I. A kerületi bíróság ítéletében I. rendű terheltet bűnösnek mondta ki felbujtóként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében [1978. évi IV. törvény – a továbbiakban: korábbi Btk. - 318. § (1) bekezdés, (2) bekezdés II. fordulat c) pontja, (6) bekezdés b) pontja] és felbujtóként, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében [korábbi Btk. 276. §]. Ezért őt, mint többszörös visszaesőt, halmazati büntetésül 2 év 7 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az I. rendű terhelt és védője által enyhítés, illetve az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése érdekében bejelentett fellebbezés alapján másodfokon eljárt törvényszék ítéletében az elsőfokú ítéletet az I. rendű terhelt tekintetében megváltoztatta. Cselekményeit felbujtóként elkövetett, (a 2012. évi C. törvény – a továbbiakban Btk. - 373. § (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő csalás bűntette kísérletének, 3 rendbeli felbujtóként elkövetett a Btk. 373. § (1) bekezdésében meghatározott, a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő csalás vétségének, melyből két eset kísérlet, valamint 4 rendbeli fejbujtóként elkövetett, a Btk. 345. §-ában meghatározott hamis magánokirat felhasználása vétségének minősítette. Rögzítette, hogy a terhelt a szabadságvesztésből legkorábban annak háromnegyed része kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
II. A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen az I. rendű terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdésének b) és c) pontja alapján. Egyéb kifogásai mellett, anyagi jogi sérelemként a cselekményei elbírálásakor hatályos büntetőtörvény alkalmazását kifogásolta, mely szerinte csak az esetben lett volna indokolt, ha büntetését enyhítik.
A Legfőbb Ügyészség átiratában a terhelt felülvizsgálati indítványát jelentős részében a törvényben kizárnak, egyebekben pedig alaptalannak jelölte meg Helyesnek tartotta az elbíráláskor hatályos büntetőtörvény alkalmazását, mivel a bűncselekményi értékhatár módosítására tekintettel két bűncselekmény is enyhébben minősült, és a feltételes szabadságra bocsátás szabályai is kedvezőbbek. A Legfőbb Ügyészség ezért a felülvizsgálati indítvánnyal támadott határozat hatályában fenntartását indítványozta.
III. A Kúria a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta.
A terhelt szerint az új Büntető Törvénykönyv alkalmazása akkor lett volna indokolt, ha a büntetését is enyhítik.
A Kúria mindenekelőtt azt állapította meg, hogy terhelt érvelésének már a kiindulási pontja téves, mert a kiszabott büntetés tényleges enyhítése a másodfokú elbíráláskor hatályos anyagi jogszabály alkalmazásának nem előfeltétele.
Mind a cselekmények elkövetésekor, mind a jogerős elbírálásakor hatályos Btk. (az 1978. évi IV. törvény, illetve 2012. évi C. törvény) 2. §-a általános szabályként a cselekmények elkövetése idején hatályban lévő büntető örvény alkalmazását írja elő. A cselekmények elbírálásakor hatályban lévő új büntetőtörvény csak abban az esetben kerülhet alkalmazásra, ha a cselekmény az új törvény szerint már nem bűncselekmény vagy annak enyhébb elbírálására nyílik lehetőség.
A büntetőtörvény időbeli hatályának e szabálya értelmében a vizsgálódás a büntető törvénykönyv általános és különös részi szabályainak adott terhelt ügyére konkretizálását jelenti. A konkrét ügy konkrét cselekményei kapcsán alkalmazásra kerülő rendelkezések összessége alapján kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy az elbíráláskor hatályos büntető jogszabály enyhébb elbírálást tesz-e lehetővé, mint az elkövetéskor hatályos törvény.
A másodfokú bíróságként eljárt törvényszék az I. rendű terhelt tekintetében ebben a körben azt állapította meg, hogy a vagyon elleni bűncselekmények minősítése az elbíráláskori Btk. szerint kedvezőbb, azonban a büntetési tétel – a Btk. 81. §-ának (3) bekezdésére és a 89. §-ának (1) bekezdésére, azaz a kétszeres büntetési tételkeret emelésre figyelemmel – súlyosabb. Tekintettel ugyanakkor arra, hogy a terhelt terhére súlyosítás végett az ügyész fellebbezést nem jelentett be, így a Be. 354. §-a szerint súlyosítási tilalom érvényesült, az új Btk.-nak az I. rendű terheltre nézve kedvezőtlenebb rendelkezései azonban nem. Ezért a másodfokú bíróság – mivel a büntetés enyhítésére egyik jogszabály alapján sem kerülhetne sor, az enyhébb jogi minősítést eredményező új Btk. alkalmazását tartotta indokoltnak.
A másodfokú bíróság e körben kialakított álláspontjára figyelemmel kiemelendő, hogy a Büntető Törvénykönyv időbeli hatályának alkalmazása során kizárólag a két büntető törvénykönyv rendelkezései tehetők mérlegre, és az eljárásjogi törvény rendelkezései e körben figyelmen kívül maradnak. Ezért a másodfokon eljárt törvényszék – a terhelt által hivatkozottól eltérő okból – téves álláspontot foglalt el az alkalmazandó jog tekintetében. Mivel azonban az általa kiszabott büntetés törvényes, ezért a téves álláspont kialakítása a felülvizsgálati eljárásban nem teszi lehetővé a terhelt terhére megvalósított cselekmények minősítésének megváltoztatását.
Itt utal a Kúria arra, hogy a változatlan mértékű büntetés mellett az elkövetéskor hatályos Btk. rendelkezéseinek alkalmazása a terheltre nézve hátrányosabb következményre vezetne, mivel a másodfokú ítéletben meghatározott háromnegyed rész helyett csak a kiszabott szabadságvesztés büntetés négyötöd részének a kitöltését követően lenne feltételes szabadságra bocsátható – eggyel enyhébb végrehajtási fokozat alkalmazása nélkül.
A törvényszék másodfokú ítéletében helytállóan rögzítette, hogy a terhelt cselekményeire irányadó büntetési tételkeret az elbíráláskor hatályos Btk. rendelkezései szerint súlyosabb, mint az elkövetéskor hatályos Btk. szerint. Emellett kifogástalan érveléssel mutatott rá az első fokon eljárt bíróság minősítési hibáira, és a 2012. évi C. törvény rendelkezéseit helyesen alkalmazva minősítette a terhelt cselekményeit e jogszabály alapján.
A terhelt legsúlyosabban minősülő cselekménye (az első fokú ítélet 9. oldalának 2. bekezdésében rögzített, 900.000 forint összegre megvalósított csalás) mind az elkövetéskor [a korábbi Btk. 318. § (4) bekezdésének a) pontja], mind az elbíráláskor [Btk. 373. § (3) bekezdés a) pontja] hatályos törvény szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ennek alapulvétele mellett alkalmazandók a bűnhalmazat kiszabására, illetve a többszörös visszaesők büntetésének a tartamára vonatkozó rendelkezések.
A két jogszabálynak a többszörös visszaesővel szemben kiszabandó halmazati büntetésre vonatkozó szabályai azonban eltérnek egymástól, és ez az új szabályozás szerint szigorúbb. Amíg ugyanis a korábban hatályos Btk. 97. §-ának (1) bekezdése a három éves tartam felével történő emelését írja elő (ez 4 és fél év), addig a jelenleg hatályos Btk. 89. §-ának (1) bekezdése többszörös visszaesővel szemben már a 81. §-ának (3) bekezdése szerint megemelt büntetési tartam (4 és fél év) további felével történő megemelését teszi kötelezővé (ez 6 év 3 hónap).
A kétszeres emelés hatására viszont az elbíráláskor hatályos törvény szerinti büntetési tételkeret felső határa magasabb, mint az egyszeres emelést előíró elkövetéskori szabály szerint számított felső határ, s ez az alkalmazandó jog kérdéskörét el is dönti. Egyértelművé teszi, hogy a másodfokú bíróság által felhívott egyéb anyagi jogi szempontok figyelembevétele mellett is az elbírálásra kizárólag az elkövetéskor hatályos szabályok szerint kerülhetett volna sor.
A korábban már kifejtettek szerint téves továbbá a másodfokú bíróságnak a Be. 354. §-ában foglaltakra és a súlyosítási tilalomra hivatkozása, mivel ezen eljárásjogi rendelkezések az anyagi jogi kérdés eldöntése szempontjából közömbösek. (Megjegyzendő, hogy a másodfokú bíróság téves álláspontjának alkalmazása azt eredményezhetné, hogy ugyanabban az ügyben eltérő jogot kellene alkalmazni elsőfokú, illetve a másodfokú eljárásban, mivel első fokon a teljes szabályozási kört figyelembe kellene venni, másodfokon – a súlyosítási tilalom érvényesülése esetén – viszont akár a megemelkedett különös részbeli büntetési tételkeret emelés is figyelmen kívül maradna.)
Tekintettel azonban arra, hogy a másodfokú bíróság téves állásfoglalása törvénysértő büntetés kiszabását nem eredményezte, a jogerős határozat megváltoztatása ebben a körben sem volt indokolt.
A Kúria a kifejtettekre figyelemmel I. rendű terhelt felülvizsgálati indítványának nem adott helyt, és a felülvizsgálati indítvánnyal támadott határozatot - a Be. 426. §-a alapján - hatályában fenntartotta.
Budapest, 2014. december 3.
A Kúria Sajtótitkársága