A Kúria döntése a kapcsolódó vállalkozásról és arról, hogy egy vállalkozásnak miként kell elvégeznie közép-, kis-, vagy mikrovállalkozói minősítését

Dátum

Kfv.V.35.690/2012/6.

A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásokról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (Kk.tv.) 2005. január 1-jei hatályú módosítása miatt minden 2005. január 1-jén már működő vállalkozásnak a 2005. évben kezdődő üzleti évének első napján fennálló állapot szerint e napra vonatkozóan – általánosan 2005. január 1-re – újra be kellett sorolnia magát. Az újraminősítést az üzleti év első napján rendelkezésre álló, elfogadott utolsó – általános esetben 2003. évi – beszámoló foglalkoztatotti létszám és pénzügyi mutatói alapján kellett végrehajtani. A Kk.tv. 5. § (3) bekezdése kimondta azt is, hogy „amennyiben egy vállalkozás éves szinten túllépi a 3. §-ban meghatározott foglalkoztatotti létszám vagy pénzügyi határértéket, vagy elmarad azoktól, akkor ennek eredményeként csak abban az esetben veszíti el, illetve nyeri el a közép-, kis-, vagy mikro vállalkozói minősítést, ha két egymás követő beszámolási időszakban túllépi az adott határértéket vagy elmarad azoktól”. Ez az ún. kétéves szabály azt jelenti, hogy egy vállalkozás két egymást követő beszámoló adataira figyelemmel a Kk.tv. 3. §-ában meghatározott besorolási határértéke túllépése esetén vagy azoktól való elmaradás eredményeként veszíti el vagy nyeri el a Kk.tv. szerinti minősítést. Változás tehát a 2005. január 1-jei, illetve a 2005-ben vagy ezt követően kezdődő üzleti év első napján fennálló állapothoz képest akkor következik be, ha a vállalkozásnál a minősítést megalapozó határértéket két egymást követő beszámoló adatai meghaladják, vagy attól elmaradnak.

A Kk.tv. 4. § (5) bekezdése több együttes feltételt támaszt a kapcsolódó vállalkozási minőség megállapíthatóságához: előírja, hogy a két vállalkozás között a Kk.tv. 4. § (3) és (4) bekezdésében meghatározott jellegű kapcsolat fennállását, és azt is, hogy a vállalkozások tevékenységüket az érintett vagy szomszédos piacon gyakorolják. Mivel az ügyben irányadó tényállás szerint a második feltételre, azaz az érintett, illetve egymással szomszédos piacokon történő tevékenység végzésére nem került sor, illetve jóval a besorolás szempontjából mérvadó 2005. január 1-jét követően valósult/valósulhatott meg, ezt - a kétéves szabályra figyelemmel - a 2005. évi besorolást követően már nem lehet figyelembe venni.

A Kk.tv. 4.§-a szerinti kapcsolódó vállalkozás megállapíthatóságához nem elégséges önmagában két vállalkozás közötti kapcsolat, pl. közös tulajdonosi, rokoni kör megléte, hanem szükséges az is, hogy a vállalkozások között irányítási jellegű kapcsolat álljon fenn, azaz legyen egy irányító és egy irányított, illetve befolyásolt vállalkozás. A Kk.tv. 4. § (5) bekezdése ugyanis előírja a 4. § (3) és (4) bekezdésében meghatározott jellegű kapcsolat meglétét is. A Kk.tv. 4. § (3) bekezdés a-d) pontjai határozzák meg kapcsolódó vállalkozás esetében a befolyás típusait, a 4. § (4) bekezdése, amely a kapcsolódó vállalkozási kapcsolat közvetett (tehát egy vagy több társaságon keresztül történő) létrejöttének lehetőségére utal, ugyancsak megköveteli a Kk.tv. 4. § (3) bekezdésében meghatározott feltételek meglétét, vagyis az ott meghatározott befolyás valamely típusának megvalósulását, így az irányító, illetve alárendelt, irányított társasági kapcsolatot. A Kk.tv. 4. § (5) bekezdése tehát akkor alkalmazható, ha egy vállalkozás egy vagy több természetes személyen keresztül irányít egy másik vállalkozást, tehát a befolyás nem a természetes személyektől, hanem a domináns vállalkozástól ered és azt természetes személy vagy személyek révén gyakorolja.

Budapest, 2013. december 4.

A Kúria Sajtótitkársága