A áfalevonási jog elsődleges feltétele, hogy a gazdasági események a számlák szerinti tartalommal és felek között valósuljanak meg

Dátum

Tájékoztató a Kúria Kfv.VI.35.086/2013/8. számon 2014. március 24. napján hozott nehéz megítélésű határozatáról.

A felperes a munkaerő-kölcsönző cégek által kiállított számlákban szereplő áfát levonásba helyezte. Az elsőfokú adóhatóság a számlákat hiteltelennek tartotta és az ezekben feltüntetett áfát nem levonhatónak minősítette. Másrészt nem vitatta, hogy szolgáltatás történt a felperes részére a számlakibocsátók részéről és ezért a le nem vonható áfát figyelembe vette a vállalkozás ráfordításai között az adózás előtti eredmény egyidejű csökkentése mellett. Az alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A törvényszék jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Kifejtette, hogy a számlák tartalmi hitelességének bizonyításához a felperesnek a szükséges dokumentumokat szolgáltatnia kellett volna és mivel ezt csak részben tette meg, így az alperes ezzel kapcsolatos megállapításait jogszerűtlenül vitatta. A Kúria a jogerős ítéletet az első és másodfokú adóhatósági határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Megállapította, hogy a gazdasági események számla szerinti tartalommal történő megvalósulása körében az adóhatóság egymásnak ellentmondó megállapításokat tett, ezeket a törvényszék sem oldotta fel, márpedig ennek hiányában megalapozott döntés nem hozható. Az új eljárás során az elsőfokú hatóság köteles a számlákban megjelölt gazdasági események vizsgálatára és ellentmondásoktól mentes tényállás megállapítására valamint az ehhez kapcsolódó jogi következtetések levonására.

Budapest, 2014. április 28.

A Kúria Sajtótitkársága