Mfv.II.10.123/2014.
A felperes a keresetében a hivatalvesztés fegyelmi büntetés hatályon kívül helyezését és eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatását kérte. Álláspontja szerint a fegyelmi eljárás késedelmesen került megindításra, az eljárást szabálytalanul folytatták le, és a terhére rótt fegyelmi vétséget nem követte el.
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével a fegyelmi határozatát hatályon kívül helyezte, megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes köztisztviselői jogviszonyát és kötelezte az alperest a felperes eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatására.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a fegyelmi eljárás megindítására előírt határidők megtartásra kerültek, de az az alperes megsértette a köztisztviselőkről szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 53. § (3) bekezdés c) pontjában foglaltakat, mivel a fegyelmi tanács eljárásában jegyzőkönyvvezetőként járt el a fegyelmi eljárásban jogi szakértőként részt vevő ügyvédjelölt.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta.
Az ítéletének indokolása szerint a fegyelmi eljárásban szakértő igénybevételére nem került sor, ezért a Ktv. 53. § (3) bekezdés c) pontjának alkalmazása nem merült fel. Érvelése szerint azonban az eljárás során sérültek a Ktv. 51. § (6) bekezdésében és az 53. § (3) bekezdésében meghatározott eljárási szabályok, mert a vizsgálóbiztosi eljárásban az alperessel megbízási jogviszonyban álló ügyvédi iroda ügyvédjelöltjei vettek részt, és a fegyelmi tanács jegyzőkönyvvezetőjeként a részben vizsgálóbiztosi feladatokat átvevő ügyvédjelölt járt el.
Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán indult eljárásban a Kúria a másodfokú bíróság közbenső ítéletét hatályában fenntartotta.
A Kúria eljáró tanácsa a terjedelmes iratanyag alapján az alábbi kérdésekben döntött:
A jegyzőkönyvvezetőként eljáró ügyvédjelölteknek a vizsgálóbiztosi feladatokat részben átvevő tevékenysége, továbbá a munkáltatói jogkör gyakorlójának a megbízási szerződés alapján irányukban fennálló utasításadási joga sérti a Ktv.-nek a vizsgálóbiztos eljárására vonatkozó garanciális szabályait;
Az adott ügyben alkalmazandó, a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 193. § (1) bekezdés c) pontja első fordulatának helyes értelmezése szerint a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezése esetén a felperes eredeti munkakörbe történő visszahelyezése abban az esetben sem jogszabálysértő, ha a jogellenesség megállapítására eljárási szabálysértés miatt került sor.
Budapest, 2014. június 12.
A Kúria Sajtótitkársága