„Szakértői bizonyítás a bíró és a szakértő szemével” Országos konferencia a Kúrián

Dátum

A Kúria Büntető-Közigazgatási-Polgári Kollégiumainak „A szakértői bizonyítás a bírósági eljárásban” tárgykörét vizsgáló Joggyakorlat-Elemző Csoportja 2014. október 27-én országos konferenciát tartott, amelyen az Országos Bírósági Hivatal Elnöke, Dr. Handó Tünde mellett részt vett, Dr. Patyi Gergely IM Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkár, Dr. Wopera Zsuzsanna miniszteri biztos, Dr. Varga István az ELTE tudományos Dékánhelyettese, valamint Dr. Bodony István és Dr. Goldea Zsuzsanna főosztályvezető- helyettesek, Dr. Polt Péter Legfőbb Ügyész, valamint Pajcsicsné Dr. Csóré Erika főosztályvezető, Dr. Székely László Alapvető Jogok Biztosának képviseletében.

A Joggyakorlat-elemző Csoport – melynek célja a szakértői bizonyítás intézményeinek, szervezeti kereteinek, a foganatosítás mozzanatainak elemzése, értékelése – tagjai mellett, a konferencia átfogó, komplex jellegét kiemelendő az ország 20 törvényszékéről és 5 ítélőtáblájáról érkeztek meghívott vendégek.

A rendezvény kezdeményezője és szervezője, Dr. Molnár Ambrus a Kúria Polgári Kollégiumának tanácselnöke, a Joggyakorlat-elemző Csoport vezetője köszöntőjében elmondta, hogy a konferencia alapgondolata és vezérfonala a bíró és a szakértő együttműködésének eszméje, amely az ugyanazon célokat szem előtt tartó hivatás gondolatán alapul, s amely a perhatékonyság jelentős tényezőjeként jelenhet meg.

A konferencia első előadóiként Dr. Molnár Ambrus és Csirmaz László igazságügyi vagyonértékelő szakértő, a szakértői vélemény adat- és információs igényéről, mint kétoldalú, kétirányú adat és információs csatorna fontosságáról beszéltek, valamint az ezzel kapcsolatos felelősségi, adatvédelmi kérdésekről.

Őket követve Dr. Dósa Ágnes egyetemi docens, a SOTE Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetének tagja az igazságügyi orvosszakkérdés időszerű kérdéseire tért ki, kiemelve többek között a képzés, a minőségbiztosítás, valamint a humánerőforrás területein megoldásra váró problémákat.

Ezt követően Dr. Molnár Ambrus gondolatébresztő előadásában a szakértői díj megállapításának gyakorlati kérdéseit mutatta be, kitérve a szakértő kirendelésének folyamatára, a díjmegállapító végzés elleni jogorvoslati eljárások tapasztalataira, a kapcsolódó szankciók lehetőségére, alkalmazására.

Végül a szakértői vélemény értékelése és felhasználása témakörét bemutató három részlet gazdag, nagyívű előadás hangzott el Dr. Molnár Gábor Miklós a Kúria Büntető Kollégiumának tanácselnöke, Huszárné dr. Oláh Éva a Kúria Közigazgatási Kollégiumának bírája és Dr. Virág Csaba az Országos Bírósági Hivatal beosztott bírája részéről.

A konferencián elhangzott előadásokban és felszólalásokban megfogalmazott, a szakértői bizonyítás területén megmutatkozó főbb problémák és kardinális kérdések közelebbi vizsgálata és értékelése a Joggyakorlat-elemző Csoport munkáját összefoglaló, várhatóan a jövő év elején közzétételre kerülő jelentésében lesz olvasható.

Budapest, 2014. november 3.

A Kúria Sajtótitkársága