Összefoglaló a Kúria Mfv.II.10.197/2014. számú ügyben hozott elvi jelentőségű határozatáról

Dátum

A kérelmezett munkáltatónál 2011. január 28-án megszűnt az üzemi tanács, ezért a kérelmező szakszervezet 2011. február 2-án új üzemi tanács választás érdekében választási bizottságot hozott létre. A bíróság a kérelmező kérelmére 2012. június 19-én megállapította, hogy erre jogszerűen került sor. 2012. október 7-én a választási bizottság elnöke írásban kérte a munkáltatótól a választásra jogosult, illetve a választható munkavállalók névjegyzékének kiadását, mely teljesítését arra figyelemmel tagadta meg a kérelmezett, hogy azt már 2011. májusában teljesítette, illetve tudomására jutott, hogy időközben új választási bizottság alakítása van folyamatban. A kérelmező ezt követően bírósághoz fordult, és annak megállapítását kérte, hogy a 2011. február 2-án létrehozott választási bizottság minősül jogszerűen létrehozott és működő választási bizottságnak, így a munkáltató jogellenesen ismerte el az újonnan létrehozott választási bizottságot, és jogellenesen tagadta meg a kérelmező által korábban létrehozott választási bizottság számára az adatszolgáltatás teljesítését.

Az elsőfokú bíróság a kérelem egy részében az eljárást megszüntette res iudicata-ra hivatkozva, egyebekben a kérelmet elutasította, és e határozatot a másodfokú bíróság helybenhagyta.

A kérelmező felülvizsgálati kérelme alapján eljárt Kúria megállapította, hogy a korábbi Mt. 49.§-ának szabályozási tárgyköre lényegében megegyezik az új Mt. 240. §-ának szabályozási tárgykörével, így a választási vita kezdeményezésének lehetősége nem értelmezhető a korábbiakhoz képest megszorítóan, és kellő alap nélkül jutottak az eljárt bíróságok arra a következtetésre, hogy a szakszervezet nem rendelkezik kereshetőségi joggal a választási bizottság megalapításával, valamint az új Mt. 241. §-ában rögzített adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésével összefüggésben.

Nem maradhatott azonban értékelés nélkül az a körülmény, hogy a 2011. februárjában a kérelmező szakszervezet által létrehozott választási bizottság több mint másfél éven keresztül semmilyen aktivitást nem fejtett ki, az üzemi tanács választás megszervezése érdekében semmilyen intézkedést nem tett. Az időközben hatályba lépett új törvény a korábbi Mt.-vel ellentétben a választási bizottság létrehozása vonatkozásában a szakszervezeteknek semmilyen jogosultságot nem biztosít, ennek megfelelően az új Mt. alapján a munkavállalók a törvény rendelkezésének megfelelően hozhatták létre az újabb választási bizottságot, és járhattak el az üzemi tanács megválasztása érdekében. A kérelmezett a korábbi Mt. alapján 2011. március 2-án eleget tett adatszolgáltatási kötelezettségének, és az új Mt. alapján ugyancsak a jogszabályoknak megfelelően járt el, akkor azt már az újonnan létrehozott választási bizottság irányában teljesítette.

Budapest, 2014. október 29.

A Kúria Sajtótitkársága