I. A Fővárosi Törvényszék – hatályon kívül helyezést követő megismételt eljárásban kilenc terheltet érintően - a 2012. március 12. napján tárgyaláson meghozott és kihirdetett ítéletével a terhelteket bűnösnek mondta ki – személyükben eltérően - csődbűntettben, jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettében, tőkebefektetési csalás bűntettében, számvitel rendje megsértésének bűntettében és bűnpártolás bűntettében.
Ezért az utóbb felülvizsgálati eljárással érintett négy terhelt közül a II. rendű, a IV. és a VI. rendű terhelteket végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, míg az V. rendű terheltet próbára bocsátotta.
Rendelkezett 1810 magánfél polgári jogi igénye érvényesítésének egyéb törvényes útra utasításáról, és további járulékos kérdésekről.
A kétirányú fellebbezések alapján másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a 2013. november 20. napján nyilvános ülésen meghozott és kihirdetett ítéletével az elsőfokú ítéletet a II. rendű és a IV-VI. rendű terheltek tekintetében megváltoztatta: cselekményeiket az új Btk. alapján átminősítette; a II. rendű terhelt tekintetében részben mellőzte a bűnösségének a megállapítását; egyebekben a II. rendű, IV. és VI. rendű terheltek büntetését súlyosította, míg az V. rendű terhelttel szemben büntetést szabott ki.
A polgári jogi igényeket – három kivétellel – elutasította, és rendelkezett egyéb járulékos kérdésekről.
II. A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen felülvizsgálati indítványt nyújtott be a II. rendű és a IV-VI. rendű terhelt védője.
A Legfőbb Ügyészség valamennyi terhelt tekintetében a megtámadott határozat tanácsülésen történő hatályában fenntartására tett indítványt.
A Kúria eljáró tanácsának elnöke az ügyet öttagú tanács elé utalta, és nyilvános ülést tűzött ki.
III. A Kúria a 2014. év szeptember hó 18. és 22. napján tartott nyilvános ülésen meghozott és kihirdetett ítéletével a megtámadott határozatot az V. rendű terhelt tekintetében annyiban változtatta meg, hogy a próbára bocsátását mellőzte – egyebekben hatályában fenntartotta.
A Kúria határozatának lényege.
1. A Kúria a II. rendű terhelt bűnösségének másodfokon történt részbeni mellőzése miatt hivatalból vizsgálta, majd megállapította, hogy a másodfokú bíróság minősítési tévedéssel mellőzte a számvitel rendjének megsértésében a bűnösség megállapítását, ezért nem nyílt meg a harmadfokú eljárás lehetősége.
2. A Kúria a Legfőbb Ügyészség felvetésére vizsgálta, majd megállapította, hogy a tőkebefektetési csalással bűnhalmazatban áll a számvitel rendjének megsértése, mert a két bűncselekmény között nincs olyan szükségszerű kapcsolat, hogy a célcselekményt képező tőkebefektetési csalás mellett – szemben a másodfokú bíróság álláspontjával – a számvitel rendjének megsértése nem képez büntetlen eszközcselekményt.
Ezen túl abban egyetértett a Legfőbb Ügyészséggel, hogy a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, miszerint a II. rendű terhelt a kétféle bűncselekményt különböző gazdálkodó szervezeteket érintően és különböző időpontokban követte el, s így adott esetben szó sem lehetett célcselekmény-eszközcselekmény viszony megállapításáról.
3. A Kúria a II. rendű terhelt védőjének indítványára vizsgálta, majd - azzal ellentétben, s ezáltal a másodfokú bírósággal egyetértésben - megállapította, hogy szabadságvesztés mellett akkor is kiszabható pénzbüntetés, ha a terheltnek nincs megfelelő jövedelme vagy vagyona. Azaz az új Btk. 50. §-ának (2) bekezdése csak annyiban speciális szabály, hogy szabadságvesztés kiszabása esetén, ha a terhelt a cselekményt haszonszerzés érdekében követte el és megfelelő jövedelemmel vagy vagyonnal rendelkezik, a pénzbüntetés kiszabása kötelező.
4.1. A Kúria a IV. és V. rendű terhelt védőjének indítványára vizsgálta, majd – azzal ellentétben, s ezáltal az elsőfokú és a másodfokú bírósággal egyetértésben - megállapította, hogy a IV. és V. rendű terhelt terhére rótt bűnpártolásnak az alapcselekményét valóban az I. rendű terhelt által elkövetett csődbűncselekmény képezte, vagyis az I. rendű terhelt ezen bűncselekményt valóban elkövette.
4.2. A Kúria hangsúlyozta, hogy korábban a csődbűntett, majd utóbb a csődbűncselekmény törvény tényállása ún. kerettényállás. A büntetőjogi kerettényállás által alkalmazott fogalmakat tartalommal megtöltő igazgatási norma a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX törvény (a továbbiakban: Cstv. - BH 1996.187.). A Cstv. 27. §-ának (2) bekezdése meghatározza a fizetésképtelenség fogalmát. Ez a fogalom a büntetőjogi kerettényállásban szereplő fizetésképtelenség meghatározása során is irányadó. Ezzel szemben a fizetésképtelenséget az elsőfokú bíróság a kifizetések megszüntetésének napjára tette. Az pedig egyenesen csődjogi képtelenség, hogy a másodfokú bíróság a jogi értékelés körében az alacsony likviditási mutatóra hivatkozással úgy látta, hogy a szövetkezet már a megalakulástól kezdve fizetésképtelen volt. A vád tárgyává tett időszakra nézve viszont egyik bíróság sem állapította meg, hogy a szövetkezet fizetésképtelensége már bekövetkezett volna. A fizetésképtelenség időpontját ugyanakkor a felszámolás során eljárt bíróság megállapította, így a csődbűncselekmény minősítése körében az az irányadó.
4.3. A Kúria – a másodfokú bíróság téves minősítésével szemben – leszögezte, hogy az I. rendű terhelt által elkövetett csődbűncselekmény helyes minősítése: a Btk. 404. § (1) bekezdésének b) és c) pontjára figyelemmel a (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott és a (3) bekezdésének b) pontja szerint minősülő csődbűncselekmény bűntette.
4.4. A Kúria megállapította, hogy a másodfokú bíróság tévesen bírálta el a IV. rendű és V. rendű terhelt cselekményét az elbírálásakor hatályos büntetőtörvény szerint. Ugyanis e terheltek az irányadó tényállás alapján a más által elkövetett bűncselekményből származó pénzen vásároltak saját nevükre ingatlantulajdont és ezzel, megszerzéssel a Btk. 399. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti pénzmosás bűntettét követték el. Ez a bűncselekmény speciális a (tárgyi) bűnpártoláshoz képest, másrészről pedig annál súlyosabb, ezért elnyeli (konszumálja) azt. Továbbá az elbíráláskor hatályos törvény szerinti minősítés mellett a IV. és V. rendű terhelttel szemben kiszabott büntetés abszolút törvénysértő, mert nem volt törvényes lehetőség ilyen mértékű szabadságvesztés, illetőleg pénzbüntetés kiszabására. Miután az elbíráláskor hatályos büntető jogszabály nem kedvezőbb, ezért e terheltek cselekményeit az elkövetéskor hatályos törvény szerint kell elbírálni. Következésképpen a terheltek cselekménye a korábbi Btk. 244. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott, a (2) bekezdés szerint minősülő (haszonszerzés végett elkövetett) bűnpártolás bűntettének minősül, amint azt az elsőfokú bíróság helyesen megállapította. E minősítés mellett a másodfokú bíróság által kiszabott büntetések nem abszolút törvénysértőek.
5. A Kúria az V. rendű terhelt tekintetében a jogerős ítéletet a próbára bocsátás direkt mellőzésével megváltoztatta, mert a másodfokú bíróság nem egyértelmű rendelkezéssel az „intézkedés súlyosításával” szabta ki a pénzbüntetést.
6. A Kúria a VI. rendű terhelt védőjének indítványára vizsgálta, majd megállapította, hogy a tényállás I. pontja kapcsán az alapügybeli bíróságok nem jártak el (törvényes) vád hiányában, ugyanis mindaz, amit az ügyész a vádban (a vádiratban és annak módosításaiban) – ellenkező tartalmú, a vádolást a leírás dacára mellőző direkt nyilatkozat hiányában – a VI. rendű terhelt szerepéről leírt, éppen úgy a vád tárgya, mint az I. rendű terhelt terhére róttak. A másodfokú bíróság kifogásolt kiegészítései nem megteremtették, hanem hangsúlyosabbá tették a VI. rendű terheltnek az I. rendű terhelt cselekményéhez járuló elkövetést segítő szerepét. Azaz a VI. rendű terhelt terhére – szemben az indítvány felvetésével – a (másodfokú) bíróság nem konstruált bűnsegédi magatartást. Az elsőfokú és a másodfokú bíróság nem észlelte, hogy a tényállás I. pontja kapcsán vádemelés történt a VI. rendű terhelttel szemben. A (másodfokú) bíróság odáig nem ment el, hogy a tényállás I. pontbeli cselekmény kapcsán a formalizáltan is vádolt I. rendű terhelten túl megállapítsa a VI. rendű terhelt büntetőjogi felelősségét, miáltal a vádat nem merítette ki.
A másodfokú bíróság azonban csak akkor vétett volna ún. feltétlen (hagyományosabb megnevezéssel: abszolút) eljárási szabálysértést, ha (törvényes) vád hiányában járt volna el, s hozott volna ügydöntő határozatot. Ellenben a vád tárgyává tett cselekmény el nem bírálása, azaz a vád ki nem merítése nem szerepel a Be. 373. §-ának (1) bekezdésében kimerítően, zárt körben megfogalmazott és a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontjában jórészt visszautalt feltétlen eljárási szabálysértések között. Következésképpen a vád ki nem merítése az egyéb ún. relatív eljárási szabálysértések egyike, amelynek megvalósulása esetén a Be. 375. §-ának (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezésnek és új eljárásra utasításnak lett volna helye a másodfokú eljárásban, ám a jogerő beállta után felülvizsgálatot ez nem alapozhat meg, ehhez jogkövetkezmény nem fűződhet.
A másodfokú bíróság egyszerűen átértékelte a VI. rendű terhelt szerepét, és nem a tényállás I. pontjába illesztett kiegészítés alapján, hanem arra is figyelemmel súlyosította a VI. rendű terhelt büntetését.
A tényállás a felülvizsgálati eljárás keretében támadhatatlan [Be. 423. § (1) bekezdés], s ezért a tényállás kiegészítése sem sérelmezhető.
7. A Kúria a legfőbb ügyész képviselőjének a nyilvános ülésen tett felvetésére kitért rá, hogy ki tekinthető a csődbűncselekmény sértettjének. Az ügyész helyesen mutatott rá, hogy – szemben az elsőfokú és a másodfokú bíróság érvelésével – a csődbűncselekménynek nincs passzív alanya, sértettje pedig a befektetők teljes köre, a hitelezők közössége. A sértett fogalomköre tágabb, mint a passzív alany fogalmi köre. Minden passzív alany a bűncselekménynek sértettje is, de nem minden sértett passzív alany.
A Kúria rámutat, hogy a bíróság csak a vád tárgyává tett bűncselekménnyel okozott kár megtérítése tárgyában dönthet [Be. 54. § (2) bek.]. A csődbűncselekmény sértettje a hitelezők összessége, akiknek a vagyonjogi érdekét a felszámolás elrendelését követően kizárólag a felszámolási eljárás szabályrendjében és a felszámoló útján lehet érvényesíteni. A felszámolási eljáráson kívül a fizetésképtelenné vált gazdálkodó szervezettel szemben vagyoni igény érvényesítésének nincs helye. Ezért végül is nem tévedett a másodfokú bíróság, amikor az egyes befektetők polgári jogi igényét elutasította.
A Kúria a megjelölt részleges megváltoztatáson túl a támadott határozatot valamennyi terhelt tekintetében hatályában fenntartotta.
Budapest, 2014. szeptember 22.
A Kúria Sajtótitkársága