Tájékoztató Pfv.IV.21.121/2014. sz. ügyben

Dátum

Nem valósul meg a szomszédos jogi jogdíjfizetési kötelezettséget megalapozó hangfelvétel nyilvánossághoz közvetítése a magánorvosi rendelőben jelenlévő betegeknek a várakozás kellemesebbé tétele érdekében történő hangfelvételek sugárzásával.
Az Európai Bíróság a C-135/10. számú ítéletében az Irányelv 8. cikk (2) bekezdése alapján a hangfelvétel-előállítót megillető díj alapjául szolgáló hangfelvétel nyilvánossághoz közvetítésének megállapíthatóságát az előtte folyamatban lévő ügy tényállására vetítetten vizsgálta. Miután az Európai Bíróságnak a közösségi jog egységes értelmezését biztosító előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítélete, mint a közösségi jog része, a tagállamok bíróságai számára kötelezően alkalmazandó, az Európai Bíróság hivatkozott ítéletében foglalt jogértelmező rendelkezések alkalmazhatóságához ezért annak van ügydöntő jelentősége, hogy a perbeli tényállás azonos-e az Európai Bíróság ítéletének alapjául szolgáló tényállással. A rendelkezésre álló és elégséges peradatok alapján helytállóan állapította meg a jogerős ítélet a perbeli eset és az Európai Bíróság ítéletének alapjául szolgáló tényállás tartalmi azonosságát.
A Kúria nem tartotta szükségesnek és indokoltnak a felperes indítványára az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásának kezdeményezését, mert a jogvita érdemi elbírálása szempontjából releváns Irányelv 8. cikk (2) bekezdését a magánorvosi rendelőben a páciensek részére a hangfelvételek sugárzásával a nyilvánossághoz közvetítés megvalósulásának kérdésében már értelmezte és a tényállások lényegi azonossága miatt az így értelmezett közösségi jog helyes alkalmazását illetően ésszerű kétely nem merült fel.

Budapest, 2014. október 27.

A Kúria Sajtótitkársága