A törvényszék katonai tanácsa a 2013. július 10. napján meghozott ítéletében a rendőr törzsőrmester I. rendű és a rendőr főtörzsőrmester II. rendű vádlottat társtettesként elkövetett szolgálatban kötelességszegés vétsége [Btk. 438. § (1) bekezdés] miatt hatvan-hatvan napi tétel pénzbüntetésre ítélte, a pénzbüntetés egy napi tételének összegét mindkét vádlott tekintetében ezer forintban állapítva meg. Az így kiszabott, fejenként 60.000 forint pénzbüntetés megfizetésére mindkét vádlott részére hat havi részletfizetést engedélyezett, és egyetemlegesen kötelezte a vádlottakat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
A kétirányú fellebbezések alapján eljárva az ítélőtábla katonai tanácsa a 2014. július 18-án meghozott ítéletével az elsőfokú határozatot megváltoztatta, és a vádlottakat a szolgálatban kötelességszegés vétségének vádja alól felmentette.
Az ítélet ellen a fellebbviteli főügyészség fellebbezést jelentett be a vádlottak bűnösségének megállapítása és velük szemben pénzbüntetés kiszabása érdekében.
A fellebbezést a Legfőbb Ügyészség változtatás nélkül fenntartotta. Indítványában kifejtette, hogy miután az irányadó tényállás szerint a vádlottak a vád tárgyává tett időben vezényelt közterületi járőrszolgálatot teljesítve közlekedésbiztonsági ellenőrzési akcióban vettek részt, ennek ellenére a közúti forgalomból kiemelt és ellenőrzés alá vont román állampolgárral szemben nem alkalmaztak alkoholszondát, és sem a hazai körözési (KIR), sem a Schengeni Információs Rendszerben (SIS II) őt nem ellenőrizték, mulasztásukkal részben meghiúsították a közlekedésbiztonsági akció alaprendeltetését, mivel megkockáztatták egy esetlegesen szeszes italtól befolyásolt gépjárművezető további közlekedését, illetve egy esetlegesen körözött személy elfogását. Megítélése szerint ennek a vádlottak által szándékosan megvalósított mulasztásnak a tárgyi súlya azonos a szolgálatban kötelességszegés vétsége törvényi tényállásában nevesített elkövetési magatartásokkal, ezért büntetőjogi felelősségük megállapítása e katonai vétségben indokolt. Hivatkozott arra is, hogy miután az ellenőrzési kötelezettség a vádlottakat önállóan terhelte, ezért a bűncselekményt – az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően – nem társtettesként, hanem tettesként valósították meg.
A Kúria az ügyészi másodfellebbezés elbírálására a Be. 391. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tűzött ki, melyen a Legfőbb Ügyészség képviselője a fellebbezést és indítványát változatlan tartalommal fenntartotta, míg a vádlottak védője – annak hangsúlyozása mellett, hogy álláspontja szerint a törvényi tényállás nem valósult meg, és a vádlottak magatartása egyébként is gondatlan volt – a másodfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.
A Kúria, mint harmadfokú bíróság az ügyészi másodfellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet a Be. 387. § (1) bekezdésére figyelemmel az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy az eljárt bíróságok az eljárási törvény rendelkezéseinek betartásával folytatták le az eljárást.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást megalapozottnak találta és eljárásában irányadónak tekintette. Ezt az egyébként a bizonyítékok indokolt mérlegelésével megállapított tényállást azonban a Kúria kis mértékben hiányosnak találta, ezért azt a Be. 388. § (2) bekezdésének második mondatában foglaltak szerint eljárva – az iratok alapján – az alábbiakkal egészíti ki:
Az országos rendőr-főkapitány a 2012. március 8-án kelt intézkedésében Magyarország teljes közigazgatási területére fokozott ellenőrzést rendelt el 2012. március 9-én 00 órától a szükséges ideig, de legkésőbb 2012. április 15-én 24 óráig. A fokozott ellenőrzés jogszabályi alapja a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 30. §-a, valamint a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 30/2011. (IX. 22.) BM rendelet 26. §-a volt. Az országos főkapitány intézkedése nyomán a rendőrkapitányság vezetője végrehajtási tervet készített, melyben a fokozott ellenőrzés célját a közlekedési helyzet javításában, a halálos, valamint személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek visszaszorításában, a vezetésre hátrányosan ható szer hatása alatt, ittas állapotban járművet vezetők forgalomból való kiszűrésében, továbbá az utazó bűnözök, valamint a lopott, körözött járművek forgalomból való kiszűrésében, a hamis, meghamisított okmányok felderítésében határozta meg. Külön kihangsúlyozta, miszerint minden jármű ellenőrzésénél végre kell hajtani annak műszaki átvizsgálását, a járművezető ittasságának ellenőrzését, illetve a passzív biztonsági eszközök használatának ellenőrzését.
Az így kiegészített tényállás immár hiánytalan, iratellenes megállapítást, téves ténybeli következtetést nem tartalmaz, ekként megalapozott és a Be. 388. § (2) bekezdésére figyelemmel a harmadfokú eljárásban irányadó.
E tényállásra figyelemmel az ügyész által előterjesztett másodfellebbezés alapos.
A Btk. 438. § (1) bekezdése szerint az, aki őr-, ügyeleti- vagy egyéb készenléti szolgálatban – az adott szolgálatra vonatkozó szolgálati intézkedés rendelkezéseit megszegve – elalszik, vagy a szolgálat ideje alatt szeszes italt, illetve kábítószert vagy kábítószernek nem minősülő anyagot fogyaszt, rendeltetési helyét elhagyja, vagy a szolgálat ellátására vonatkozó rendelkezést más módon súlyosan megszegi, vétséget követ el.
A Kúria nem osztotta a másodfokú bíróság álláspontját abban, hogy a vádlottak a kötelességük egy részének eleget tettek, ezért bűncselekmény a terhükre nem róható, és kötelességszegésük legfeljebb fegyelemsértés megállapítására alkalmas. A szolgálatban kötelességszegés vétségének törvényi tényállásában megjelölt négy elkövetési magatartás közül a negyedik fordulat, a szolgálatra vonatkozó szabályok más módon súlyosan történő megszegése akkor állapítható meg, ha ez a szabályszegés a törvényi tényállásban nevesítve megjelölt három elkövetési magatartással legalább azonos súlyú, a szolgálatra nézve azonos mértékű jogsérelmet előidéző kötelességszegés valósult meg.
Az elsőfokú bíróság által felhívott jogszabályhelyek, így különösen a Rendőrség Szolgálati Szabályzatának 25. § (1) bekezdése, továbbá a rendőri korrupció megelőzésével, a személyi állomány fegyelmi helyzetének javításával kapcsolatos feladatokról szóló 22/2007. (OT. 15.) ORFK utasítás 25. pontja egyértelműen az igazoltatást végző rendőr kötelességévé teszi az intézkedés alá vont személy ellenőrzését a körözési információs rendszerben, a Schengeni Információs Rendszerben, valamint szükség szerint a személyi adat- és lakcím nyilvántartásban vagy az okmány-nyilvántartásban.
A Kúria által kiegészített tényállásban szereplő, a rendőrkapitányságra vonatkozó végrehajtási terv pedig kiemelten hangsúlyozta, hogy minden jármű ellenőrzésénél végre kell hajtani a járművezető ittasságának ellenőrzését is.
Jelen ügyben a vádlottak nem szakszerűtlenül jártak el, illetve – a védő érvelésével szemben – mulasztásuk nem gondatlanságra vezethető vissza; az eljárás során meghallgatott tanúk vallomása és az okirati bizonyítékok alapján nem lehetett olyan következtetést levonni, hogy a vádlottak – önhibájukon kívül – nem ismerték szolgálati kötelmeiket, vagy azok végrehajtását gondatlanságból mulasztották volna el.
A közlekedésbiztonsági fokozott ellenőrzésre vonatkozó jogszabályok, a hivatkozott ORFK utasítás, valamint a rendőrkapitányság végrehajtási terve egyértelműen tartalmazták azt, hogy a vádlottaknak az ellenőrzés végrehajtása során milyen tevékenységet kellett folytatniuk.
Miután ennek ellenére sem az ellenőrzés alá vont járművezető ittasságának ellenőrzését, sem pedig az igazoltatott személy és az ellenőrzés alá vont gépjármű körözési rendszerben, illetve a Schengeni Információs Rendszerben történő ellenőrzését nem végezték el, kötelességszegésük olyan súlyúvá vált, amely az elrendelt közlekedésbiztonsági ellenőrzés értelmét veszélyeztette.
Mindezek alapján a Kúria – az ügyészi fellebbezésnek helyt adva – a vádlottak bűnösségét – egyezően – megállapította a Btk. 438. § (1) bekezdésébe ütköző szolgálatban kötelességszegés vétségében. Osztotta a Legfőbb Ügyészség azon álláspontját is – melyre egyébként is helyesen a másodfokú bíróság is rámutatott -, hogy a vádlottakra vonatkozó szolgálati kötelmek őket személy szerint terhelték, ezért cselekményüket helyesen nem társtettesként, hanem mindketten önálló tettesként követték el.
A Kúria a Btk. 80. § (1) bekezdésében meghatározott büntetési célokra figyelemmel – tekintettel az elsőfokú katonai tanács által helyesen feltárt enyhítő körülményekre, továbbá ezek mellett a vádlottaknak fel nem róható időmúlásra is – indokoltnak látta a fenti rendelkezés alkalmazását, és mindkét vádlottal szemben pénzbüntetést szabott ki.
Különös tekintettel az időmúlásra a pénzbüntetés napi tételeinek meghatározásakor a Kúria nem látott lehetőséget az elsőfokú bíróság által eredetileg megállapított hatvan napi tételnél magasabb mértékű büntetés kiszabására, azonban annak mérséklésére sem, miután az már a büntetőjogi joghátrány komolyságát tenné kérdésessé.
A Kúria a bűnösnek talált vádlottakat a Be. 338. § (3) bekezdésének második mondata alapján egyetemlegesen kötelezte a bűnügyi költség megfizetésére.
Budapest, 2014. szeptember 30.
A Kúria Sajtótitkársága