A törvényszék a 2012. szeptember 21-én kihirdetett ítéletében
- az I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntettében [1978. évi IV. törvény 250. § (1) bekezdés, (3) bekezdés 2. tétel 1. és 2. fordulata] és folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedés bűntettében [1978. évi IV. törvény 256. § (1) bekezdés, (2) bekezdés c) pontja], ezért őt halmazati büntetésül hat év börtönbüntetésre, négyszáz napi tétel pénzbüntetésre és a pénzügyőr foglalkozástól végleges hatályú eltiltásra, továbbá öt év közügyektől eltiltásra ítélte, a pénzbüntetés egy napi tételének összegét 2.500 forintban állapítva meg, emellett 4.350.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben;
- a II. rendű vádlottat bűnösnek találta folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntettében [1978. évi IV. törvény 253. § (1) bekezdés, (2) bekezdés 3. fordulat], és ezért két év tíz hónap börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte.
A védelmi fellebbezések alapján eljárt ítélőtábla a 2013. január 23-án meghozott ítéletében a törvényszék ítéletét megváltoztatta és a vádlottakat az ellenük emelt vád alól felmentette. Az ítélet ellen a fellebbviteli főügyészség másodfellebbezést jelentett be. Azt elbírálva a Kúria a 2013. július 9-én meghozott végzésében az ítélőtábla másodfokú ítéletét hatályon kívül helyezte és az ítélőtáblát mindkét vádlott tekintetében új másodfokú eljárásra utasította.
A megismételt másodfokú eljárás során az ítélőtábla a 2014. március 21-én meghozott ítéletével a törvényszék elsőfokú ítéletét megváltoztatta és a vádlottakat az ellenük emelt vád alól ismételten felmentette.
Az ítélőtábla megismételt eljárásban hozott felmentő ítélete ellen a fellebbviteli főügyészség jelentett be fellebbezést a másodfokú ítélet megalapozatlanságára hivatkozva, annak hatályon kívül helyezése és az ítélőtábla új másodfokú eljárásra utasítása végett.
A Legfőbb Ügyészség a fellebbviteli főügyészség által bejelentett fellebbezést fenntartotta. Álláspontja szerint az ítélőtábla megsértette a Be. 351. § (1) bekezdésében meghatározott, az elsőfokú bíróság által megállapított tényálláshoz kötöttséget kimondó eljárási szabályt, amikor a Be. 352. § (3) bekezdésének – megítélése szerint törvénysértő – alkalmazásával a törvényszék elsőfokú ítéletétől eltérő tényállást állapított meg, és ítéletében azt rögzítette, miszerint kétséget kizáró módon nem volt megállapítható, hogy a vádlottak bűncselekményeket követtek el. Utalt arra is, hogy a másodfokú bíróság tévesen alkalmazta a Be. – a vád tárgyává tett cselekmények elkövetésének idején hatályos – 206/A. § (1) bekezdés b) pontja szerinti rendelkezést, így a Be. 78. § (4) bekezdésének téves alkalmazásával rekesztette ki a titkos információgyűjtés eredményét a bizonyítékok köréből, és ennek folytán tévesen az elsőfokú ítélettől eltérő, és ekként megalapozatlan tényállást állapított meg. Véleménye szerint a másodfokú határozat megalapozatlanságának kiküszöbölésére a harmadfokú eljárásban nem kerülhet sor, ezért a másodfokú ítélet a harmadfokú eljárásban nem bírálható felül érdemben, így nem állapítható meg a másodfokú eljárásban felmentett vádlottak bűnösül kimondását eredményező tényállás; ezért a másodfokú bíróság által elkövetett törvénysértés kizárólag a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésével és a másodfokú bíróság új eljárásra utasításával orvosolható.
A Legfőbb Ügyészség indítványára a vádlottak védői észrevételeket tettek. Abban arra hivatkoztak, hogy az ítélőtábla a Kúria megismételt eljárásra adott iránymutatásának megfelelően folytatta le a másodfokú eljárást, és ennek alapján indokoltan állapította meg, hogy a titkos információgyűjtés során keletkezett hanganyag vizsgálata és bizonyítékkénti értékelése túlterjedt a Be. 206/A. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti törvényi korláton, mivel a titkos információgyűjtés eredményét feldolgozó felderítő szerv a törvényben előírt haladéktalan feljelentési kötelezettségének nem tett eleget. Ezért álláspontjuk szerint a másodfokú ítélet törvényes, és annak helyes indokainál fogva történő helybenhagyására tettek indítványt.
A Kúria, mint harmadfokú bíróság az ügyészi másodfellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet az azt megelőző másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül.
Ennek során megállapította, hogy a megismételt másodfokú eljárást az ítélőtábla az eljárási törvény rendelkezéseinek betartásával folytatta le, és az általa megállapított tényállás – az ügyészi állásponttal szemben – megalapozott.
Elöljáróban rámutat a Kúria arra, hogy – az ügyészi állásponttal szemben – a Kúriának a korábbi, a másodfokú határozatot hatályon kívül helyező végzéséből azt, miszerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg, nem lehet a végzés teljes terjedelméből kiragadva, önmagában hivatkozási alapnak tekinteni. A hatályon kívül helyező végzés elsősorban a következőkre utalt: „A másodfokú bíróság meghatározó jelentőséget tulajdonítva a törvényben hivatkozott nyolc napos határidőre, - tévesen - arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy a lehallgatást végzőnek folyamatában is figyelemmel kell kísérnie a beszerzett anyagot, hogy törvényi kötelezettségének eleget tegyen. A törvény nem ír elő folyamatos ellenőrzést, illetve elemzést a beszerzett anyagokkal kapcsolatosan, hanem az irreleváns adatok megsemmisítésének határidejét a titkos adatszerzés befejezéséhez köti. A technikai részletek megoldása a lehallgatást végző szerv feladata. Ezzel kapcsolatosan téves annak sommás megállapítása, hogy a megsemmisítés után megmaradó anyag elemzése nem tarthat több hónapig. A másodfokú bíróság kizárólag az egyes eljárási cselekmények között eltelt időtartam alapján jutott el arra a felismerésre, hogy a lehallgatást végző szerv nem tette meg haladéktalanul a feljelentést. Tévedett az ítélőtábla tehát akkor, amikor nem tartalmi, mennyiségi alapon közelítette meg a haladéktalanság valódi értelmét. Tévedett továbbá az ítélőtábla akkor is, amikor a titkos információgyűjtés eredményét a Be. 78. § (4) bekezdése alapján a bizonyítási eszközök köréből kirekesztve, a büntetőjogi felelősség alapjául szolgáló tényállást érintetlenül hagyva, a bizonyítékok felülmérlegelésébe bocsátkozva hozta meg az első, hatályon kívül helyezett felmentő ítéletét.”
Minderre figyelemmel a Kúria a hatályon kívül helyező és a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasító végzésében a következőket írta elő: „Az új eljárás során körültekintően mérlegelni kell a titkos információgyűjtés során keletkezett anyag terjedelmét, mennyiségét, feldolgozásának munkaigényességét, ugyanis csak ezt követően kerülhet a másodfokú bíróság abba a helyzetbe, hogy megalapozottan dönteni tudjon a Be. 206/A. § (1) bekezdés b) pontjában írt feltétel megvalósulásáról, illetve a titkos információgyűjtés eredményének felhasználhatóságáról, és ezzel összefüggésben a vádlottak büntetőjogi felelősségének megítéléséről.”
Az ítélőtábla a megismételt eljárás során a Kúria iránymutatásának megfelelően körültekintően és részletesen elemezte a titkos információgyűjtés lefolytatásának körülményeit, az engedélyben foglalt időtartamokat, az érintett telefonkészülékekről történt beszélgetések során keletkezett anyag terjedelmét és a releváns lehallgatási anyag mennyiségét.
Helytállóan állapította meg, hogy az ügyben érdemben felhasználható telefonbeszélgetések közül a lehallgatás az egyik telefonkészülék esetében 2010. február 13-án, a másikéban pedig 2010. május 13-án véget ért, és a bizonyítékként felhasználni indítványozott beszélgetések teljes időtartama mintegy 2 óra 38 perc volt.
Annak megállapításával, hogy a lehallgatás eredményét feldolgozó Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata az ügyben 2010. szeptember 20-án tett feljelentést, ugyancsak helyesen foglalt állást, miután a feljelentés megtételének időpontja nem a feljelentésen szereplő dátumhoz, hanem annak a nyomozó hatósághoz – jelen esetben a nyomozó ügyészséghez - történt érkezéséhez igazodik.
Az ítélőtábla kellő alapossággal elemezte az ügyben keletkezett bizonyítékok terjedelmét, az ügy ténybeli és jogi megítélésének bonyolultságát, és mindezek alapján helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata, amely megtette a feljelentést és a titkos információgyűjtés eredményének felhasználását kezdeményezte a nyílt eljárásban, nem tett eleget a feljelentés megtételétől az elsőfokú eljárás befejezéséig terjedő időszakban hatályban volt törvény [Be. 206/A. § (1) bekezdésének b) pontja] szerinti haladéktalanság követelményének.
Miután az ítélőtábla e vizsgálat alapján foglalt állást abban a kérdésben, hogy a Be. 78. § (4) bekezdésére figyelemmel a titkos információgyűjtés eredménye a büntetőeljárásban felhasználható-e, a Kúria hatályon kívül helyező végzésében írt iránymutatásnak és a végzésben kifejtett további szempontoknak eleget tett. Ennek alapján pedig a Legfelsőbb Bíróság BK 74. számú kollégiumi véleménye 3. pontjában rögzítettek messzemenő figyelembe vételével helytállóan rekesztette ki a bizonyítási eszközök köréből a telefonlehallgatások eredményét, álláspontját részletesen meg is indokolva.
Erre figyelemmel okszerűen és megalapozottan állapított meg – az eljárás során beszerzett és megvizsgált további bizonyítékok bizonyító erejét újraértékelve – az elsőfokú bíróság által megállapítottaktól eltérő tényállást.
Ezzel pedig nem sértette meg a bizonyítékok felülmérlegelésére vonatkozó tilalmat. A Be. 352. § (1) bekezdésének b) pontjára figyelemmel megalapozatlanság esetén az iratok tartalma, ténybeli következtetés vagy a felvett bizonyítás alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást állapíthat meg, ha a vádlott felmentésének van helye; a törvényhely (3) bekezdése szerint pedig a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságtól eltérően értékelheti a bizonyítékokat is, ha az iratok tartalma vagy ténybeli következtetés alapján a vádlottat felmenti.
Az ítélőtábla által - a titkos információgyűjtés eredményének a bizonyítékok köréből történt kirekesztését követően - a Be. 352. § (3) bekezdésének alkalmazásával megállapított tényállás megalapozott, és immár nem alkalmas arra, hogy abból kétséget kizárón arra lehessen következtetni: a vádlottak elkövették a vád tárgyává tett bűncselekményeket. Ezért a vádlottaknak a Be. 6. § (3) bekezdésének b) pontjára figyelemmel történt felmentése törvényes.
Budapest, 2014. szeptember 30.
A Kúria Sajtótitkársága