A Fővárosi Törvényszék a vádlottat rablás bűntette és más bűncselekmények miatt halmazati büntetésül kilenc év fegyházbüntetésre ítélte és Magyarország területéről kilenc évre kiutasította. Az első fokú ítélet ellen a vádlott terhére az ügyész fellebbezést jelentett be, így az ügyben a Fővárosi Ítélőtáblán másodfokú eljárás van folyamatban.
A másodfokú eljárás során egy újságíró azzal a kéréssel fordult a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságához, hogy interjút szeretne készíteni az előzetes letartóztatásban lévő vádlottal az általa elkövetett bűncselekményről. A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka 2013. szeptember 12-én arról tájékoztatta az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszéket, hogy a nyilatkozattétel az adott büntetés-végrehajtási intézet rendjét és biztonságát várhatóan nem veszélyeztetné, egyben kérte a törvényszéket, hogy a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet (Bv.tvr.) 118/A. § (4) és (5) bekezdése alapján határozzon a nyilatkozattétel engedélyezéséről vagy megtagadásáról.
A Fővárosi Ítélőtábla a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának nyilatkozatát a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportjának azzal küldte meg, hogy álláspontja szerint a Bv.tvr. 118/A. §-a szerinti eljárásra a büntetés-végrehajtási bíró jogosult.
A Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási csoportja a számára megküldött iratokat a Fővárosi Ítélőtáblának visszaküldte, hivatkozva a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának BKv 85. számú véleményében foglaltakra, mely szerint a döntési jogkör gyakorlója az előzetes letartóztatásban lévő vádlott nyilatkozattételi jogosultsága tárgyában az a bíróság, mely előtt a vádlottal szemben (a hatásköri és illetékességi szabályok alapján) az eljárás folyamatban van.
Ezt követően a Fővárosi Ítélőtábla végzésében megtagadta a vádlott nyilatkozattételének engedélyezése tárgyában a határozathozatalt és a kérelmet elbírálásra áttette a Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírájához.
Álláspontja szerint a vádirat benyújtása után az eljárást folytató bíróság pervezető végzésben határoz a sajtónyilatkozat megengedése vagy megtiltása kérdésében, és ezt követően kerül sor a Bv.tvr. 118/A. §-ában foglalt, a büntetés-végrehajtási bíró által lefolytatandó eljárásra; ebből következően azonban akkor, ha a nyilatkozattételhez a perbíróság nem járul hozzá, úgy döntése jogorvoslattal nem támadható, és a büntetés-végrehajtási bíró a perbíróság eljárási törvényben foglalt döntését hatáskör hiányában nem változtathatja meg.
A végzés ellen a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség jelentett be fellebbezést, arra hivatkozva, hogy az ítélőtáblának az egységes gyakorlattal – a BKv 85. számú büntető kollégiumi vélemény 3/a. pontjában foglaltakkal – ellentétes döntése téves jogértelmezésen alapul.
A fellebbezés megalapozott.
A Fővárosi Ítélőtábla azon álláspontja, amely szerint a vádirat benyújtása után az eljárást folytató bíróság pervezető végzésben határoz az előzetes fogvatartásban lévő terhelt sajtónyilatkozatának megengedése vagy megtiltása kérdésében, és ezt követően kerülhet sor a Bv.tvr. 118/A. §-ában foglalt, a büntetés-végrehajtási bíró által lefolytatandó eljárásra, téves.
Az előzetes letartóztatás végrehajtására vonatkozó szabályokat a hatályos jog a büntetés-végrehajtási joganyag részeként kodifikálta; a fogvatartás végrehajtására vonatkozóan a Bv.tvr. szabályai irányadóak, függetlenül attól, hogy a fogvatartás jogcíme a már jogerősen kiszabott szabadságvesztés, avagy a még folyamatban lévő büntetőeljárásban az előzetes letartóztatás végrehajtása.
A folyamatban lévő büntetőeljárásban előzetes letartóztatását töltő terhelt nyilatkozattételének engedélyezése kapcsán a Bv.tvr. a szabadságvesztés végrehajtása alatt nyilatkozni kívánó elítéltre nézve követendő eljáráshoz képest differenciáltabb szabályozást tartalmaz.
A büntetőeljárás alatt a vádirat benyújtásáig az ügyész, azt követően pedig az eljárást folytató bíróság az, amely a büntetés-végrehajtási jog szerint a rendelkezési jogkör gyakorlója, azaz a nyilatkozattételhez a hozzájárulást a vádirat benyújtásáig az ügyész, azt követően az a bíróság adhatja vagy tagadhatja meg, amelyik előtt a büntetőeljárás éppen folyamatban van.
Ennek oka egyrészt az, hogy a rendelkezési jogkör gyakorlója, és nem a büntetés-végrehajtási bíró az, aki a folyamatban lévő büntetőeljárás érdekeire figyelemmel ezt a kérdést érdemben el tudja dönteni; másrészt a büntetés-végrehajtási bíró csak a büntetést kiszabó jogerős bírósági határozat alapján, a büntetés-végrehajtási jogviszony keretei között jár el, és kizárólag a Bv.tvr.-ben számára biztosított jogokat, hatásköröket gyakorolhatja.
Ezért akkor, ha első fokon a járásbíróság jár el, az dönt az eljárása alatt az engedélyezés tárgyában, a határozata elleni fellebbezést pedig a törvényszék bírálja el; amikor pedig az ügyet első fokon nem a járásbíróság, hanem a törvényszék tárgyalja, az elsőfokú eljárásban az engedélyezés tárgyában az ügyben eljáró törvényszék dönt, és ilyenkor a Be. 13. § (2) bekezdésének b) pontjára figyelemmel a végzés elleni fellebbezést nem a törvényszék, hanem az ítélőtábla másodfokú tanácsa bírálja el.
Amennyiben az eljárás másodfokon van folyamatban, és a törvényszék jár el, a törvényszék határoz az engedélyezés tárgyában, a fellebbezést pedig a Be. 383. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az ítélőtábla bírálja el; ha pedig az ügyet másodfokon az ítélőtábla tárgyalja, és – mint a rendelkezési jogkör gyakorlója – dönt a nyilatkozattétel engedélyezése tárgyában, a határozata elleni fellebbezést a Be. 383. § (1) bekezdésének b) pontja alapján a Kúria bírálja el.
Az ítélőtábla értelmezésétől eltérően a Bv.tvr. 118/A. § (9) bekezdése éppen a Be. jogorvoslati fórumrendszerére utal vissza, nem pedig felülírja azt. Lényegében ezzel az okfejtéssel áll összhangban a BKv 85. számú büntető kollégiumi vélemény is.
A Legfelsőbb Bíróság büntető kollégiumi véleményében közzétett jogértelmezéssel ellentétes álláspont kialakítása a jogegység megsértését jelenti. A bíróságok jogalkalmazásának egysége azt jelenti, hogy a határozatok különbözősége az ügyek egyediségéből, nem pedig a bíróságok területi vagy hierarchikus elhelyezkedéséből, esetleg más különbözőségből fakad. Az ítélkezés egységességének követelménye a jogbiztonság és a törvény előtti egyenlőség alkotmányos (alaptörvényi) elvéből következik.
Az ítélkezés egységességének biztosítását az Alaptörvény 25. cikkének (3) bekezdése a Kúria feladatává teszi. Ezért az Alaptörvény alapján a Kúria jogegységi határozatai a bíróságokra nézve kötelezőek.
Az Alaptörvény – a jogegységi határozatokon kívül – a jogegység biztosításának további eszközeit nem nevesíti, azokról a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) III. Fejezete szól. A Bszi. 25. §-a szerint a Kúria az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdésében meghatározott feladatának ellátása körében jogegységi határozatokat hoz, joggyakorlat-elemzést folytat jogerősen befejezett ügyekben, valamint elvi bírósági határozatokat és elvi bírósági döntéseket tesz közzé. Ezen kívül a Bszi. 27. § (1) bekezdésének alapján a kollégium az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében figyelemmel kíséri a bíróságok gyakorlatát, és véleményt nyilvánít a vitás jogalkalmazási kérdésekben.
Ennek megfelelően a kollégiumi vélemény a jogegység biztosításának ugyan nem kötelező, de rugalmasabb eszköze, mint a jogegységi határozat.
A kollégiumi véleményt az adott kollégium tagjai magukra nézve kötelezőnek tekintik. Ez a Kúria esetében azt jelenti, hogy ha a jogértelmezés kapcsán a Kúria kollégiuma véleményt alkot, a továbbiakban az adott jogkérdésben a kollégiumi véleményben kifejtettek szerint fog ítélkezni.
Az alsóbb szinten ítélkező bíróságok ennek tudatában veszik figyelembe a Kúria kollégiumi véleményét, és bár megtehetik, hogy attól eltérnek, azonban ennek a következményeit ezzel fel is vállalják.
Mindezek alapján a Kúria a Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírájának átirata és a Fővárosi Ítélőtábla végzése következtében felmerült negatív hatásköri összeütközés folytán - az ügyészi fellebbezést is elbírálva - a Fővárosi Ítélőtábla előtt folyamatban lévő büntetőügyben a Bv.tvr. 118/A. § (5) és (9) bekezdése, valamint a Be. 383. § (1) bekezdésének b) pontja alapján a vádlott nyilatkozattétele iránti kérelem elbírálására a Fővárosi Ítélőtáblát jelölte ki.
A hatásköri összeütközés folytán a 2013. szeptemberében előterjesztett kérelem még nincs elbírálva, amely az alapjog súlyos sérelmét jelenti. Ezért a Kúria előírta, hogy a Be. 64/A. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az eljárás lefolytatására kijelölt Fővárosi Ítélőtábla a nyilatkozattétel engedélyezése kérdésében soron kívül határozzon.
Budapest, 2014. március 3.
A Kúria Sajtótitkársága