Tájékoztató telekadó-rendelet megsemmisítéséről

Dátum

(Köf.5010/2013/4.)

A Kúria felülvizsgálati bíróságként eljáró tanácsa az előtte lévő eljárást felfüggesztette, és az Önkormányzati Tanácshoz fordult Fertőrákos Község Önkormányzatának a telekadóról szóló rendelete törvényességi vizsgálatát kezdeményezve. A vizsgálni kért szabály szerint a telekadó-mentesség nem vonatkozik arra a telekre, amely csak azért nem tekinthető az építési szabályoknak megfelelően kialakítottnak, mert a vele szomszédos közterület szabályozási terv szerinti kialakításhoz a telek egy részének átcsatolására lenne szükség. E szabály alapján a telektulajdonos akkor részesül adómenetességben, ha térítésmentesen földrészletet adott át közút létesítésére, és adófizetési kötelezettség terheli, ha ezt nem tette meg.

A Kúria Önkormányzati tanácsa a felülvizsgálati bíróság kezdeményezésének helyt adott, és a vizsgálni kért rendeleti szabályt megsemmisítette.

Az Önkormányzati Tanács egyrészt megállapította, hogy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az ügy elbírálásakor hatályos rendelkezései az építési telek fogalmát már nem tartalmazzák azzal a tartalommal, ahogy ez a vizsgálni kért önkormányzati rendeletben szerepel. Ez a jogszabályi kollízió a jogalkalmazás során jogbizonytalanságot okoz, az önkormányzati rendelet vizsgálni kért szabálya így sérti a jogalkotási törvényben megfogalmazott normavilágosság követelményét.

Az Önkormányzati Tanács másrészt azt állapította meg, hogy az önkormányzati rendelet ellentétes a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény telekadó kivetésének alapelvi rendelkezéseivel, az adó szabályozási funkciójával. A helyi adó részben forrást képez az önkormányzat gazdálkodásához, közfeladatai ellátásához, részben az adókivetésnek lehetnek gazdaságossági, szociálpolitikai, a költségvetési egyensúlyt szolgáló avagy egyéb hatásai az önkormányzat működésére. Az önkormányzatoknak a törvény keretei között viszonylag nagy a szabadsága abban, hogy milyen módon kötelezi az adóalanyokat a közterhekhez való hozzájárulásra, vagyoni típusú adók esetében azonban az adó mértéke nem vezethet az adó tárgyának elvonásához illetve azzal kapcsolatos aránytalansághoz. A vizsgált önkormányzati rendeleti szabályban meghatározott adófizetési kötelezettséggel az önkormányzat az érintett ingatlan tulajdonosait quasi szankcióval sújtja, ha térítésmentesen nem mondanak le ingatlantulajdonuk meghatározott földrészletéről. Telekadó esetén az adóztatás és az adómérték helyi sajátosságokhoz való igazodása az ingatlan sajátosságai alapján differenciálható önkormányzati rendeleteben, a vizsgált rendelet azonban nem ez alapján, hanem az ingatlan tulajdonosok szándéka (hajlandó-e leadni térítésmentesen közút céljára) differenciál. Ez a megoldás ellentétben áll  a telekadó kivetésének törvényben meghatározott alapelvi rendelkezéseivel és egyben a helyi adó szabályozási funkciójával is.

Budapest, 2013. május 29.

A Kúria Sajtótitkársága