Molnár Gyula I. rendű terheltet és két társát a Fővárosi Törvényszék a 2011. szeptember 4. napján kihirdetett 8.B.933/2011/13. számú ítéletével az ellenük hivatali visszaélés bűntette (1978. évi IV. törvény 225. §) miatt emelt vád alól – bűncselekmény hiányában - felmentette.
A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság a 2013. október 30. napján kihirdetett 3.Bf.434/2012/17. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és Molnár Gyula I. rendű valamint Lakos Imre II. rendű vádlottakat bűnösnek mondta ki a Btk. 305. § a) és c) pontja szerint minősülő társtettesként elkövetett hivatali visszaélés bűntettében, míg dr. Zala László III. rendű vádlottat ugyanezen bűncselekményben mint bűnsegédet. Molnár Gyula I. rendű vádlottat végrehajtandó börtönbüntetésre, Lakos Imre II. rendű vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbüntetésre, míg dr. Zala László III. rendű vádlottat pénzbüntetésre ítélte.
A Kúria mint harmadfokú bíróság a 2014. május 20. napján kihirdetett Bhar.I.297/2014/10. számú ítéletével a másodfokú ítéletet megváltoztatta és mindhárom vádlottat a hivatali visszaélés bűntettének vádja alól – bizonyítottság hiányában – felmentette.
A Kúria megállapította, hogy a Fővárosi Ítélőtábla az eljárási szabályok súlyos megsértésével, a törvényben kizárt módon eltérő tényállást megállapítva következtetett a vádlottak bűnösségére. A Kúria észlelte, hogy a másodfokú bíróság további eljárási szabálysértést is elkövetett a tanúvallomás felvétele során. Emellett az ítélőtábla által megállapított tényállást megalapozatlannak, az első fokon eljárt törvényszék által megállapított tényállást pedig túlnyomó részt megalapozottnak találta.
A Kúria a megalapozatlansági hibákat kiküszöbölte, és az ekként megalapozott tényállásra figyelemmel nem találta bizonyítottnak azt, miszerint a vádlottakat az a célzat vezette egy nagy értékű ingatlannak az önkormányzat általi megvétele során, hogy azt az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságba történő apportálása, majd ebből egy további – részben magántulajdonban álló – gazdasági társaság részére történő értékesítése révén az utóbbi kft. számára jogtalan előnyt biztosítsanak.
Budapest, 2014. május 21.
A Kúria Sajtótitkársága