Az alperes a jogosultja, míg a felperes 60 %-ban szerzője a „Vakanya tömítésttároló fészekkel” című formatervezési mintaoltalomnak. A felperes keresetében a minta hasznosítása után, mint az alkalmazotti minta megalkotóját megillető 106.194.885 forint díjigényt érvényesített az alperessel szemben. A jogerős ítélet az alperest 4.225.273 forint és annak törvényes mértékű késedelmi kamatai megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A perbeli jogvita tárgyát az elszámolás módja képezte. A felülvizsgálati kérelem alapján abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a jogerős ítélet a díj meghatározásánál tévesen vette-e alapul minták darabszámát a gázforgalmazás mértékére vonatkozó eredmény-adatok helyett; tévesen határozta-e meg a nettó árbevételt becsléssel arra tekintettel, hogy a minta szerinti termék önállóan soha nem került kereskedelmi forgalomba; helyes volt-e a tömítőgyűrű alkalmazásával elért önköltség-megtakarításra vonatkozó számítása és téves volt-e minta szerinti vakanyák többszöri felhasználhatóságából eredő megtakarítás figyelmen kívül hagyása.
Budapest, 2013. november 21.
A Kúria Sajtótitkársága