I. A megyei bíróság a 2010. december hó 17. napján kihirdetett ítéletével az I. rendű terheltet bűnösnek mondta ki 1 rendbeli folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettében [Btk. 318. § (1) bekezdés, (2) bekezdés c) pont, (7) bekezdés b) pont], és 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében (Btk. 276. §).
Ezért őt – halmazati büntetésül – 3 év 8 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította.
A kétirányú fellebbezés okán másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla – nyilvános ülés alapján meghozott és – a 2012. május hó 24. napján kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta:
a folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének értékelt bűncselekményeket az I. rendű terhelt esetén 278 rendbeli magánokirat-hamisítás (Btk. 276. §) vétségének minősítette.
Ezért és a terhére megállapított egyéb bűncselekmény miatt a vele szemben az elsőfokú bíróság által alkalmazott büntetést tekintette kiszabottnak.
Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítéletben megállapított történeti tényállás lényege a következő:
A Magyar Köztársaság Kormánya és az Osztrák Szövetségi Kormány 2000. október 24. napján Bécsben megállapodást kötött, amely szerint „Az Osztrák Szövetségi Kormány gondoskodik arról, hogy az Osztrák Megbékélési Alap 772 millió osztrák schilling értékhatárig a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványon keresztül egyszeri pénzjuttatásban részesítse azon természetes személyeket, akiket a nemzeti-szocialista rendszer a mai Osztrák Köztársaság területére deportált és rabszolga- vagy kényszermunkára kötelezett, deportálásuk időpontjában magyar állampolgárok voltak és 2000. február 15-én állandó lakóhelyük a Magyar Köztársaság területén volt vagy magyar állampolgárságúak voltak.”
A Magyar Köztársaság Kormánya a fenti megállapodást a 2336/2000. (XII. 27.) számú határozatával jóváhagyta.
2003 májusában a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (továbbiakban: MAZSÖK) honlapján tájékoztatás jelent meg, mely részletesen tartalmazta, hogy a juttatásra mely személyek és milyen feltételek mellett jogosultak.
A kárpótlási igényt benyújtó személyek részben a MAZSÖk internetes honlapjáról, részben a médiából, részben a kisebbségi önkormányzatok dolgozóitól, részben ismerősöktől értesültek a kárpótlás lehetőségéről. Voltak olyan igénylők, akik ennek hatására személyesen keresték fel a Gy. Roma Kisebbségi Önkormányzatot, ahol az I. rendű terhelt előtt kellett nyilatkozatot tenniük, illetve okiratot aláírniuk és voltak olyan igénylők, akiket a terheltek az utcán szólítottak meg vagy a lakásukon kerestek fel, voltak olyan igénylők is, akiket rokonaik/ismerőseik kísérték be a kisebbségi önkormányzat gy.-i irodájába.
Az I. rendű terhelt a nála megjelent – vagy általa felkeresett – igénylők esetében tisztában volt azzal, hogy az igénylők a kárpótlásra nem jogosultak, a kárpótlási igény bejelentéséhez, a kárpótlási összeg felvételéhez szükséges okirati vagy egyéb előfeltételeket – igazolások, vagy valódi, hiteles tanúk nyilatkozata – nem tudják teljesíteni.
Az I. rendű terhelt a kárpótlási igények bejelentéséhez szükséges iratok kitöltését túlnyomórészt maga végezte, az igénylőkkel rövid ideig tárgyalt, de volt olyan, hogy ez sem történt meg, majd a kérdőíveken szereplő kérdésekre a válaszokat attól függetlenül jegyezte fel, hogy az igénylő mit nyilatkozott. Az okiratok aláíratásával egyidejűleg a kárpótlási igényt bejelentő személyekkel – előfordult, hogy tudtukon kívül – olyan okiratot is aláíratott, amelyek szerint a kárpótlást igénylő személyek más igénylőknek tanúsították a közös elhurcolást/kényszermunkát. Több esetben a kisebbségi önkormányzatnál megjelenő és ott megismerkedő emberek tanúsították egymás részére a kárpótlási igény „jogosságát”.
Hasonlóan járt el az I. r. terhelt akkor is, amikor – társaival együtt – az igénylőket a lakhelyükön kereste fel.
Az I. rendű terhelt esetenként félretájékoztatta (esetenként pedig egyáltalán nem tájékoztatta) a többségében idős, tájékozatlan – nem egyszer írástudatlan – igénylőket és azt közölte velük, hogy a II. világháború során átélt nélkülözések, szenvedések miatt jár nekik a kárpótlás.
Az I. rendű terhelt 278 személy vonatkozásában működött közre – a fentiekben írt módokon – a jogosulatlanul igényelt (és túlnyomó többségében ki is utalt) kárpótlási összegek megszerzésében.
Az I. rendű terhelt közreműködésével elérni kívánt anyagi haszon összege: 221.377.509 forint, ebből nem került kiutalásra: 16.978.806 forint.
II. Az ügyben meghozott első- és másodfokú ítélet ellen az I. rendű terhelt meghatalmazott védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontja megjelölésével.
Az I. rendű terhelt meghatalmazott védője felülvizsgálati indítványában kizárólag a csalás bűncselekményének a megállapítását sérelmezte az I. rendű terhelt tekintetében. Álláspontja szerint védencének cselekményéből nem származott haszna, az I. rendű terhelt az Osztrák Megbékélési Alapot nem tévesztette meg, mivel az Alap tudomással bírt a kárpótlásokkal kapcsolatosa visszaélésekről. Állította azt is, hogy védence a terhére megállapított magatartásával nem okozott kárt, hiszen az Alap nem lépett fel sértettként, amiből az következik, hogy a kártérítésként kifizetett összeget „humanitárius célból szét akarta osztani”.
A Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott első- és másodfokú határozatot hatályában fenntartotta.
A Kúria indokai szerint miután az eljárásban feltárt bizonyítékok az I. rendű terhelt védekezését megcáfolták, a bíróságok tényként állapították meg, hogy az I. rendű terhelt szándéka megtévesztéssel, mások részére jogtalan haszonszerzés céljából történő károkozás volt.
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint az Osztrák Szövetségi Kormány által létrehozott Osztrák Megbékélési Alap egyértelműen meghatározott feltéteket szabott meg, hogy kik azok, akik a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványon keresztül kárpótlás címén egyszeri pénzjuttatásban részesülhetnek, a tényállásból az is megállapítható, hogy a feltételek együttes meglétére volt szükség ahhoz, hogy a kárpótlás jogszerű folyósítására sor kerüljön.
Az irányadó tényállás szerint az I. rendű terhelt ezeket a feltételek játszotta ki, hiszen részben az igénylők nyilatkozata alapján, részben a kérelmi lapon tanúként feltüntetett személyek nyilatkozatai alapján tisztában volt azzal, hogy a kárpótlás iránt igényt benyújtó személyek nem jogosultak az Alap által nyújtott kárpótlás felvételére. Ennek ellenére a Gy. Megyei Jogú Város Roma Kisebbségi Önkormányzatához benyújtott kárpótlási igénylésekkel kapcsolatosan eljárt, a kérdőívek kitöltésében közreműködött, a felvett jegyzőkönyveket az igénylőkkel és a tanúkkal aláíratta, amelyeket a Gy. Roma Kisebbségi Önkormányzat bélyegzőjével ellátta, majd – mint a MAZSÖK-kel kapcsolatot tartó személy – ezeket az okiratokat a MAZSÖK-höz személyesen, illetve postán eljuttatta. A 2004. év tavaszán ismételten kiküldött kérdőívek vonatkozásában hasonlóképpen járt el.
A felvett jegyzőkönyvek kivétel nélkül mindegyik esetben önmagukban igazolják, hogy annak tartalma nem valós. A jegyzőkönyvek blankettaként kitöltött megjelenési formája, a nyilatkozatok tartalma (a több száz ember mind ugyanolyan körülmények között, ugyanolyan sorsban részesült, lényegében csak a beírt nevek változtak a jegyzőkönyveken) egyértelműen tanúsítják, hogy ezek az okiratok valótlan tartalmúak. Az irányadó tényállás tartalmazza azt s, hogy több esetben a kisebbségi önkormányzatnál megjelenő és ott egymást megismerő emberek tanúsították egymásnak a kárpótlási igény jogosságát, de volt olyan is, hogy az I. rendű terhelt kárpótlási igényt bejelentő személyekkel tudtukon kívül íratott alá olyan okiratot, amelyen aláírásukkal másoknak tanúsították a közös elhurcolást/kényszermunkát.
A Kúria álláspontja szerint ezek a tények elegendőek voltak ahhoz, hogy a csalás bűncselekményének tényállási elemei megállapíthatóak legyenek.
Az I. rendű terhelt akkor, amikor az Alap által támasztott feltételeket, mint Gy. Megyei Jogú Város Kisebbségi Önkormányzatának elnökhelyettese rendszeresen kijátszotta, egyrészt tévedésbe ejtette (tévedésben tartotta) az Osztrák Megbékélési Alapot, e magatartásával pedig arra törekedett, hogy nem jogosultak részére kárpótlást utaljanak ki, amely cselekményét jogtalan haszonszerzés végett követte el. Rendszeres haszonszerzésre törekedett, mégpedig úgy, hogy cselekményeit más személy hasznára, vagyoni gyarapodása érdekében követte el. Ezért nem volt jelentősége jelen ügyben a védelmi érveléssel ellentétben annak, hogy a jogtalan haszon nem az I. rendű terheltnél, hanem harmadik személynél jelentkezett.
A Kúria megállapította azt is, hogy jelen ügyben a kár, mint a csalás további törvényi tényállási eleme is megvalósult. Nem vitás, hogy az Osztrák Megbékélési Alap az eljárás során, mint sértett nem lépett fel. De amint az irányadó tényállás is tartalmazza, az Alapnak volt egy célja, ennek a célnak a teljesítésére pedig meghatározott összeg (672 millió osztrák schilling) állt rendelkezésre. Miután az I. rendű terhelt megtévesztő magatartása folytán ez a vagyon csökkent mindazzal az összeggel, amit jogosulatlanul fizettek ki nem jogosult személyeknek kárpótlás címén, ezáltal kárt okozott az Alapnak.
Végül megállapította a Kúria, hogy miután a kár a megtévesztő magatartás miatt következett be, az elkövetési magatartás és a bekövetkezett károsodás közötti okozati összefüggés fennállásához kétség nem férhetett.
III. Mindebből következett, hogy a védő felülvizsgálati indítványában foglaltakkal szemben az I. rendű terhelt csalás cselekményében való büntetőjogi felelősségre vonására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése nélkül került sor.
Budapest, 2014. január 28.
Kúria Sajtótitkársága