Összefoglaló a csoportos létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók képviselőit megillető konzultációs jog megsértésének megállapítása tárgyában határozatról

Dátum

Mfv.III.10.081/2013.

Az üzemi tanács kérelmező kérelmet terjesztett elő annak megállapítására, hogy a kérelmezett munkáltató nem szolgáltatta ki a csoportos létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók foglalkoztatási csoportok szerinti „megosztását”, kellő időben nem közölte a kiválasztás szempontjait, valamint a létszámcsökkentés elveivel kapcsolatban nem adott megfelelő tájékoztatást, ebből következően nem konzultált érdemben a kérelmezővel, ezért megsértette a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 94/B. §-t. Az elsőfokú bíróság a kérelmező kérelmeit elutasította. Az elsőfokú bíróság végzését a másodfokú bíróság – helyes indokainál fogva – helybenhagyta. A kérelmező által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán a Kúria megállapította, hogy az eljárt bíróságok téves jogértelmezés eredményeként jutottak arra a következtetésre, hogy a kérelmezett az Mt. 94/B. § (3) bekezdés b) pontjában írt kötelezettségnek maradéktalanul eleget tett. A munkáltatónak az üzemi tanács számára a létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók létszámáról foglalkoztatási csoportok szerinti megosztásban a konzultáció előkészítése során, az első konzultáció előtt hét nappal kellett volna tájékoztatást adnia. A „szellemi és fizikai foglalkozásúak” csoportosításban történő adatszolgáltatás túl általános, abból az üzemi tanács számára nem adódott olyan információ, amely a konzultáció lefolytatását, a jogintézmény által biztosított cél, a munkavállalók védelme biztosításának megvalósulását, a csoportos létszámcsökkentés elkerülését, vagy legalább azok hátrányos jogkövetkezményei enyhítését, a munkavállalók képviselőinek a konstruktív javaslatok megtételére vonatkozó kötelezettsége teljesítését, a felek között megállapodás létrehozását lehetővé tette volna [Mt. 15/B. § (3) bekezdés, 94/B. § (5) bekezdés, a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 89/59/EK Irányelv Preambulum (2)-(3) bekezdés, II. szakasz 2. cikk]. A kérelmezett a konzultáció későbbi szakaszában a foglalkoztatási csoportok vonatkozásában további alcsoportokat jelölt meg, ezt azonban késedelmesen, az Mt. 94/B. § (3) bekezdésében írt határidőn túl tette. A fentiek alapján a Kúria a másodfokú bíróság végzését abban a részében, amelyben helybenhagyta az elsőfokú bíróság végzésének azon rendelkezését, amely elutasította a kérelmező Mt. 94/B. § (3) bekezdés b) pontja kérelmezett általi megsértésre irányuló kérelmét, hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta, és megállapította, hogy a kérelmezett a kérelmező Mt. 94/B. § (3) bekezdés b) pontja által biztosított jogát megsértette, egyebekben a jogerős végzést hatályában fenntartotta.

Budapest, 2014. április 10.

A Kúria Sajtótitkársága