Összefoglaló a Kfv.X.38.228/2018/5. számú határozatról[Rendelet 52. cikk (1) bekezdés a) pont].
Az alperes az 1955. november 21-én született felperes részére 2017. december 31. napjától – a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 18. §-a, 18. § (2a)-(2d) bekezdése, 20. § (1)-(2) bekezdése, 21. § (1), (3) bekezdése, 21/A. §-a, 22. § (1), (4) bekezdése, a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet (Rendelet) 52. cikk (1) bekezdése és a Rendelet végrehajtásáról szóló 987/2009/EK rendelet (Vhr.) 13. cikke alkalmazásával – öregségi nyugdíjrészt állapított meg. A határozat indokolása szerint a felperes Magyarországon 1992. július 9. és 2017. december 30. között 25 év 181 nap, Romániában 1974. november 1. és 1991. július 1. között 14 év 212 nap szolgálati időt szerzett, amely idők a nők kedvezményes öregségi teljes nyugdíjához elismerhető jogosultsági és kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati időnek is minősülnek. A felperes a nemzeti jogszabályok alapján nem jogosult az ellátásra, az őt megillető arányos nyugdíj összegét az összes szolgálati idő figyelembevételével megállapított elméleti nyugdíj összegéből kiindulva kellett kiszámítani. A magyar nyugdíjrészt olyan arányban kell meghatározni, ahogyan a magyar szolgálati idő az összes szolgálati időhöz aránylik, így a magyar nyugdíjrész az elméleti nyugdíj 63,6%-a. A másodfokú társadalombiztosítási szerv az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A felperes keresetében a társadalombiztosítási határozat felülvizsgálatát a nyugellátás összegének téves meghatározása, a Rendelet 52. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti számítás alkalmazásának elmulasztása és a (3) bekezdés szerinti választási lehetőség biztosításának elmaradása miatt kérte. A munkaügyi bíróság a keresetet – a Tny. 18. § (2a) bekezdése és a Rendelet 52. cikk (1) bekezdés a) és b) pontja alkalmazásával – elutasította. A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A Rendelet 52. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján az illetékes intézménynek a független ellátást, a b) pont alapján az elméleti összeget, majd – az elméleti összegből kiindulva – a tényleges összeget, vagyis az arányos ellátást kell megállapítania, amelyek közül az igénylő a magasabb összegre jogosult. A független ellátás illetékes intézmény általi megállapítása „az általa alkalmazott jogszabályok alapján, csak akkor, ha az ellátásra való jogosultság feltételeit kizárólag a nemzeti jog szerint teljesítették” – történik. A kért ellátásra, a teljes jogú öregségi nyugdíjra való jogosultság feltételei a felperes esetében kizárólag a nemzeti jog, vagyis a magyar jogszabályok alapján nem teljesültek, részére a magyar jogszabályok alkalmazásával a Tny. 18. § (1)-(2) bekezdés és a 18. § (2a)-(2d) bekezdés szerinti ellátást sem lehetett megállapítani, ezért a Rendelet 52. cikk (1) bekezdés a) pont szerinti független ellátás összege 0 forintban volt meghatározható. A Rendelet 52. cikk (1) bekezdés b) pont szerinti számítás helyességét a felperes a perben nem vonta kétségbe, a rendelkezés szerinti számítás eredményeként megállapított összeg az a) pont szerintinél magasabb, így az arra való jogosultságról az alperes az 52. cikk (3) bekezdése megsértése nélkül döntött. Nem fogadható el az az érvelés sem, hogy a Rendelet 52. cikk (1) bekezdés a) pont szerinti ellátást a 6. cikk alapján biztosítási, szolgálati idők egybeszámításával kellett volna megállapítani, a felperes tévesen indult ki abból, hogy a Rendelet 52. cikk (1) bekezdés a) pont szerinti független ellátást a 6. cikk alapján különböző tagállamokban szerzett biztosítási idők egybeszámításával kell megállapítani. Az alperes a Tny. 18. § (2a) pontja alapján járó nyugdíjat a Rendelet 52. cikk (1) bekezdés a) pontja, valamint a Tny. 20. § (1)-(2) bekezdése és a Tny. 2. számú melléklete alkalmazásával azért nem állapíthatott meg, mert ez az ellátás 40 év jogosultsági idő hiányában nem jár. A felperes a független ellátást a Magyarországon és a más tagállamban (Romániában) szerzett biztosítási idő egybeszámításából kiindulva határozta meg, amire jogszabály nem ad lehetőséget.
Budapest, 2019. április 11.
A Kúria Sajtótitkársága