A Fővárosi Törvényszék 2013. május 16-án „Zöld Bíróság” címmel konferenciát, és környezetvédelmi képzést tart. Az ökonap keretében „Zöld útra lépünk” – „Hulladékból Termék” címmel, az újrahasznosított termékeket bemutató kiállítás is látható, amelyet a rendezvény díszvendégeként Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke nyit meg 12.30 órakor.
Az esemény, amelynek helyszíne a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma (1027-Budapest, Varsányi I.u. 38-40.) sajtó-nyilvános!
Dr. Darák Péter megnyitó beszéde a „Hulladékból termék” címmel rendezett kiállításon
Ha az ember belép egy bírósági tárgyalóterembe, a külvilág megszűnik a számára, hajlamos elfeledkezni arról, hogy élettere a körülötte élő világ.
De így vannak ezzel a bírák is, akik munkanapjaikat a jogszabályok és jogászok elvont világában töltik. Általában csak a bírósági épületekből kilépve szembesülünk azzal, hogy milyen fontos számunkra a természeti környezet.
Arra különösen ritkán gondolunk, hogy milyen változások következnek be a számunkra hosszúnak tűnő, de a természeti környezet számára másodpercnyi bírói pályafutás időtartama alatt. Vajon feltesszük-e magunknak a kérdést: hogy mindig így volt, és mindig így lesz-e? Az utóbbi évtizedekben már nem csak természet- és környezettudósok kutatják, fenntartható-e ilyen módon a világ.
Ha egy bíró leveszi a talárját, túrabakancsot húz és kisétál a Pilisbe, úgy érezheti, a természet befogad. De befogadja-e a munkaeszközeinket, a számítógépes monitorunkat, a nyomtatónkat, vagy a jogerősen lezárt vaskos aktákat is? Ha az erdőben elhajítjuk a lerágott almacsutkát, az rövidesen hangyák, kis rágcsálók tápláléka lesz. A természet saját gyümölcseit újra magába olvasztja. E természetes folyamathoz közelítenek azok a termékek, amelyeket a Fővárosi Törvényszéken e mai kiállításon láthatunk, amelyek már termékként használt papír, fém, műanyag újrahasznosításából származnak.
A magyar törvényhozás az elmúlt évtizedekben kézzel fogható jogokat adott a környező világnak, a természetnek és a köztünk sem lévő jövő nemzedéknek. A bíróságok e jogok védelmező fórumai is. A környezetet károsító, veszélyeztető személyeket megbüntetik, cégeket megbírságolnak, kármentesítést írnak elő, felelősséget állapítanak meg.
A kiállítás azonban alkalmat ad arra, hogy elgondolkozzunk, e funkciójukat, hogyan gyakorolják. Munkamódszerük nem cáfol rá a védelemre? Nem termelnek-e a bíróságok maguk is papírhegyeket, elhasznált irodabútorokat, elektronikai eszközöket?
A mai kiállítás arra figyelmeztet, hogy vegyük észre: a hulladék nem szemét, hanem értékes alapanyag, a bírák felelőssége, hogy ne szemétlerakóban végezze. Érték az is, ha az itt dolgozó bírák, igazságügyi alkalmazottak között ez a cél új, más minőségű emberi kapcsolatot épít, civil szemléletet honosít meg, közös részvételre indít, és érték az ország bíróságai számára az, hogy a Fővárosi Törvényszék elsőként a bíróságok között egy ilyen rendezvénynek és kiállításnak ad otthont, amelyet ezennel Magyarország minden bíróságának „best practice-ként”, jó gyakorlatként ajánlok. A kiállítást ezennel megnyitom.
2013. május 16.
A Kúria Sajtótitkársága