Mfv.I.10.087/2014/7
Az alperes a 2010. augusztus 19-én közölt intézkedéssel a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát 2010. október 20-ával indokolás nélkül a 2010. évi LVIII. tv. (Ktjv.) 8. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozással megszüntette.
A felperes a keresetében az intézkedés alkotmányellenességét, az Esélytv. 8. § j) pontjába ütközését, jogellenességét, rendeltetésellenességét és uniós jogba ütközését állította.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. Megállapította, hogy az alperes a 2010. augusztus 19-én kelt felmentéssel jogellenesen szüntette meg a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát, amely 2013. február 22-én szűnt meg. Álláspontja szerint a munkáltató eljárása az Mt. 4. §-ába ütközött.
Az alperesnek a jogerős határozat ellen benyújtott felülvizsgálati kérelme nem alapos.
Az Európai Unió Bíróságának C-332/13. számú ügyben meghozott határozata alapján a kormánytisztviselők indokolás nélküli felmentésével kapcsolatos jogkérdés nem tartozik az uniós jog alkalmazási körébe, mivel a Ktjv. megalkotásával Magyarország nem az Unió jogát hajtotta végre. Ezért az alperes helyesen hivatkozott arra, hogy az Alapjogi Charta megsértését a másodfokú bíróság jogszabálysértően állapította meg.
A 2009. évi VI. törvény 1. § (2) bekezdésébe ütközően jutott a törvényszék arra a következtetésre, hogy az alperes eljárása megsértette a módosított Európai Szociális Karta 24. cikkét, mivel e cikk alkalmazására Magyarország nem vállalt kötelezettséget. Helytelen a másodfokú bíróság hivatkozása arra is, hogy a Szociális Karta az uniós jog része, mert nemzetközi egyezmény.
Tévesen érvelt a másodfokú bíróság arról is, hogy a felperes felmentése azért is az uniós jogba ütközött, mert az Alapjogi Chartára és a Szociális Kartára a K.M.C. kontra Magyarország ügyben az Emberi Jogok Európai Bírósága is hivatkozott. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ebben az ügyben hozott ítélete ugyanis az Egyezmény (amely nemzetközi szerződés) 6. cikk (1) bekezdésének megsértését állapította meg, ezért a törvényszék okfejtése téves.
A másodfokú bíróság jogellenesen állapította meg azt, hogy az alperes felmentési intézkedése az Mt. 4. §-ába ütközött.
Az Alkotmánybíróság az Országgyűlés által alkotott törvényt alkotmányellenesnek minősítette. A 34/2012. (VII.17.) AB határozatában -amelyet bírói kezdeményezés tárgyában hozott- kimondta, hogy 2011. május 31. előtt a megsemmisített jogszabályt alkalmazni kell: „A pro futuro megsemmisítése azonban az alaptörvényellenes jogszabály határozott idejű alkalmazása lehetősével és egyben kötelezettségével jár mindenki számára”.
A jogerős közbenső ítélet azt tartalmazza, hogy a közléskor még hatályos jogszabály alkalmazása önmagában rendeltetésellenességet alapoz meg az Mt. 4. § (2) bekezdés alapján.
Az MK. 95. számú állásfoglalás IV. pontja szerint a rendeltetésellenesség akkor állapítható meg, ha a körülmények arra engednek következtetni, hogy a jogviszony alanyainak joggyakorlása az Mt. 4. § (2) bekezdésben foglalt nem taxatív felsorolásnak minősülő jogellenes célok elérésére irányult. Azonban a rendeltetésellenességet megalapozó tényeket az erre hivatkozó félnek kell bizonyítania. Ezért a másodfokú bíróság – további bizonyítás lefolytatása nélkül – megalapozatlanul jutott arra a következtetésre, hogy az alperes munkáltató önmagában az Alkotmánybíróság határozatai szerint is alkalmazandó jogszabály alkalmazásával rendeltetésellenesen járt el [Pp. 206. § (1) bekezdés].
2014. május 29.
A Kúria Sajtótitkársága