Hagyó Miklós és 14 társa ellen a Központi Nyomozó Főügyészség hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszék előtt emelt vádat a 2012. január 11-én érkezett vádiratában.
A Fővárosi Törvényszék elnöke az ügyben az Országos Bírósági Hivatal elnökénél más, azonos hatáskörű bíróság kijelölését kezdeményezte.
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Bszi. 62. § (1) bekezdése alapján az eljárás lefolytatására a 21/2012. (II. 16.) OBHE határozatával a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki.
Az ügy iratai 2012. február 21. napján érkeztek a Kecskeméti Törvényszékre; az ügyben a törvényszék a tárgyalását 2013. június 13-án megkezdte, és 2013. december 13. napjáig több mint hetven tárgyalási napot tartott.
Az Alkotmánybíróság 36/2013. (XII. 5.) AB határozatával megállapította, hogy a Bszi. 2012. január 1. napjától 2012. július 16. napjáig hatályban volt 62-63. §-ai alaptörvény-ellenesek voltak és ugyanakkor nemzetközi szerződésbe is ütköztek; megállapította azt is, hogy alaptörvény-ellenes volt és ugyanakkor nemzetközi szerződésbe is ütközött a Be. 2011. január 7. napjától 2013. július 31. napjáig hatályban volt 20/A. §-a is.
Az Alkotmánybíróság határozatának közzétételét követően a Kecskeméti Törvényszék a 2013. december 16-án meghozott végzésével az ügyet áttette a szerinte illetékességgel rendelkező Fővárosi Törvényszékhez.
Végzését azzal indokolta, hogy az Alkotmánybíróság 36/2013. (XII. 5.) AB határozatára figyelemmel az Országos Bírósági Hivatal elnökének kijelölő határozata mögött jelenleg nincs hatályos törvényi rendelkezés, így a Kecskeméti Törvényszéknek az ügyben nincs a Be. szabályain alapuló illetékessége.
A Fővárosi Törvényszék a 2014. január 7-én meghozott végzésében szintén megállapította az illetékessége hiányát és az iratokat felterjesztette a Kúriához az eljáró bíróság kijelölése végett.
A Fővárosi Törvényszék végzésének indokai szerint a Be. 264. §-a a tárgyalás megkezdéséig ad lehetőséget az ügy áttételére a hatáskör vagy az illetékesség hiánya miatt; a tárgyalás megkezdése után azonban – figyelemmel a Be. 308. §-ának (1) bekezdésére – csak akkor van helye áttételnek, ha az ügy elbírálása a bíróság hatáskörét meghaladja, vagy katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozik, illetőleg a Be. 17. § (5)-(6) bekezdése szerint az ügy elbírálására más bíróság illetékes; azaz a tárgyalás megkezdése után a bíróság illetékessége – a kizárólagos illetékességet kivéve – rögzül, és az eljárást akkor is ennek a bíróságnak kell lefolytatnia, ha eredetileg a Be. 17. § (1)-(4) bekezdése alapján az ügy elbírálására nem rendelkezett illetékességgel.
Utalt arra is, hogy bár a Be.-ben az alaptörvény-ellenesnek nyilvánított 20/A. §-án kívül nem volt más eljárásjogi rendelkezés az ügyáthelyezésről, ez azonban önmagában nem teszi alkalmazhatatlanná a Be. 308. § (1) bekezdését, miután ez a szabály felel meg leginkább az Alaptörvény 6. cikke 1. pontjában meghatározott tisztességes tárgyaláshoz való jognak, az ügyek ésszerű időn belüli befejezésének. Álláspontja szerint az alaptörvény-ellenesnek nyilvánított rendelkezés csupán elvont jogsérelmet eredményezett, és az eljárások ésszerű időn belüli befejezésének követelményére is figyelemmel a büntetőeljárást annak a bíróságnak kell lefolytatnia és befejeznie, ahol a tárgyalást megkezdték.
A Fővárosi Törvényszék az iratokat felterjesztette az eljáró bíróság kijelölése érdekében a Kúriához.
A Kúria 2014. január 23-án az ügy iratait visszaküldte a Fővárosi Törvényszéknek, mivel a törvényszék a határozatát jogorvoslati kioktatás nélkül közölte az eljárás résztvevőivel, ezért az nem emelkedhetett jogerőre; ennek következtében pedig a Be. 20. § (1) bekezdésére tekintettel nem nyílt meg a lehetősége arra, hogy az eljáró bíróság kijelölése tárgyában döntsön.
A Fővárosi Törvényszék ismételten kézbesített határozata ellen bejelentett fellebbezések folytán másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla járt el; a 2014. április 3. napján kelt végzésével a Fővárosi Törvényszék végzését hatályon kívül helyezte és az iratokat visszaküldeni rendelte a Kecskeméti Törvényszéknek.
Az ítélőtábla szerint a Fővárosi Törvényszék olyan ügyben állapította meg illetékessége hiányát, amelyre az eljárási törvény nem adott lehetőséget, mivel az továbbra is a Kecskeméti Törvényszék előtt van folyamatban; azt a Fővárosi Törvényszéken új ügyként érkeztetni sem lehetett volna. Ezt azzal indokolta, hogy tárgyalási szakban az áttétel ellen a fellebbezés csak abban az esetben kizárt, ha azt a bíróság a Be. 308. § (1) bekezdésére alapítja, minden más okra alapított áttétel ellen az általános szabályok szerint van helye fellebbezésnek. Mivel a Kecskeméti Törvényszék az Alkotmánybíróság 36/2013. (XII. 5.) AB határozatára alapítva állapította meg illetékessége hiányát és rendelkezett az ügy áttételéről, ezért megítélése szerint a törvényszék határozata ellen az általános szabályok szerint fellebbezésnek van helye, és a jogorvoslati jogosultság biztosításának elmaradása miatt végzése még nem emelkedhetett jogerőre.
Emellett álláspontja szerint a Kecskeméti Törvényszéknek az ügy áttétele után az iratokat egyébként is közvetlenül a Kúriához kellett volna felterjesztenie, miután a Fővárosi Törvényszék arra tekintettel, hogy az eljárás lefolytatására a OBH elnöke a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki, az ügy elintézéséből ki van zárva.
A Kecskeméti Törvényszék az iratokat a törvényszékek közötti illetékességi összeütközésre utalva - a Be. 20. § (2) bekezdés c) pontjára hivatkozva – az eljáró bíróság kijelölése érdekében felterjesztette a Kúriához.
A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint - miután a Fővárosi Törvényszék illetékesség hiányát megállapító végzését a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte - jelenleg nem áll fenn olyan illetékességi összeütközés, amely az eljáró bíróság kijelölését indokolná. Emellett arra is hivatkozott, hogy az Alkotmánybíróság 36/2013. (XII. 5.) AB határozata az Országos Bírósági Hivatal elnökének kijelölő határozatát nem érintette, így a Kecskeméti Törvényszék az eljárás lefolytatására továbbra is illetékes. Ezért arra tett indítványt, hogy a Kúria küldje vissza a Kecskeméti Törvényszéknek.
A Kúriának mindenekelőtt azt kellett vizsgálnia, hogy van-e helye az eljáró bíróság kijelölésének; tehát a (különböző ítélőtáblákhoz tartozó) törvényszékek között létesült-e negatív illetékességi összeütközés.
Ennek során megállapította, hogy különböző mértékben ugyan, de az ügyben eljárt valamennyi bíróság tévedett, és nem alapos a Legfőbb Ügyészség indítványa sem.
A Fővárosi Törvényszék eljárási hibát vétett, amikor a törvényszék első fokú tanácsa elé tartozó ügyben [Be. 14. § (2) bek.] az illetékessége hiányát megállapító végzését „bíróként”, és nem „a tanács elnökeként” hozta meg; a tárgyalás előkészítése során a tanács elnöke a Be. 274. § (1) bekezdésének felhatalmazása alapján ugyan megállapíthatja a bíróság illetékességének hiányát, azonban ezt a végzést a tanács elnökeként is kell meghoznia. Ennek az eljárási hibának azonban nincs érdemi jelentősége.
Tévedett a Fővárosi Ítélőtábla, amikor a Be. 308. § (4) bekezdését akként értelmezte, hogy az áttételt elrendelő határozat ellen csak abban az esetben kizárt a fellebbezés, ha az áttételről a bíróság a Be. 308. § (1) bekezdésére alapítva rendelkezik.
A 308. § (1) bekezdése meghatározza, hogy milyen esetekben van helye a tárgyalás megkezdése után az ügy áttételének, ezzel leszűkítve az áttétel lehetőségeit. Ugyanennek a törvényhelynek a (4) bekezdése kizárja az ügy áttétele, az ügyek egyesítése vagy elkülönítése tárgyában hozott határozat ellen a fellebbezést, anélkül, hogy különbséget tenne az áttétel okai között; azaz a törvény a fellebbezési jog kizártságát nem szűkíti le a 308. § (1) bekezdése alapján történő áttételre, a fellebbezést valamennyi, az áttétel tárgyában hozott határozat kapcsán kizárja.
Emellett a bírói gyakorlat - kifejezett törvényi rendelkezés nélkül is - több évtizede pervezető végzésnek tekintette tárgyalási szakban az ügy áttételéről, az ügyek egyesítéséről vagy elkülönítéséről szóló bírói döntést, amely ellen ekként a fellebbezést kizárta. A Be. 308. §-ának – a 2010. évi CLXXXIII. törvény 157. §-ával beiktatott - (4) bekezdése ebben semmi újat nem hozott, csupán ezt a bírói gyakorlatot rögzítette.
A Fővárosi Ítélőtábla mindezeken túl nem fellebbviteli bírósága a Kecskeméti Törvényszéknek, mivel az a Szegedi Ítélőtábla illetékességi területéhez tartozik. Ezért a Kecskeméti Törvényszék határozatának semmilyen felülbírálatára nincs törvényi felhatalmazása, azaz annak megállapítására sem, hogy a törvényszék törvényesen zárta-e ki a fellebbezési jogot végzése ellen.
A Fővárosi Ítélőtábla azt is tévesen állapította meg, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke kizárta az ügy további elbírálásából a Fővárosi Törvényszéket azzal, hogy az eredetileg a Fővárosi Törvényszékhez benyújtott vád alapján indult ügyben az eljárás lefolytatására a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki.
Az ügy igazgatási szempontú áthelyezése ugyanis nem teremtett kizárási okot; ilyen következtetés levonására sem a Bszi., sem a Be. rendelkezései nem adnak alapot. Az ügyáthelyezés mindaddig, amíg az erre vonatkozó rendelkezések hatályban voltak, egy speciális kijelölési okként szolgált, és célja az volt, hogy a jelentős ügyhátralékkal küzdő bíróság helyett az időszerűség érdekében egy kevésbé leterhelt, azonos hatáskörű bíróság járjon el. Azaz tisztán igazgatási, munkaszervezési szempontú kijelölés volt, ezért részletes szabályait nem a Be., hanem a Bszi. tartalmazta.
Ezzel szemben azt, hogy melyik bíróság kizárt az ügy elintézéséből, kizárólag a Be. szabályozza. Amennyiben a bírósággal szemben kizárási ok áll fenn, az megelőz minden kijelölési jogcímet; ilyenkor a kijelölésre azért kerül sor, mert a kizárt bíróság nem járhat el.
Az adott ügyben azonban nem merült fel olyan, a Be.-ben taxatíve felsorolt ok, amely miatt az eljárásból a Fővárosi Törvényszék ki lenne zárva.
Miután az ügyben mind a Kecskeméti Törvényszék, mind a Fővárosi Törvényszék megállapította az illetékessége hiányát, a negatív illetékességi összeütközés ténylegesen fennáll. Ez független attól, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék határozatát hatályon kívül helyezte, miután az ítélőtábla végzésében ténylegesen nem arról döntött, amiről másodfokon eljáró bíróságként döntenie kellett volna. A végzésben a Fővárosi Törvényszék illetékességének hiányát állapította meg, és a fellebbezések is ezt támadták, ezért az ítélőtáblának ebben a kérdésben kellett volna határoznia; az illetékességi területén kívül eső Kecskeméti Törvényszék áttételt elrendelő határozatának felülbírálata már nem tartozott a döntési kompetenciájához. Mindezekre figyelemmel tévesen helyezte hatályon kívül az ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék határozatát, ugyanakkor annak az illetékessége hiányát megállapító rendelkezését nem változtatta meg.
Ezért a Kúria - a Legfőbb Ügyészség álláspontjával szemben – szükségesnek találta az eljáró bíróság kijelölését.
A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló 2010. évi CLXXXIV. törvény 1. § (1) és (2) bekezdése, valamint a 2. mellékletének 2. pontja szerint a Kecskeméti Törvényszék illetékességi területe – Bács-Kiskun megye - a Szegedi Ítélőtáblához, a 2. melléklet 1. pontja szerint pedig a Fővárosi Törvényszék illetékességi területe - Budapest főváros - a Fővárosi Ítélőtáblához tartozik.
Miután a Be. 20. § (2) bekezdésének c) pontja szerint a különböző ítélőtáblák illetékességi területén lévő törvényszékek között felmerült illetékességi összeütközés esetén az eljáró bíróság kijelölése a Kúria feladata.
E rendelkezés alapján eljárva a Kúria a következőkre figyelemmel jelölte ki az eljáró bíróságot:
Helytelenül foglalt állást a Kecskeméti Törvényszék, amikor illetékessége hiányát állapította meg.
Az Alkotmánybíróság 36/2013. (XII. 5.) határozatában azt állapította meg, hogy a Bszi. 2012. január 1. napjától 2012. július 16. napjáig hatályban volt 62-63. §-ai, valamint a Be. 2011. január 7. napjától 2013. július 31. napjáig hatályban volt 20/A. §-a alaptörvény-ellenesek voltak és ugyanakkor nemzetközi szerződésbe is ütköztek.
Az alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló alkotmányjogi panaszokat egyébként az Abtv. 26. § (1) bekezdésére és 27. §-ára alapítottan, a támadott törvényhelyek, valamint az OBHE határozat megsemmisítése végett nyújtották be; az indítványok egyike sem irányult arra, hogy az Alkotmánybíróság a folyamatban lévő bírósági eljárással kapcsolatban bármilyen módon rendelkezzen.
Emellett ugyan az Alkotmánybíróság határozata alapjául szolgáló alkotmányjogi panaszok egyike arra is irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg az Országos Bírósági Hivatal elnökének a Fővárosi Törvényszék helyett a Balassagyarmati Törvényszéket kijelölő 22/2012. (II. 16.) OBHE határozata alaptörvény-ellenességét és nemzetközi szerződésbe ütközését is, és azt semmisítse meg, ezt az indítványt azonban az Alkotmánybíróság - hatáskörének hiánya miatt – visszautasította.
A Kecskeméti Törvényszéket az eljárás lefolytatására valóban az Alkotmánybíróság határozatával érintett időszakban hatályban volt Bszi. rendelkezései alapján jelölte ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke.
A fentiek figyelembe vétele mellett elsősorban abban kellett a Kúriának állást foglalnia, hogy akkor, ha az Alkotmánybíróság egy, már egyébként hatályon kívül helyezett jogszabályi rendelkezésről megállapítja, hogy az alaptörvény-ellenes volt, és egyben nemzetközi szerződésbe is ütközött, ugyanakkor ehhez sem az Alkotmánybíróság, sem a jogalkotó nem fűzött egyéb következményt, az a rendes bíróság, amely az alaptörvény-ellenesnek bizonyult jogszabályi rendelkezés alapján folytatja eljárását, levonhatja-e azt a konzekvenciát, miszerint az alaptörvény-ellenesnek bizonyult jogszabályi rendelkezés az adott bírósági eljárásban nem volt alkalmazható.
Az Abtv. 39. § (3) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság az alkalmazott jogkövetkezményeket az Alaptörvény és e törvény keretei között maga állapítja meg.
Akkor, ha az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján semmisít meg egyedi ügyben alkalmazott jogszabályt, a megsemmisített jogszabály az Alkotmánybíróság eljárására okot adó ügyben nem alkalmazható. A jogszabály megsemmisítése azonban az Abtv. 45. § (3) bekezdése szerint – kivéve, ha az Alkotmánybíróság a büntetőeljárás vagy a szabálysértési eljárás felülvizsgálatát kifejezetten elrendeli – nem érinti a határozat közzététele napján vagy azt megelőzően fennálló jogviszonyokat és a belőlük származó jogokat és kötelességeket.
Ezen túl az Abtv. 45. § (5) bekezdése szerint a jogszabály megsemmisítése nem érinti a megsemmisített jogszabályon alapuló, az Alkotmánybíróság előtti eljárásban nem felülvizsgálható, vagy felül nem vizsgált bírói döntéseket, kivéve, ha az Alkotmánybíróság a megsemmisítésről kifejezetten rendelkezik.
Ebből következően az Országos Bírósági Hivatal elnöke általi kijelölést lehetővé tévő – már hatályon kívül helyezett - jogszabályi rendelkezések alaptörvény-ellenességének megállapítása az Alkotmánybíróság egyéb rendelkezésének hiányában nem érinti a jogszabályi rendelkezések alapján meghozott döntések érvényességét.
Ezt támasztják alá a következők is:
Az Abtv. - 2013. CXXXI. törvénnyel módosított – 45. §-ának (4) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az Abtv. 45. § (1), (2) és (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően is meghatározhatja az Alaptörvénnyel ellentétes jogszabály hatályon kívül helyezését, illetve a megsemmisített jogszabály általános vagy egyedi ügyekben történő alkalmazhatatlanságát, ha ezt az Alaptörvény védelme, a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja; ezzel egyező rendelkezést tartalmazott a korábbi, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 43. § (4) bekezdése is. Az Alkotmánybíróság e törvényi felhatalmazással fennállása óta a büntetőeljárási tárgyú határozataiban többször élt is: így pl. a kártalanítási eljárás egyes szabályai alkotmányellenességének megállapításáról rendelkező 23/1995. (IV. 5.) AB határozatának 3. pontjában és a 30/1995. (V. 25.) AB határozatában; a büntetőeljárás során keletkezett iratokból a másolat adásának egyes szabályai alkotmányellenességét megállapító 6/1998. (III. 11.) AB határozatában; a másodfokú büntetőbírósági eljárás formáiról szóló egyes rendelkezések alkotmányellenességét megállapító 20/2005. (V. 26.) AB határozat 4. pontjában; ilyen rendelkezést hozott az egyes jövedéki jogszabályok alkotmányellenességének megállapításáról szóló 33/2005. (VII. 4.) AB határozatában is.
A 35/2011. (V. 6.) AB határozat 2. pontjában pedig az Alkotmánybíróság általános érvénnyel mondta ki, hogy a bírói kezdeményezések alapján indult konkrét normakontroll-eljárásokban az azonos ténybeli alapú, azonos jog alapján megítélendő peres ügyekben az Alkotmánybíróság elrendelheti az általa alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabály általános alkalmazási tilalmát.
Amennyiben az Alkotmánybíróság csak konkrét és nem általános alkalmazási tilalmat rendel el, akkor - újabb bírói kezdeményezés esetén - lefolytatja a kizárólag alkalmazási tilalom iránti bírói indítvánnyal kapcsolatos eljárást. Az általános, illetve a konkrét alkalmazási tilalomra vonatkozó alkotmánybírósági rendelkezés jogkövetkezményeit az eljáró bíró vonja le, és hozza meg az annak megfelelő döntést.
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor – az erre irányuló indítvány ellenére – több ügyben nem állapította meg az alkotmányellenes jogszabály utólagos alkalmazhatóságának tilalmát; így pl. a 49/1998. (XI. 27.) AB határozatában (indokolás II.3. pont), a 33/2001. (III. 11.) AB határozatában (rendelkező rész 2. pontja), ahogy a 72/2009. (VII. 10.) AB határozatában (rendelkező rész 2. pontja) sem.
Az Abtv. 39. § (3) bekezdésének és 44. § (4) bekezdésének összevetéséből az következik - és ez az Alkotmánybíróság többségi határozatához fűzött párhuzamos indokolásból és egy különvéleményből is leszűrhető -, hogy az Alkotmánybíróság határozatában nem szereplő jogkövetkezményt a rendes bíróság nem állapíthat meg, mert ezzel az Alkotmánybíróság hatáskörét vonná el.
Ilyen kifejezett alkotmánybírósági rendelkezés hiányában pedig a folyamatban lévő büntetőeljárásra nem hat ki az, ha az Alkotmánybíróság megállapítja a már hatályon kívül helyezett eljárásjogi természetű törvényhelyek alaptörvény-ellenességét. Ezzel egyező elvi tartalommal foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság közigazgatási felülvizsgálati tanácsa a BH 2012.79. számon közzétett eseti döntésében.
Ugyanezt az elvet követi a Kúria a büntető ügyekben, ahogy ez a BKv 74. számú véleményéből is kitűnik. [Ebben akként foglalt állást, hogy bár az Alkotmánybíróság a 2/2007. (I. 24.) AB határozatával megállapította az 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) titkos információgyűjtés feltételeit szabályozó 69. § (3) bekezdésének és a Be. titkos adatszerzés feltételeit rendező 201. § (1) bekezdés b), c), e) és f) pontjainak alkotmányellenességét, azonban e rendelkezéseket csak 2007. december 31. napjával semmisítette meg, ezért a 2007. január 24. napjától az év utolsó napjáig terjedő időszakban a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény ekkor hatályban volt 69. §-ának (3) bekezdése alapján engedélyezett titkos információgyűjtés eredménye, illetőleg a büntetőeljárási törvénynek az ugyanebben az időszakban hatályban volt 201. §-ának (1) bekezdés b), c), e) és f) pontjai alapján engedélyezett titkos adatszerzés eredménye - a végrehajtásról készült jelentés - a büntetőeljárási törvényben szabályozott további feltételek mellett az engedélyben meghatározott körben a büntetőeljárásban bizonyítékként szabadon felhasználható.]
Az Abtv. 43. §-a szerint akkor, ha az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján a 27. § szerinti eljárásában megállapítja a bírói döntés alaptörvény-ellenességét, a döntést megsemmisíti. A bírói döntést megsemmisítő alkotmánybírósági határozat eljárási jogkövetkezményére a bírósági eljárások szabályait tartalmazó törvények rendelkezéseit kell alkalmazni, és a bírói döntés Alkotmánybíróság általi megsemmisítése következtében a szükség szerint lefolytatandó bírósági eljárásban az alkotmányjogi kérdésben az Alkotmánybíróság határozata szerint kell eljárni.
Az Abtv. 45. §-ának (6) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság a jogerős határozattal az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása alapján befejezett büntetőeljárás és szabálysértési eljárás felülvizsgálatát rendeli el, ha az eljárásban alkalmazott jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés semmisségéből a büntetés, illetve az intézkedés csökkentése vagy mellőzése, valamint a büntetőjogi, illetve a szabálysértési felelősség alóli mentesülés vagy annak korlátozása következne.
A jelen ügyben azonban nincs olyan bírósági határozat, amely az Alkotmánybíróság által megsemmisíthető lenne, mivel az ügy első fokon folyamatban van, abban ügydöntő határozat még nem született. Emellett az a bíróság-kijelölési jogcím, amely alapján az ügyben a Kecskeméti Törvényszék az ügy áttételét megelőzően eljárt, nem az Alkotmánybíróság határozata folytán szűnt meg, hanem a törvények e rendelkezéseinek hatályon kívül helyezésével.
A Be. 11. § (1) bekezdése alapján a büntetőeljárást a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő törvény szerint kell lefolytatni. A 605. § (2) bekezdése pedig kimondja, miszerint a törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásban az ezt megelőzően, a korábbi jogszabály szerint végzett eljárási cselekmény akkor is érvényes, ha ezt e törvény másként szabályozza.
Ez utóbbi szabályt értelmezve a Legfelsőbb Bíróság, illetve a Kúria azt az elvet alakította ki, hogy a törvénynek visszaható hatálya nincs, és az átmeneti rendelkezések szerint az új törvény hatályba lépésekor folyamatban levő büntetőeljárásban az ezt megelőzően, a korábbi jogszabály szerint végzett eljárási cselekmény akkor is érvényes, ha ezt az új törvény már eltérően szabályozza (BH 2004.455.).
Miután pedig az ügy Kecskeméti Törvényszékre érkezésekor hatályban volt törvényi rendelkezés a bíróság kijelölését a Be. 20/A. §-a alapján lehetővé tette, a jogszabály megváltozása nem ad okot arra, hogy a Kecskeméti Törvényszék az illetékessége hiányát állapítsa meg.
A bírói gyakorlat szerint ugyanis a kijelölés alapján eljáró bíróság ugyanúgy illetékességgel rendelkezik az ügyre, mint az a bíróság, amely helyett a kijelölés folytán eljár. Ez irányadó pl. akkor is, ha a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, emellett elrendeli, hogy a megismételt eljárást más bíróság folytassa le [Be. 378. § (2) bek.], és akkor is, ha a más bíróság kijelölésére kizárás miatt kerül sor.
Emellett a kijelölésre okot adó körülmény megszűnése önmagában a kijelölést nem szünteti meg. (Így pl. akkor, ha a kijelölésre a Be. 22. §-a alapján azért került sor, mert az egyébként illetékes bíróság elnökével szemben állt fenn kizárási ok, és az elnök e megbízatása az eljárás során megszűnik, az ügy nem kerülhet vissza erre hivatkozással az eredetileg illetékességgel rendelkező bíróságra.)
Nem foghatott helyt az az érv sem, hogy a Be. csak a 17-18. §-ban határoz meg szabályokat a bíróság illetékességére vonatkozóan. Ilyen szabályokat tartalmaz pl. a Be. XXIX. Fejezete a különleges eljárások kapcsán, így - a teljesség igénye nélkül - a Be. 566. § (1) bekezdése szerinti kényszergyógykezelés felülvizsgálatára, a Be. 569. §-ának (2) bekezdése szerinti tárgyi eljárás lefolytatására, vagy a Be. 574. §-ának (1)-(2) bekezdése szerinti összbüntetési eljárás lefolytatására vonatkozóak.
A kiszámíthatóságnak az illetékesség tekintetében valóban alapvető jelentősége van. Azonban éppen emiatt rendelkezik a Be. 308. §-ának (1) bekezdése akként, hogy a tárgyalás megkezdése után az illetékesség hiánya csak két esetben vehető figyelembe: ha az ügy elbírálása a bíróság hatáskörét meghaladja (ennek sajátos esete, ha a törvényszéki hatáskörbe tartozó ügyek közül az egyik katonai büntetőeljárásra tartozik), vagy arra a Be. 17. § (5)-(6) bekezdése alapján más bíróság kizárólagosan illetékes.
Mindezek alapján akkor, ha nem állnak fenn a Be. 308. § (1) bekezdésében megjelölt, a kizárólagos illetékességgel kapcsolatos áttételi okok, a tárgyalás megkezdése után az egyébként az ügyre hatáskörrel bíró bíróság illetékessége rögzül, és az eljárást akkor is ez a bíróság folytatja le, ha a tárgyalás megkezdése előtt az eljárásra egyáltalán nem volt illetékes.
Így tehát nem kétséges, hogy a tárgyalás megkezdése után ez a – korábban illetékességgel egyáltalán nem rendelkező - bíróság is törvényes, mégpedig a Be. 308. § (1) bekezdése szerinti illetékességi okra figyelemmel jár el.
A Be. 373. § (1) bekezdés II. c) pontja szerint csak a kizárólagos illetékességre vonatkozó törvényi rendelkezés megszegése minősül feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértésnek.
Ez a szabályozás is azt juttatja kifejezésre, hogy a hatásköri szabályok megszegésével csak a kizárólagos illetékességre vonatkozó szabályok megszegése egyenértékű; következésképpen ezek a törvényi rendelkezések tekinthetők olyannak, amelyeknek a megszegése a Be. által biztosított, a törvényes bíróhoz való jogot sértik (Legf.Bír.Bkk.III.1141/2009/2.szám).
Jelentőséggel bír az is, hogy az ügy áthelyezésével nem az eljáró bíró, hanem az eljáró bíróság kijelölésére került sor, és ezt követően annak a bíróságnak az előre meghatározott ügyelosztási rendje alapján került az eljáró bíróhoz az ügy.
A kifejtettekre figyelemmel az Alkotmánybíróság határozatának erre irányuló kifejezett rendelkezése hiányában a Be. rendelkezései irányadóak a negatív illetékességi összeütközés feloldására. Miután pedig az Alkotmánybíróság határozata a Be. 308. §-ának (1) bekezdését nem érintette, a Kúria döntése során erre a rendelkezésre és az ahhoz kapcsolódó bírói gyakorlatra volt figyelemmel.
Miután pedig a 308. § (1) bekezdése alapján az egyébként az eljárás tárgyát képező bűncselekmények elbírálására hatáskörrel rendelkező Kecskeméti Törvényszék illetékessége a tárgyalás megkezdésével rögzült, a Kúria - tanácsülésen eljárva - az eljárás folytatására a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki.
Budapest, 2014. május 5.
A Kúria Sajtótitkársága