A Fővárosi Főügyészség a 2012. július 23-án érkezett vádiratában társtettesként, kereskedéssel, jelentős mennyiségre, bűnszervezetben elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette [1978. évi IV. törvény 282/A. § (1) és (3) bekezdés] és más bűncselekmények miatt I. rendű vádlott és tíz társa ellen emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt.
A Fővárosi Törvényszék elnöke az ügy iktatását követően a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 62. § (1)-(3) bekezdése alapján az Országos Bírósági Hivatal elnökénél más, azonos hatáskörű bíróság kijelölését kezdeményezte.
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a határozatában az eljárás lefolytatására az ügy ésszerű időn belül való elbírálásának biztosítása érdekében a Bszi. 62. § (1) bekezdése alapján a Szekszárdi Törvényszéket jelölte ki.
Határozatával szemben a Bszi. 63. § (3) bekezdése alapján jogorvoslati jogot biztosított, melynek alapján több vádlott védője fellebbezést jelentett be. A fellebbezések alapján eljárva a Kúria a végzésével az Országos Bírósági Hivatal elnökének határozatát helybenhagyta.
Az ügy iratai 2012. szeptember 24-én érkeztek a Szekszárdi Törvényszékre, ahol a tárgyalást 2012. december 5-én megkezdték, és 2013. november 25. napjáig összesen tíz tárgyalási napot tartottak.
A Szekszárdi Törvényszék a 2014. január 7-én a tanácsülésen meghozott végzésével az ügyben a 2014. február 3-5. napjára kitűzött tárgyalást elhalasztotta, és az iratokat megküldte a Fővárosi Törvényszéknek.
Végzését azzal indokolta, hogy miután az Alkotmánybíróság 36/2013. (XII. 5.) számú határozatában megállapította a Bszi. 2012. január 1. napjától 2012. július 16. napjáig hatályban volt 62-63. §-ainak, valamint a Be. 2011. január 7. napjától 2013. július 31. napjáig hatályban volt 20/A. §-ának alaptörvény-ellenességét és nemzetközi szerződésbe ütközését, az Országos Bírósági Hivatal elnöke - az Alaptörvény 28. cikkére is figyelemmel – alaptörvény-ellenes jogszabályra alapítva jelölte ki az ügy elbírálására a Szekszárdi Törvényszéket.
A Fővárosi Törvényszék a 2014. január 16-án meghozott végzésében megállapította illetékessége hiányát és az iratokat felterjesztette a Kúriához az eljáró bíróság kijelölése végett.
Döntésének indokai szerint a Be. 264. §-a alapján a tárgyalás megkezdéséig van lehetőség az ügy áttételére a hatáskör vagy az illetékesség hiánya miatt; a tárgyalás megkezdése után a Be. 308. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel áttételnek csak akkor van helye, ha az ügy elbírálása a bíróság hatáskörét meghaladja, vagy katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozik, illetőleg a Be. 17. § (5)-(6) bekezdése szerint az ügy elbírálására más bíróság illetékes; azaz a tárgyalás megkezdése után a bíróság illetékessége – a kizárólagos illetékességet kivéve – rögzül, és az eljárást akkor is ennek a bíróságnak kell lefolytatnia, ha eredetileg a Be. 17. § (1)-(4) bekezdése alapján az ügy elbírálására nem rendelkezett illetékességgel.
Álláspontja szerint önmagában az, hogy a Be. 20/A. §-án kívül nincs más eljárásjogi rendelkezés az ügyáthelyezésről, nem teszi alkalmazhatatlanná a Be. 308. § (1) bekezdését, miután ez a szabály felel meg leginkább az Alaptörvény 6. cikke 1. pontjában meghatározott tisztességes tárgyaláshoz való jognak, az ügyek ésszerű időn belül történő tárgyalására vonatkozó követelménynek. Ezért függetlenül attól, hogy az eljárás lefolytatására utóbb alaptörvény-ellenesnek nyilvánított jogszabály alapján került sor más, azonos hatáskörű bíróság kijelölésére, az illetékesség rögzült, így a büntetőeljárást annak a bíróságnak kell lefolytatnia és befejeznie, ahol a tárgyalást megkezdték.
Utalt arra is, hogy a Szekszárdi Törvényszék által hivatkozott alkotmánybírósági határozat a Bszi. 2012. január 1-től 2012. július 16-ig hatályban volt 62-63. §-ának alaptörvény-ellenességét állapította meg, a jelen ügyben azonban az eljáró bíróságot az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Bszi. 2012. július 17. napjától hatályos rendelkezése alapján jelölte ki, emellett az alkotmánybírósági eljárásra nem a Szekszárdi Törvényszékre áthelyezett ügy kapcsán került sor, ezért az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (Abtv.) 45. § (2) bekezdése szerinti jogkövetkezmény az adott bírósági eljárásban nem is irányadó.
A Kúria a 2014. január 29-én kelt átiratában az ügy iratait visszaküldte a Fővárosi Törvényszéknek, mivel a törvényszék a határozatát jogorvoslati kioktatás nélkül közölte az eljárás résztvevőivel, ezért az nem emelkedhetett jogerőre; ennek következtében pedig a Be. 20. § (1) bekezdésére tekintettel nem nyílt meg a lehetősége arra, hogy az eljáró bíróság kijelölése tárgyában döntsön.
Az ismételten kézbesített határozat ellen bejelentett fellebbezések alapján eljáró Fővárosi Ítélőtábla a 2014. március 19-én meghozott végzésével a Fővárosi Törvényszék végzését hatályon kívül helyezte, és az iratokat visszaküldte a Szekszárdi Törvényszéknek.
Az ítélőtábla a döntését azzal indokolta, hogy a Fővárosi Törvényszék olyan ügyben állapította meg illetékessége hiányát, amelyre az eljárási törvény nem ad lehetőséget, mivel a Szekszárdi Törvényszék a számú végzésében nem állapította meg illetékessége hiányát, nem az ügy áttételéről rendelkezett, csupán megküldte az iratokat a Fővárosi Törvényszéknek. Álláspontja szerint az iratok megküldéséről történő rendelkezés nem azonosítható az áttétel elrendelésével, határozati formát nem is igényel, és a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet 39. § (1) és (2) bekezdése értelmében nem minősül az ügy befejezésének sem, a megküldésről rendelkező irat pedig annál a bíróságnál, ahová az ügyet megküldték, nem minősül kezdőiratnak.
Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy az ügy a Fővárosi Törvényszék végzése elleni fellebbezések elbírálásakor még mindig a Szekszárdi Törvényszék előtt volt folyamatban.
Végzésében kitért arra is, hogy az áttétel ellen a fellebbezés csak abban az esetben kizárt, ha azt a bíróság a Be. 308. § (1) bekezdésére alapítja; minden más áttételi ok kapcsán az általános szabályok szerint van helye fellebbezésnek az áttételről szóló végzés ellen; ezért akkor, ha a Szekszárdi Törvényszék az Alkotmánybíróság 36/2013. (XII. 5.) AB határozatára alapítva állapítja meg illetékessége hiányát, és ezért az ügy áttételéről rendelkezik, e határozata ellen az általános szabályok szerint fellebbezésnek van helye.
Emellett álláspontja szerint akkor, ha a Szekszárdi Törvényszék ekként dönt, és az ügyet áttenni rendeli a Fővárosi Törvényszékre, akkor az ügy iratait közvetlenül a Kúriához kell felterjesztenie, mivel a Fővárosi Törvényszék – annak folytán, hogy az eljárás lefolytatására az OBHE határozattal a Szekszárdi Törvényszék lett kijelölve – az ügy elintézéséből kizárt bíróság.
Az iratok visszaérkezése után a Szekszárdi Törvényszék a 2014. április 3-án meghozott számú végzésében ismételten megállapította illetékességének hiányát a korábbi végzésében kifejtettekkel azonos indokok alapján, és hivatkozott a Fővárosi Ítélőtábla végzésének azon okfejtésére is, amely szerint a Fővárosi Törvényszék – az OBHE határozatra figyelemmel – az ügy elbírálásából kizárt bíróság; emellett határozatának jogalapjaként a Be. 19. §-át és 308. §-ának (1) bekezdését jelölte meg.
Az iratokat az eljáró bíróság kijelölése végett felterjesztette a Kúriához.
A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint - miután a Fővárosi Törvényszék végzését a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte - jelenleg nem áll fenn olyan illetékességi összeütközés, amely miatt az eljáró bíróság kijelölése szükséges. Emellett arra is hivatkozott, hogy az Alkotmánybíróság 36/2013. (XII. 5.) AB határozata az Országos Bírósági Hivatal elnökének kijelölő határozatát nem érintette, így a Szekszárdi Törvényszék az eljárás lefolytatására továbbra is illetékes.
A Legfőbb Ügyészség ezért azt indítványozta, hogy a Kúria az iratokat küldje vissza a Szekszárdi Törvényszéknek.
A Kúriának mindenekelőtt azt kellett vizsgálnia, hogy van-e helye az eljáró bíróság kijelölésének; tehát a (különböző ítélőtáblákhoz tartozó) törvényszékek között létesült-e negatív illetékességi összeütközés.
Ennek során megállapította, hogy különböző mértékben ugyan, de az ügyben eljárt valamennyi bíróság tévedett, és nem alapos a Legfőbb Ügyészség indítványa sem.
Helyesen mutatott rá a Fővárosi Ítélőtábla, hogy a Szekszárdi Törvényszék a végzésének rendelkező részében ugyan formálisan nem rendelte áttenni az ügy iratait, csupán „megküldte” az iratokat a Fővárosi Törvényszéknek. A Szekszárdi Törvényszék végzésének rendelkező részét akkor szövegezte volna meg helyesen, ha az nem a kitűzött tárgyalás elhalasztásáról és az iratok megküldéséről, az új tárgyalási határnap hivatalból történő kitűzéséről szól, hanem az illetékessége hiányának megállapításáról és az ügy áttételéről – a szerinte illetékességgel rendelkező – Fővárosi Törvényszékhez.
A végzés indokolása azonban nem hagy kétséget afelől, miszerint a Szekszárdi Törvényszék álláspontja az volt, hogy az Alkotmánybíróság határozatára figyelemmel az illetékessége megszűnt, és így az eredetileg illetékességgel rendelkező Fővárosi Törvényszéknek kell az eljárást lefolytatnia.
Ezt igazolja az a tény is, hogy az eljárását befejezettnek nyilvánította, és az összes iratot megküldte a Fővárosi Törvényszéknek.
A Fővárosi Ítélőtábla ezért tévesen foglalt akként állást, hogy a Szekszárdi Törvényszék nem állapította meg illetékességének hiányát; a Szekszárdi Törvényszék végzésének tartalma szerint az ügy Fővárosi Törvényszékre való áttételéről rendelkezett.
A Fővárosi Törvényszék is eljárási hibát vétett, amikor a törvényszék első fokú tanácsa elé tartozó ügyben [Be. 14. § (2) bek.] a végzést „bíróként”, és nem „a tanács elnökeként” hozta meg; a tárgyalás előkészítése során a tanács elnöke megállapíthatja a bíróság illetékességének hiányát, azonban ez a végzést a tanács elnökeként is kell meghoznia. Ennek az eljárási hibának azonban nincs érdemi jelentősége.
A Fővárosi Ítélőtábla tévesen állapította meg azt is, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke kizárta az ügy további elbírálásából a Fővárosi Törvényszéket azzal, hogy az eredetileg a Fővárosi Törvényszékhez benyújtott vád alapján indult ügyben az eljárás lefolytatására a Szekszárdi Törvényszéket jelölte ki.
Az ügy igazgatási szempontú áthelyezése ugyanis nem teremtett kizárási okot; ilyen következtetés levonására sem a Bszi., sem a Be. rendelkezései nem adnak alapot. Az ügyáthelyezés mindaddig, amíg az erre vonatkozó rendelkezések hatályban voltak, egy speciális kijelölési okként szolgált, és célja az volt, hogy a jelentős ügyhátralékkal küzdő bíróság helyett az időszerűség érdekében egy kevésbé leterhelt, azonos hatáskörű bíróság járjon el. Azaz tisztán igazgatási, munkaszervezési szempontú kijelölés volt, ezért részletes szabályait nem a Be., hanem a Bszi. tartalmazta.
Ezzel szemben azt, hogy melyik bíróság kizárt az ügy elintézéséből, kizárólag a Be. szabályozza. Amennyiben a bírósággal szemben kizárási ok áll fenn, az megelőz minden kijelölési jogcímet; ilyenkor a kijelölésre azért kerül sor, mert a kizárt bíróság nem járhat el. Az adott ügyben azonban nem merült fel olyan, a Be.-ben taxatíve felsorolt ok, amely miatt az eljárásból a Fővárosi Törtvényszék kizárt lenne.
Ugyancsak tévedett a Fővárosi Ítélőtábla, amikor a Be. 308. § (4) bekezdését akként értelmezte, hogy az áttételt elrendelő határozat ellen csak abban az esetben kizárt a fellebbezés, ha az áttételről a bíróság a Be. 308. § (1) bekezdésére alapítva rendelkezik.
A törvény a fellebbezési jog kizártságát nem szűkíti le a 308. § (1) bekezdésére. A 308. § (1) bekezdés azt határozza meg, hogy milyen esetekben van helye a tárgyalás meg kezdése után az ügy áttételének; leszűkítve az áttétel lehetőségeit. Ugyanakkor a (4) bekezdése az ügy áttétele, az ügyek egyesítése vagy elkülönítése tárgyában hozott határozat ellen zárja ki a fellebbezést, anélkül, hogy különbséget tenne az áttétel okára figyelemmel a jogorvoslati jogosultság kapcsán.
Emellett a bírói gyakorlat - kifejezett törvényi rendelkezés nélkül is - több évtizede pervezető végzésnek tekintette tárgyalási szakban az ügy áttételéről, az ügyek egyesítéséről vagy elkülönítéséről szóló bírói döntést, amely ellen ekként a fellebbezést kizárta. A Be. 308. §-ának – a 2010. évi CLXXXIII. törvény 157. §-ával beiktatott - (4) bekezdése ebben semmi újat nem hozott, csupán ezt a bírói gyakorlatot rögzítette.
Mindezek alapján akkor, ha nem állnak fenn a Be. 308. § (1) bekezdésében megjelölt, a kizárólagos illetékességgel kapcsolatos áttételi okok, a tárgyalás megkezdése után az egyébként az ügyre hatáskörrel bíró bíróság illetékessége rögzül, és az eljárást akkor is ez a bíróság folytatja le, ha a tárgyalás megkezdése előtt az eljárásra nem volt illetékes.
Miután a Szekszárdi Törvényszék első végzése tartalma szerint ténylegesen az illetékesség hiányát megállapító, az ügy iratait a Fővárosi Törvényszékre áttenni rendelő határozat volt, és a Fővárosi Törvényszék ugyancsak megállapította az illetékessége hiányát, továbbá a Szekszárdi Törvényszék - immár alakszerűen – ismételten megállapította illetékessége hiányát, a negatív illetékességi összeütközés ténylegesen fennáll. Ez független attól, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék határozatát hatályon kívül helyezte, miután az ítélőtábla végzésében ténylegesen nem arról döntött, amiről másodfokon eljáró bíróságként döntenie kellett volna. Miután ugyanis a végzésben a Fővárosi Törvényszék illetékességének hiányát állapította meg, és a fellebbezések is ezt támadták, határoznia ebben a kérdésben kellett volna; az illetékességi területén kívül eső Szekszárdi Törvényszék áttételt elrendelő határozatának felülbírálata már nem tartozott a döntési kompetenciájához.
Miután mind a Szekszárdi, mind a Fővárosi Törvényszék arra az álláspontra helyezkedett, hogy az eljárásra az ügyben nem illetékes, és a Fővárosi Ítélőtábla nem változtatta meg a Fővárosi Törvényszék ezzel kapcsolatos döntését, a Kúria - a Legfőbb Ügyészség álláspontjával szemben – szükségesnek találta az eljáró bíróság kijelölését.
A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló 2010. évi CLXXXIV. törvény 1. § (1) és (2) bekezdése, valamint a 2. mellékletének 17. pontja szerint a Szekszárdi Törvényszék illetékességi területe – Tolna megye - a Pécsi Ítélőtáblához tartozik. Ugyanezen törvény 2. mellékletének 1. pontja alapján a Fővárosi Törvényszék illetékességi területe - Budapest főváros - pedig a Fővárosi Ítélőtáblához tartozik.
Miután a különböző ítélőtáblák illetékességi területén lévő törvényszékek között felmerült negatív illetékességi összeütközés esetén az eljáró bíróság kijelölése a Be. 20. § (2) bekezdésének c) pontja alapján a Kúria feladata, a kijelölésről a Kúria arról az alábbi indokok figyelembe vételével döntött:
Helytelenül foglalt állást a Szekszárdi Törvényszék, amikor illetékessége hiányát állapította meg.
Az Alkotmánybíróság 36/2013. (XII. 5.) határozatában azt állapította meg, hogy a Bszi. 2012. január 1. napjától 2012. július 16. napjáig hatályban volt 62-63. §-ai alaptörvény-ellenesek voltak és ugyanakkor nemzetközi szerződésbe is ütköztek; ahogy azt is, a Be. 2011. január 7. napjától 2013. július 31. napjáig hatályban volt 20/A. §-a alaptörvény-ellenes volt és ugyanakkor nemzetközi szerződésbe is ütközött.
2012. július 17-i hatállyal azonban módosult a Bszi. 62. és 63. §-a, majd Magyarország Alaptörvényének 2013. március 25-én kihirdetett negyedik módosítása beemelte az Alaptörvénybe a bíróságok közötti ügyáthelyezés intézményét [Alaptörvény 27. cikk (4) bek.]. Ezt követően az Országgyűlés 2013. augusztus 1. napjával kezdődő hatállyal mind a Bszi. 62. és 63. §-át, mind pedig a Be. 20/A. §-át hatályon kívül helyezte. Végül az Alaptörvény 2013. szeptember 26-án kihirdetett ötödik módosításával az Országgyűlés 2013. október 1-jével hatályon kívül helyezte az Alaptörvény 27. cikk (4) bekezdését.
Az alkotmánybírósági eljárás nem terjedt ki a Bszi. 2012. július 17. és 2013. július 31. között hatályos szövegére.
A Szekszárdi Törvényszéket az eljárás lefolytatására nem az Alkotmánybíróság határozatával érintett időszakban hatályban volt Bszi. rendelkezései alapján jelölte ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke.
Emellett az Alkotmánybíróság – bár a határozata alapjául szolgáló alkotmányjogi panaszok egyike arra is irányult, hogy az Alkotmánybíróság helyezze hatályon kívül az Országos Bírósági Hivatal elnökének kijelölő határozatát - határozatában az Országos Bírósági Hivatal elnökének a Fővárosi Törvényszék helyett a Balassagyarmati Törvényszéket kijelölő 22/2012. (II. 16.) OBHE határozata alaptörvény-ellenességének és nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt - hatáskörének hiánya miatt - visszautasította.
Az alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló alkotmányjogi panaszokat egyébként az Abtv. 26. § (1) bekezdésére és 27. §-ára alapítottan, a támadott törvényhelyek, valamint az OBHE határozat megsemmisítése végett nyújtották be; az indítványok egyike sem irányult arra, hogy az Alkotmánybíróság a folyamatban lévő bírósági eljárással kapcsolatban bármilyen módon rendelkezzen.
Mindezek ellenére elsősorban abban kellett állást foglalni, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság egy, már hatályon kívül helyezett jogszabályi rendelkezésről megállapítja, hogy az alaptörvény-ellenes volt, és egyben nemzetközi szerződésbe is ütközött, ugyanakkor ehhez sem az Alkotmánybíróság, sem a jogalkotó nem fűzött egyéb következményt, az a rendes bíróság, amely az alaptörvény-ellenesnek bizonyult jogszabályi rendelkezés alapján folytatja eljárást, levonhatja-e az Alkotmánybíróság határozatában nem szereplő azon konzekvenciát, miszerint az alaptörvény-ellenesnek bizonyult jogszabályi rendelkezés az adott bírósági eljárásban nem volt alkalmazható.
Az Abtv. 39. § (3) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság az alkalmazott jogkövetkezményeket az Alaptörvény és e törvény keretei között maga állapítja meg.
Akkor, ha az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján semmisít meg egyedi ügyben alkalmazott jogszabályt, a megsemmisített jogszabály az Alkotmánybíróság eljárására okot adó ügyben nem alkalmazható. A jogszabály megsemmisítése azonban az Abtv. 45. § (3) bekezdése szerint – kivéve, ha az Alkotmánybíróság a büntetőeljárás vagy a szabálysértési eljárás felülvizsgálatát kifejezetten elrendeli – nem érinti a határozat közzététele napján vagy azt megelőzően létrehozott jogviszonyokat és a belőlük származó jogokat és kötelességeket.
Ezen túl az Abtv. 45. § (5) bekezdése szerint a jogszabály megsemmisítése nem érinti a megsemmisített jogszabályon alapuló, Alkotmánybíróság előtti eljárásban nem felülvizsgálható, vagy felül nem vizsgált bírói döntéseket, kivéve, ha az Alkotmánybíróság a megsemmisítésről kifejezetten rendelkezik.
Az ügyben eljáró bíróságnak az Országos Bírósági Hivatal elnöke általi kijelölését lehetővé tévő – már hatályon kívül helyezett - jogszabályi rendelkezések alaptörvény-ellenességének megállapítása az Alkotmánybíróság egyéb rendelkezésének hiányában nem érinti a jogszabályi rendelkezések alapján meghozott döntések érvényességét.
Ezt támasztják alá a következők is:
Az Abtv. - 2013. CXXXI. törvénnyel módosított – 45. §-ának (4) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az Abtv. 45. § (1), (2) és (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően is meghatározhatja az Alaptörvénnyel ellentétes jogszabály hatályon kívül helyezését, illetve a megsemmisített jogszabály általános vagy egyedi ügyekben történő alkalmazhatatlanságát, ha ezt az Alaptörvény védelme, a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja, és ezzel egyező rendelkezést tartalmazott a korábbi, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 43. § (4) bekezdése. Az Alkotmánybíróság e törvényi felhatalmazással az elmúlt több mint húsz év során a büntetőeljárási tárgyú határozataiban is többször élt: így pl. a kártalanítási eljárás egyes szabályai alkotmányellenességének megállapításáról rendelkező 23/1995. (IV. 5.) AB határozatának 3. pontjában és a 30/1995. (V. 25.) AB határozatában; a büntetőeljárás során keletkezett iratokból a másolat adásának egyes szabályai alkotmányellenességét megállapító 6/1998. (III. 11.) AB határozatában; a másodfokú büntetőbírósági eljárás formáiról szóló egyes rendelkezések alkotmányellenességét megállapító 20/2005. (V. 26.) AB határozat 4. pontjában; ilyen rendelkezést hozott az egyes jövedéki jogszabályok alkotmányellenességének megállapításáról szóló 33/2005. (VII. 4.) AB határozatában is.
A 35/2011. (V. 6.) AB határozat 2. pontjában pedig az Alkotmánybíróság általános érvénnyel mondta ki, miszerint a bírói kezdeményezések alapján indult konkrét normakontroll-eljárásokban az azonos ténybeli alapú, azonos jog alapján megítélendő polgári peres ügyekben az Alkotmánybíróság megállapíthatja az általa alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabály általános alkalmazási tilalmát.
Amennyiben az Alkotmánybíróság csak konkrét és nem általános alkalmazási tilalmat rendel el, akkor - újabb bírói kezdeményezés esetén - lefolytatja a kizárólag alkalmazási tilalom iránti bírói indítvánnyal kapcsolatos eljárást. Az általános, illetve a konkrét alkalmazási tilalomra vonatkozó alkotmánybírósági rendelkezés jogkövetkezményeit az eljáró bíró vonja le, és hozza meg az annak megfelelő döntést.
Az Alkotmánybíróság azonban – az erre irányuló indítvány ellenére - az alkotmányellenes jogszabály utólagos alkalmazhatóságának tilalmát nem állapította meg pl. a 49/1998. (XI. 27.) AB határozatában (indokolás II.3. pont), a 33/2001. (III. 11.) AB határozatában (rendelkező rész 2. pontja), ahogy a 72/2009. (VII. 10.) AB határozatában (rendelkező rész 2. pontja) sem.
Az Abtv. 39. § (3) bekezdésének és 44. § (4) bekezdésének összevetéséből az következik - és ez az Alkotmánybíróság többségi határozatához fűzött párhuzamos indokolásból és egy különvéleményből is leszűrhető -, hogy az Alkotmánybíróság határozatában nem szereplő jogkövetkezményt a rendes bíróság nem állapíthat meg, mert ezzel az Alkotmánybíróság hatáskörét vonná el.
Ilyen kifejezett alkotmánybírósági rendelkezés hiányában pedig az, ha az Alkotmánybíróság a már hatályon kívül helyezett eljárásjogi természetű törvényhelyek alaptörvény-ellenességét meg is állapítja, ez a folyamatban lévő büntetőeljárásra nem hat ki.
Ezzel egyező elvi tartalommal foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság közigazgatási felülvizsgálati tanácsa a BH 2012.79. számon közzétett eseti döntésében.
Ugyanezt az elvet követi a Kúria a büntető ügyekben, ahogy ez a BKv 74. számú véleményéből is kitűnik; abban akként foglalt állást, hogy bár az Alkotmánybíróság a 2/2007. (I. 24.) AB határozatával megállapította az 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) titkos információgyűjtés feltételeit szabályozó 69. § (3) bekezdésének és a Be. titkos adatszerzés feltételeit rendező 201. § (1) bekezdés b), c), e) és f) pontjainak alkotmányellenességét, azonban e rendelkezéseket csak 2007. december 31. napjával semmisítette meg, ezért a 2007. január 24. napjától az év utolsó napjáig terjedő időszakban a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény ekkor hatályban volt 69. §-ának (3) bekezdése alapján engedélyezett titkos információgyűjtés eredménye, illetőleg a büntetőeljárási törvénynek az ugyanebben az időszakban hatályban volt 201. §-ának (1) bekezdés b), c), e) és f) pontjai alapján engedélyezett titkos adatszerzés eredménye - a végrehajtásról készült jelentés - a büntetőeljárási törvényben szabályozott további feltételek mellett az engedélyben meghatározott körben a büntetőeljárásban bizonyítékként szabadon felhasználható.
Az Abtv. 43. §-a szerint akkor, ha az Alkotmánybíróság a 27. § alapján folytatott eljárásában alkotmányjogi panasz alapján megállapítja a bírói döntés alaptörvény-ellenességét, a döntést megsemmisíti. A bírói döntést megsemmisítő alkotmánybírósági döntés eljárási jogkövetkezményére a bírósági eljárások szabályait tartalmazó törvények rendelkezéseit kell alkalmazni. A bírói döntés Alkotmánybíróság általi megsemmisítése következtében a szükség szerint lefolytatandó bírósági eljárásban az alkotmányjogi kérdésben az Alkotmánybíróság határozata szerint kell eljárni.
Az Abtv. 45. §-ának (6) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása alapján jogerős határozattal befejezett büntetőeljárás és szabálysértési eljárás felülvizsgálatát rendeli el, ha az eljárásban alkalmazott jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés semmisségéből a büntetés, illetve az intézkedés csökkentése vagy mellőzése, valamint a büntetőjogi, illetve a szabálysértési felelősség alóli mentesülés vagy annak korlátozása következne.
A jelen ügyben azonban nincs olyan bírósági határozat, amely az Alkotmánybíróság által megsemmisíthető lenne, mivel az ügy első fokon folyamatban van, abban ügydöntő határozat még nem született.
Emellett az a bíróság-kijelölési jogcím, amely alapján az ügyben a Szekszárdi Törvényszék az ügy áttételét megelőzően eljárt, nem az Alkotmánybíróság határozata folytán szűnt meg, hanem a törvények e rendelkezéseinek hatályon kívül helyezésével.
A Be. 11. § (1) bekezdése alapján a büntetőeljárást a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő törvény szerint kell lefolytatni. A 605. § (2) bekezdése pedig kimondja, miszerint a törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásban az ezt megelőzően, a korábbi jogszabály szerint végzett eljárási cselekmény akkor is érvényes, ha ezt e törvény másként szabályozza.
Ezt a szabályt értelmezve a Legfelsőbb Bíróság, illetve a Kúria a Be. 605. § (2) bekezdésének értelmezésekor azt az elvet alakította ki, hogy a törvénynek visszaható hatálya nincs, és az átmeneti rendelkezések szerint az új törvény hatályba lépésekor folyamatban levő büntetőeljárásban ezt megelőzően, a korábbi jogszabály szerint végzett eljárási cselekmény akkor is érvényes, ha ezt az új törvény már eltérően szabályozza (BH 2004.455.II.).
Így miután az ügy Szekszárdi Törvényszékre érkezésekor hatályban volt törvényi rendelkezés a bíróság kijelölését a Be. 20/A. § alapján lehetővé tette, a bíróság illetékessége ezzel rögzült, és utóbb a jogszabály megváltozása nem ad okot arra, hogy a Szekszárdi Törvényszék az illetékessége hiányát állapítsa meg.
A bírói gyakorlat szerint a kijelölés alapján eljáró bíróság ugyanúgy illetékességgel rendelkezik az ügyre, mint az a bíróság, amely helyett a kijelölés folytán eljár. Ez irányadó akkor is, ha a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, emellett elrendeli, hogy a megismételt eljárást más bíróság folytassa le [Be. 378. § (2) bek.], és akkor is, ha a más bíróság kijelölésére kizárás miatt kerül sor.
Emellett a kijelölés alapjául okot adó körülmény megszűnése önmagában a kijelölést nem szünteti meg. (Így pl. akkor, ha a kijelölésre a Be. 22. §-a alapján azért került sor, mert az egyébként illetékes bíróság elnökével szemben áll fenn kizárási ok, és az elnök e megbízatása az eljárás során megszűnik, az ügy nem kerülhet vissza erre hivatkozással az eredetileg illetékességgel rendelkező bíróságra.)
Nem foghatott helyt az az érv sem, hogy a Be. csak a 17-18. §-ban határoz meg szabályokat a bíróság illetékességére vonatkozóan. Ilyen szabályokat tartalmaz pl. a Be. XXIX. Fejezete a különleges eljárások kapcsán; ilyenek - a teljesség igénye nélkül - a Be. 566. § (1) bekezdése szerinti kényszergyógykezelés felülvizsgálatára, a Be. 569. §-ának (2) bekezdése szerinti tárgyi eljárás lefolytatására, vagy a Be. 574. §-ának (1)-(2) bekezdése szerinti összbüntetési eljárás lefolytatására vonatkozóak.
A kiszámíthatóságnak az illetékesség tekintetében valóban alapvető jelentősége van. Azonban éppen emiatt rendelkezik a Be. 308. §-ának (1) bekezdése akként, hogy a tárgyalás megkezdése után az illetékesség hiánya csak két esetben vehető figyelembe: ha az ügy elbírálása a bíróság hatáskörét meghaladja (ennek sajátos esete, ha a törvényszéki hatáskörbe tartozó ügyek közül az egyik katonai büntetőeljárásra tartozik), vagy arra a Be. 17. § (5)-(6) bekezdése alapján más bíróság kizárólagosan illetékes. Azzal, hogy a bíróság az ügy érdemi tárgyalását megkezdte, az illetékesség akkor is rögzült, ha az a Be. 17-18. §-ában foglalt szabályoknak egyébként nem felel meg; így tehát nem kétséges, hogy a bíróság a törvény alapján jár el.
A Be. 373. § (1) bekezdés II. c) pontja alapján sem minden illetékességi szabály, hanem csak a kizárólagos illetékességre vonatkozó törvényi rendelkezés megszegése minősül feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértésnek.
Ezen szabályozás értelemszerűen azt juttatja kifejezésre, hogy a hatásköri szabályok megszegésével csak a kizárólagos illetékességre vonatkozó szabályok megszegése egyenértékű; következésképpen ezek a törvényi rendelkezések tekinthetők olyannak, amelyeknek a megszegése a Be. által biztosított, a törvényes bíróhoz való jogot sértik.
Jelentőséggel bír az is, hogy az ügyáthelyezéssel nem az eljáró bíró, hanem az eljáró bíróság kijelölésére került sor, és ezt követően annak a bíróságnak az előre meghatározott ügyelosztási rendje alapján került az eljáró bíróhoz az ügy.
A kifejtettekre figyelemmel az Alkotmánybíróság határozatának erre irányuló kifejezett rendelkezése hiányában a Be. rendelkezései irányadóak a negatív illetékességi összeütközés feloldására. Miután pedig az Alkotmánybíróság határozata a Be. 308. §-ának (1) bekezdését nem érintette, ezért a Kúria döntése során erre a rendelkezésre és az ahhoz kapcsolódó bírói gyakorlatra volt figyelemmel.
Így arra tekintettel, hogy a 308. § (1) bekezdése alapján az egyébként az eljárás tárgyát képező bűncselekmények elbírálására hatáskörrel rendelkező Szekszárdi Törvényszék illetékessége a tárgyalás megkezdésével rögzült, a Kúria - tanácsülésen eljárva - az eljárás folytatására a Szekszárdi Törvényszéket jelölte ki.
Budapest, 2014. április 28.
A Kúria Sajtótitkársága