálati kérelmében, hogy részéről munkavédelmi szabály megsértése nem történt. Szakértői vélemény rögzítette, hogy a felperes a munkafolyamatot helytelenül választotta meg, illetve hibás munkamódszert alkalmazott. Munkáját nem az elvárható szakértelemmel és gondossággal végezte, nem alkalmazta az ütköző biztonsági berendezéseket és a védőburkolatot.
Nem vitásan a munkáltató a munkavégzés szabályosságát, a védőberendezések használatát nem ellenőrizte, így a másodfokú bíróság által megállapított 60-40 %-os, a munkáltatóra terhesebb kárviselési arány helytálló volt.
Az Mt. 177. §-ának (2) bekezdésében szabályozott nem vagyoni kártérítésnek a bírói gyakorlat szerint az a funkciója, hogy a károsultnak az elszenvedett sérelemmel körülbelül azonos mértékű, azt kompenzáló másnemű – pénzbeli – előnyt nyújtson. Az ítélkezési gyakorlat nem alkalmaz kármegosztást a nem vagyoni kártérítés tekintetében, hiszen annak mértékét az eset összes körülményei mérlegelésével kell megállapítani (BH.2006.96.).
Az összes körülmény értékelése mellett – különös figyelemmel a felperes fiatal, 46 éves korában elszenvedett balesetének egész életére kiható következményeire – a másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a 3.000.000 forint az a másnemű előny, amely az elszenvedett sérelem kompenzálására alkalmas a kialakult bírói gyakorlatnak megfelelően.
Az Mt. 182. § c) pontja alapján a kártérítés összegének kiszámításánál le kell vonni azt az összeget, amit a munkavállaló munkaereje hasznosításával megkeresett, vagy adott helyzetben elvárhatóan megkereshetett volna. Nem vitásan peradat, hogy az alperes a felperes foglalkoztatását vállalta volna úgynevezett szakértő, illetve gépkocsivezető és felmérő munkakörben, amelytől a munkavállaló elzárkózott.
A bíróságok helyesen jutottak arra a következtetésre, hogy az alperes eleget tett az elmaradt munkabérből eredő felperesi kár elhárítása érdekében a rá háruló kötelezettségének, így ezen a jogcímen a munkavállaló által előterjesztett igény megalapozatlan volt.
Budapest, 2014. március 31.
A Kúria Sajtótitkársága