A hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt a volt határőr főtörzsőrmester és társai ellen folyamatban lévő büntetőügyben a törvényszék katonai tanácsa a vádlottakat bűnösnek mondta ki folytatólagosan, hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettében, valamint bűnszervezetben, folytatólagosan, üzletszerűen, a vámbevételt jelentős mértékben csökkentő csempészet bűntettében és más bűncselekményekben, ezért őket különböző tartamú végrehajtandó szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra ítélte.
Az első fokú ítélet ellen az ügyész egyes bűncselekmények megnevezésének helyesbítése érdekében, a vádlottak és védőik felmentés, másodlagosan hatályon kívül helyezés, harmadlagosan a büntetés enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést.
Az ítélőtábla katonai tanácsa az első fokú határozatot megváltoztatva, a vádlottakat az ellenük emelt vád alól felmentette.
Ítéletében kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a vádlottak bűnösségét kizárólag a titkos információgyűjtés során beszerzett telefonlehallgatási jegyzőkönyvekben foglaltakra alapította, az ügyben a vádlottak személyéhez köthető közvetlen bizonyíték nem volt. Az ítélőtábla álláspontja szerint a telefonlehallgatás során beszerzett bizonyíték olyan közvetett bizonyíték, amely csak más bizonyítékokkal együtt alkalmas arra, hogy arra tényállást, illetve a vádlottak büntetőjogi felelősségét lehessen alapítani. A másodfokú bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság által felhasznált közvetett bizonyítékok adatai nem alkalmasak zárt logikai lánc felállítására, és az elsőfokú bíróság a hiányzó információkat a fellebbezéssel érintett vádlottak felelőssége körében bizonyítékok hiányában mindössze feltételezésre alapozta. Emiatt az ítélőtábla az első fokú ítéletből mellőzte a vádlottakat terhelő tényállási pontokat, és az első fokú ítéletet azzal egészítette ki, miszerint „a vádlottak esetében nem lehetett megállapítani, hogy a jövedéki termék csempészésében vagy megszerzésében működtek volna közre, illetve cselekvőségükkel kapcsolatban a történteket ugyancsak nem lehetett megállapítani”.
A másodfokú bíróság ítélete ellen a fellebbviteli főügyészség jelentett be másodfellebbezést a vádlottak felmentése miatt, a másodfokú határozat hatályon kívül helyezése és az ítélőtábla új, megismételt másodfokú eljárásra utasítása érdekében, melyet a Legfőbb Ügyészség fenntartott.
A másodfellebbezés érvelése szerint a másodfokú bíróság a felülmérlegelés tilalmát figyelmen kívül hagyva, maga idézte elő a másodfokú határozat Be. 351. § (2) bekezdésének b) és c) pontja szerinti megalapozatlanságát, amelyet a harmadfokú bírósági eljárásban a Be. 388. § (2) bekezdésében írt korlátozások miatt nem lehet orvosolni.
A másodfokú ítélet elleni ügyészi fellebbezés alaptalan.
A másodfokú bíróság által megállapított tényállás – az ügyészi másodfellebbezésben írtakkal szemben – megalapozott, ezért a Kúria azt fogadta el ítélkezése alapjául.
Az ügyész álláspontjával szemben ugyanis a Be. 352. § (1) bekezdésének b) pontjára figyelemmel megalapozatlanság esetén az iratok tartalma, ténybeli következtetés vagy a felvett bizonyítás alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást állapíthat meg, ha a vádlott felmentésének van helye, és a törvényhely (3) bekezdése szerint a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságtól eltérően értékelheti a bizonyítékokat, ha az iratok tartalma vagy ténybeli következtetés alapján a vádlottat felmenti.
A másodfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy akkor, amikor a bíróságnak kizárólag közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésére, azokat körültekintően kell mérlegelnie. Töretlen a bírói gyakorlat abban, hogy a közvetett bizonyíték valamely tény bizonyítására csak akkor alkalmas, ha a bizonyítandó tényen kívül bármely más tény lehetősége kizárt, és a közvetett bizonyítékok olyan zárt láncot alkotnak, amire tekintettel kétséget kizáró módon lehet következtetni arra, hogy a bűncselekményt a vádlott követte el; azaz akkor, ha ezek a bizonyítékok csupán arra adnak következtetési alapot, hogy a bűncselekményt a vádlott is elkövethette, azonban nem zárható ki az, hogy más volt az elkövető, és a vádlott tagadását megcáfolni nem lehet, a vádlottat bizonyítottság hiányában fel kell menteni.
Az ügyben a fellebbezéssel érintett vádlottak védekezését cáfoló, bűnösségüket alátámasztó közvetlen bizonyíték nem állt rendelkezésre. Kétségtelen, hogy a telefonlehallgatások anyaga törvényesen beszerzett, és így közvetett bizonyítékként értékelhető is volt. A másodfokú bíróság nem is a lehallgatási anyagok felhasználhatóságát, hanem – közvetett bizonyíték jellegük miatt, és mert azokat más, közvetlen bizonyíték nem erősítette meg – bizonyító erejüket kérdőjelezte meg.
Az ügyben további, a közvetett bizonyítékokat megerősítő bizonyíték beszerzésére a Kúria – nagymértékű időmúlásra is figyelemmel – nem látott lehetőséget, ezért az ügyészi másodfellebbezést alaptalannak találta, és a Be. 397. §-a alapján a másodfokú ítéletet helybenhagyta.
Budapest, 2014. április 15.
A Kúria Sajtótitkársága