Összefoglaló a Pfv.I.21.628/2013. számú ügyben hozott elvi (egyedi) határozathoz

Dátum

Az adós ingatlanilletőségét a végrehajtási eljárásban megtartott ingatlanárverésen a végrehajtást kérő (aki külföldi székhelyű pénzintézet) vásárolta meg, azonban az ingatlanügyi hatóság elutasította a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelmet, mert a végrehajtási joggal terhelt ingatlan zártkert, amelynek tulajdonjogát a külföldi jogi személy árverésen sem vásárolhatja meg. Az árverési vevő végrehajtási kifogását a bíróságok elutasították, mivel időközben letelt a végrehajtási kifogás benyújtására nyitva álló objektív határidő.

A végrehajtást kérő felperes a jelen pert indította az önálló bírósági végrehajtó alperes ellen, annak megállapítását kérve, hogy az alperes által kiállított árverési jegyzőkönyv alapján nem szerezhetett tulajdonjogot, az árverésen részvétele jogellenes volt, az árverésen tett nyilatkozata semmis.

Az elsőfokú bíróság a Pp.130.§ (1) bekezdése f) pontjának alkalmazásával idézés kibocsátása nélkül elutasította a keresetlevelet, a másodfokú bíróság a végzést helybenhagyta. A bíróságok döntésüket azzal indokolták, hogy a kereset –  tartalma alapján – valójában végrehajtási kifogás, és a megállapítási kereset nem pótolhatja a korábban igénybe vett vagy igénybe venni elmulasztott „törvényes” jogorvoslati lehetőséget.

A felperes felülvizsgálati kérelme folytán a Kúria hatályon kívül helyezte mindkét fokú bíróság végzését és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította. A Kúria határozatának indokolása szerint a Pp.130.§ (1) bekezdése f) pontja alapján az idő előtti és – az elévülés kivételével – a bírói úton nem érvényesíthető követelések tartoznak, a jelen perben érvényesíteni kívánt, polgári jogi alapúként megjelölt megállapítási kereset azonban nem tartozik ebben a körbe, így a Pp.130.§ (1) bekezdése f) pontja alapján érdemi vizsgálat nélkül nélkül nem utasítható el. Annak elbírálása, hogy fennállnak-e a megállapítási kereset Pp.123.§-ában előírt feltételei, a felperes igénye polgári jogi alapú-e, illetve a kereset alapos-e, a felek perbeli nyilatkozattételét követően ítéletben történhet. A Kúria megjegyezte: a megismételt elsőfokú eljárásban tisztázni kell azt is, hogy a nemperes végrehajtási eljárásban a teljesítés megtörtént-e, ezáltal a végrehajtási eljárás befejezettnek tekinthető-e (hiszen az ingatlanügyi hatóság változatlanul az adós tulajdonaként, végrehajtási joggal terhelten tartja nyilván az elárverezni kívánt ingatlanilletőséget).

Budapest, 2014. április 3.

A Kúria Sajtótitkársága