További információ
Az általános forgalmi adóról szóló 1992.évi LXXIV. törvény (Áfa tv.) 2005-ben hatályos rendelkezései értelmében az állami támogatásban részesülő adóalany a támogatott projekthez kapcsolódó beszerzéseknél, kiadásoknál nem érvényesíthette az áfa levonási jogát.
A felperesnek a minisztérium - támogatási szerződés alapján - elszámolható költsége 43,44%-ának megfelelő 90.000.000 Ft támogatást nyújtott, ami 75%-ban közösségi forrásból, 25%-ban a nemzeti költségvetésből került finanszírozásra. A felperes projektjének elszámolható költsége összesen 207.174.606 Ft volt, ami 18.645.714 Ft le nem vonható áfát is tartalmazott. A felperes a fejlesztési kiadásokhoz kapcsolódó áfát a 2005. szeptember és november havi, illetve – következő időszakra átvihető követelésként – a 2005. december és 2006. január havi bevallásaiban számolta el.
Az Európai Unió Bírósága (EUB) a C-74/08. számú ítéletében megállapította, hogy az Áfa tv. rendelkezései ellentétesek az uniós jog szabályaival.
A felperes önellenőrzési bevallásokat nyújtott be az adóhatósághoz, amelyekben kérte a korábban levonási korlátozás alá eső áfa visszatérítését és késedelmi kamat megfizetését.
Az alperes határozataiban a visszatéríthető összegeket az önellenőrzési bevallásokban szereplő összegeknél alacsonyabban állapította meg, ezek után a felperes javára az eredeti esedékességtől az önellenőrzés benyújtásának napjáig kamatot számított fel, illetve a felperes terhére jogosulatlan visszaigénylésnek minősülő adókülönbözeteket állapított meg, amelyek után adóbírságot nem szabott ki, késedelmi pótlékot nem számított fel. Határozatainak indokolása szerint a felperes támogatás formájában már megkapta a le nem vonható áfa 43,44%-át kitevő összeget, mert a bruttó módon történő támogatás finanszírozás áthárításnak minősül, ezért az első fokú határozatok megfelelnek az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 124/C.§ (3) bekezdés a) pontjának, a 124/D.§ (5) bekezdésének.
Az első fokú bíróság az alperesi határozatokat az elsőfokú határozatokra kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú adóhatóságokat új eljárásra kötelezte. Jogi álláspontja szerint az alperes a C-74/08. számú ügyben hozott ítélettel ellentétesen, jogellenesen korlátozta a felperes adólevonási jogát. Az adóhatóságnak ezért az új eljárás során a közösségi jog rendelkezéseire figyelemmel kell döntést hoznia, akként, hogy a felperes levonási jogát az Art. 124/C.§ (3) bekezdés a) pontjára és 124/B.§ (5) bekezdésére alapítottan nem tagadhatja meg.
A Kúria a jogerős ítéletek ellen előterjesztett alperes felülvizsgálati kérelmek alapján indult ügyeket egyesítette és előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett, amely alapján eljárva az EUB C-191/12. számon hozott ítéletet.
A Kúria ezt követően folytatta eljárását, a jogerős ítéleteket – eltérő indokolással – tartotta fenn hatályában, és az alábbiakra mutatott rá:
A tagállamoknak vissza kell téríteni azon áfa teljes összegét, amelynek az adóalany általi levonását az uniós jog megsértésével akadályozták meg. Az ilyen visszatérítés kivételesen tagadható meg, akkor, ha jogalap nélküli gazdagodást idézne elő, vagy megállapítható, hogy ezen adófizetésére kötelezett személy az adókat ténylegesen áthárította más adóalanyokra (C-398/09). A tagállam tehát csak akkor tagadhatja meg a jogtalanul kivetett adó egy részének visszatérítését azzal az indokkal, hogy az ilyen visszatérítés az adóalany jogalap nélküli gazdagodásához vezet, ha ezen adó által az adóalanynak okozott gazdasági terhet teljes mértékben semlegesítették. Annak megállapításához azonban, hogy a visszatérítés kizárólag a jogtalanul kivetett adó gazdasági terhének a semlegesítésére irányul-e vagy sem, illetve, hogy az adózó jogalap nélküli gazdagodásához vezet-e vagy sem gazdasági elemzést kell végezni, amely során vizsgálni kell a bizonyítékokat, az összes releváns körülményt. E körben különösen arra kell figyelemmel lenni, hogy a felperesnek nyújtott támogatás összege kevesebb lett volna-e, ha nem akadályozták volna meg a levonási jog gyakorlásában.
Jelen ügyben a támogatás összegét a projekt elszámolható költségére való hivatkozással számították ki, amely magában foglalta a projekt nettó költségét és a le nem vonható áfát is, ezért nem mellőzhető annak vizsgálata, hogy a támogatás összege – az elszámolható költségnek, a le nem vonható áfa figyelmen kívül hagyásával történő számítása esetén – a ténylegesen nyújtott összegnél alacsonyabb lett volna-e. Amennyiben alacsonyabb lett volna a támogatás azon magasabb összegéből eredő többlet, amelyben így a felperes részesülhetett, annak a következménye lenne, hogy a le nem vonható áfa egy részét a támogatás fedezte. Az adó e többletnek megfelelő részéhez kapcsolódó gazdasági terhet tehát a támogató és nem a felperes viselte. Az adó levonás tilalmához kapcsolódó gazdasági teher semlegesítése érdekében a visszatérítés azon összegének, amelyet a felperes követelhet meg kell felelnie annak a különbségnek, amely egyrészt az áfa azon összege, amelyet a felperes nem vonhatott le a közösségi jogba ütköző nemzeti szabályozás miatt, és másrészt a felperesnek nyújtott támogatás azon összeget meghaladó összege között mutatkozik, amelyet a felperes kapott volna, ha nem akadályozták volna meg a levonáshoz való jogának gyakorlásában. (C-191/12. számú ítélet 30-33. pontjai).
Az előzőekben részletezettekre az alperes az önellenőrzési bevallások revíziója, továbbá a határozathozatal során nem volt és nem is lehetett figyelemmel, ezért érdemi döntései nem tartalmaznak gazdasági elemzést, illetve olyan adatokat, tényeket, körülményeket, bizonyítékokat, amelyek alapján a nemzeti bíróság dönthetne abban a kérdésben, hogy orvoslásra került-e vagy sem az uniós joggal való összeegyeztethetetlenség. A bíróság továbbá a közigazgatási határozatokat a meghozatalakor alkalmazandó jogszabályok és fennálló tények alapján vizsgálhatja felül, és a felülvizsgálati – rendkívüli – jogorvoslati eljárásban nincs is helye bizonyítás felvételének. Bár az elsőfokú bíróság ítéletei rendelkező részében jogszerűen döntött a keresettel támadott határozatok hatályon kívül helyezéséről, és az elsőfokú adóhatóságok új eljárásra kötelezéséről, az új eljárásokra nem megfelelő iránymutatást adott. Az új eljárások során ugyanis az adóhatóságnak bizonyítási eljárást kell lefolytatnia a C-191/12. számú ügyben hozott ítélet 30-34. pontjaiban kifejtetteknek és a kúriai ítéletnek megfelelően, és ennek eredményeként kell olyan érdemi döntéseket hoznia, amelyek megfelelnek a jogvita eldöntésére irányadó anyagi jogi és eljárási jogi rendelkezéseknek, így különösen a hatodik irányelv 17. cikk (2) bekezdésében, a strukturális alapok által társ-finanszírozott tevékenységek kiadásainak támogathatósága tekintetében a 1260/1999/EK Tanácsi rendelet alkalmazása részletes szabályozása megállapításáról szóló 1685/2000/EK rendelet módosításáról és a 1145/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2004. (III.10.) 448/2004/EK Bizottsági rendelet 7. szabályában, az Art. 124/C. és 124/D §-aiban foglaltaknak.
Budapest, 2013. október 1.
A Kúria Sajtótitkársága