Tájékoztató a Kúria Kfv.VI.35.595/2012. számon hozott határozatáról: Különadó megállapítás tilalma az Alkotmánybíróság határozata alapján

Dátum

A perbeli ügyben a felperes kezdeményezésére indult adóigazgatási eljárás, ugyanis vitatta a munkaviszonya megszüntetésére tekintettel megállapított juttatásából fizetendő különadó jogalapját. Kérelmét az adóhatóság és az első fokú bíróság is elutasította. Az ítélet ellen benyújtott és még folyamatban volt felülvizsgálati eljárás ideje alatt hozta meg az Alkotmánybíróság III/01499/2013. számú határozatát, amely megállapította, hogy az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvénynek a 2010. évi CXXIV. törvény 1. §-ával kiegészített, 2013. december 30-áig hatályban volt 10. §-a nemzetközi szerződésbe ütközik, ezért bármely bíróság előtt folyamatban lévő azonos tárgyú ügyben nem alkalmazható.

A Kúria az Alkotmánybíróság kötelező érvényű döntésére tekintettel  – az első fokú ítélet és mindkét fokú adóhatósági határozat hatályon kívül helyezése mellett – megállapította, hogy a felperest különadó fizetési kötelezettség nem terheli.

Budapest, 2014. március 27.

A Kúria Sajtótitkársága