A Deák Ferenc Díj ez évi ünnepélyes átadására a mai napon került sor a Budapesti Ügyvédi Kamara klubtermében
A Deák Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából 2003-ban alapított szakmai díjat olyan tiszteletreméltó személyek kaphatják, akik alkotmánybíróként, bíróként, ügyészként, ügyvédként, közigazgatási szakemberként, közjegyzőként, jogtudósként az elmúlt századok nagy jogászainak, a deáki hagyományoknak méltó utódai.
A Pro meritis de iuris peritia in memoriam Francisci Deák, azaz jutalmul a jog tudójának Deák Ferencre való emlékezéssel elnevezésű díjat az Akadémia javaslatára az intézmény jogtudományi bizottsága, az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, a Magyar Ügyvédi Kamara és a Magyar Közigazgatási Kar vezetői alapították, és 2003 óta évről évre a hat jogász hivatásrend egy-egy képviselője részesül az elismerésben. Az alapítók döntésének értelmében évente felváltva egy alkotmánybíró vagy egy bíró lehet díjazott. Az idei évben bíró részesülhetett a díjban.
Az elismerésben a Kúria részéről Dr. Kazay László, ny. legfelsőbb bírósági tanácselnök részesült.
Kazay Lászlóról elmondható, hogy „bíróságra született” és az egész gyermekkorát bíróságokon töltötte, lévén hogy édesapja ekkor járásbírósági elnök volt és a család a bíróság épületében lakott. Édesapja még megélte, hogy a családi hagyomány folytatódott: a fiából is bíró lett.
Kazay László az egyetem elvégzése után 1965-től bírósági dolgozó; előbb a Monori Járásbíróságon joggyakornok, majd fogalmazó, 1969-től pedig bíró a Monori, majd a Ceglédi Járásbíróságon, amelynek 1978-1982-ig az elnöke volt. 1982-től Pest megyei bírósági bíró, később tanácselnök, majd általános elnökhelyettes. 1988-tól a Legfelsőbb Bíróság bírája, 2001-től nyugdíjazásáig, 2011-ig tanácselnöke.
Bírói pályáján elsősorban tulajdonjoggal, birtokjoggal és öröklési joggal foglalkozott. A dologi jog területén a mai napig országos szaktekintélynek számít. Számos kommentár és könyv társszerzője, tanulmány írója. Így például a Kommentár a gyakorlat számára című műben a kötelmi jogi rész, a Gyakorló Jogász Kézikönyve elnevezésű sorozatban a Szerződések Joga című kötet társszerzője. Több tanulmánya jelent meg, elsősorban az ingatlan-nyilvántartás és a dologi jog terén.
Kazay László a bírói karnak az a kivételes tagja, akinél a professzori szintű elméleti tudás kiváló gyakorlati érzékkel párosult. Sokrétű tudását mutatja, hogy aktív pályája során nem csak az anyagi jogot művelte magas színvonalon, hanem a polgári jog szinte minden területét. Így egyik szerzője volt a polgári eljárásjogi, a gyakorlat számára írt kommentárnak és részt vett olyan nagyszabású munkákban, mint a Legfelsőbb Bíróság civilisztikai iránymutatásainak aktualizálása.
Megalkotója olyan kollégiumi véleményeknek, mint az érvénytelenségi és ingatlan-nyilvántartási perek összefüggéséről szóló 2/2005. valamint a PK 10. számú állásfoglalás meghaladottá nyilvánításáról szóló 1/2008. számú PK vélemények, amelyek évtizedekre meghatározzák a bírói gyakorlatot, illetve nagyobb részt beépültek az új Polgári Törvénykönyv szövegébe.
Bírói munkája mellett évekig tevékenykedett az ELTE Polgári Eljárásjogi Tanszékén és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Deák Ferenc Továbbképző Intézetében, számos előadást tartott. Hosszú évtizeden keresztül tagja volt a Jogi Szakvizsga Bizottságnak.
Fiatal bírák generációit nevelte, adta át számukra a bírói pálya szeretetét és a hivatástudatot. Szakmai felkészültsége, elmélyült tudása, humánuma, bölcsessége okán máig sokan tekintjük példaképünknek. Kollégáit a mai napig lenyűgözi nyitottságával, klasszikus műveltségével. Örömöt jelent számára a zene és az irodalom szeretete.
Kazay László kiemelkedő szaktudásával, példamutató életpályájával, a fiatal jogászok oktatásával olyan elismerésre méltó személyisége a bírói hivatásrendnek, amely méltóvá tette a Deák Ferenc Díjra.
A Deák Ferenc Díj alapító okiratának ismertetését követően az adományozók:
Dr. Darák Péter Kúria elnöke
Dr. Polt Péter Legfőbb Ügyész
Dr. Finszter Géza egyetemi docens, a MTA nagydoktora
Dr. Vörös Tamás a Magyar Közigazgatási Társaság elnöke
Dr. Bánáti János a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke
Dr. Tóth Ádám a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke
adták át a díjat az egyes jogászi hivatásrendek kitüntetettjeinek:
Dr. Kazay László, ny. legfelsőbb bírósági tanácselnöknek
Prof. Dr. Máthé Gábor professor emeritus, egyetemi tanárnak
Dr. Kaszapné dr. Szolnoki Erzsébet fellebbviteli főügyészségi osztályvezető ügyésznek
Dr. Gyergyák Ferenc főtanácsadónak
Dr. Szecskay András ügyvédnek
Dr. Molnár Balázst, a Győri Közjegyzői Kamara elnökének.
Budapest, 2014. október 15.
A Kúria Sajtótitkársága