Adventi koncert és jótékonysági aukció a Kúrián

Dátum
Város
Budapest
Helyszín
Kúria

2013. december 14-én délután 15 órakor vette kezdetét a hagyományteremtő adventi koncert és jótékonysági aukció a Kúria Dísztermében, a Budapest Környéki Törvényszék és a Magyar Bírói Egyesület támogatásával. Az esemény fővédnöke Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke volt, aki ünnepi köszöntőjében kiemelte: az adventi várakozás igazi örömét az egymás iránti figyelmesség adja, legyen szó akár családi, akár munkahelyi ünneplésről, igazán teljessé pedig akkor válhat ez a figyelmesség, ha a szűkebb családi-munkahelyi kereteken túllépve, kiterjed a rászorulókra is.

Az ünnepi délután a művészetek jegyében telt: bírák és igazságügyi alkalmazottak klasszikus és saját szerzeményű ének-és zeneművekkel, versekkel és novellákkal tették emlékezetessé az adventi várakozást. Az egyes műsorszámok között lezajló, több „felvonásos” jótékonysági árverés keretében ugyancsak bírák és bírósági dolgozók művészi igényű képzőművészeti alkotásai – festmények, ékszerek, selyemsálak – kerültek kalapács alá dr. Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke vezetésével. Az aukció bevétele a Szemem Fénye Alapítvány számlájára kerül, a gyermekhospice szolgálatot ellátó Dóri Ház támogatására.

A közös ünnepváráshoz kapcsolódóan került sor egy régi erdélyi hagyomány, az Angyalvárás felelevenítésére is. Egy hónappal az ünnepséget megelőzően tették közzé a Dévai Szent Ferenc Alapítványtól kapott, erdélyi gyermekotthonokban élő gyerekek által az „Angyalkának” írt leveleket a Budapest Környéki Törvényszék által biztosított intranetes felületen, így a bíráknak és igazságügyi alkalmazottaknak lehetőségük nyílt arra, hogy egy-egy gyermek kívánságát teljesítsék.  Az ajándékcsomagokat a szervezők Kúria Dísztermében gyűjtötték össze, emellett a vendégek a helyszínen is támogathatták pénzadományaikkal a Dévai Szent Ferenc Alapítványt, valamint a Dóri Házat. Az estébe nyúló rendezvény meghittségét emelte a Déváról érkezett 10 fős gyermekkórus műsora és Böjte Csaba ferences szerzetes, a Szent Ferenc Alapítvány alapítójának karácsonyi videoüzenete.

Budapest, 2013. december 20.

A Kúria Sajtótitkársága