Tájékoztató a Kúria ítéletéről, amelyben foglalt elvi jelentőségű döntés értelmében az önkormányzati adóhatóság a gépjárműadót a közúti közlekedési nyilvántartás adatai alapján állapíthatja meg

Dátum

(Kfv.V.35.654/2011/6.)

Az adót, a költségvetési támogatást az adózó: önadózással, az adóhatóság: kivetéssel, kiszabással, illetőleg utólagos adómegállapítás keretében állapítja meg /Art. 25.§ /1/ bekezdése/. Az adóhatóságnak ahhoz, hogy kivetéssel adót állapítson meg, szüksége van a kivetés alapjául szolgáló adatokra. A gépjárműadót az adóhatóság az Art. 176.§ /1/ bekezdése értelmében az Art. 3. számú mellékletének G. pontjában meghatározott adatszolgáltatás tartalma alapján állapítja meg.

Az Art. 3. számú melléklete az adatszolgáltatást szabályozza, közöttük a G. pont a hatósági adatszolgáltatást tartalmazza, amelynek 2. számú alpontja szerint a közúti közlekedési nyilvántartási szerv, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv a járműnyilvántartásából, valamint az 1992. évi LXVI. törvény szerinti nyilvántartásból a január 1-jei állapotnak megfelelő adatokat január 31. napjáig közli a gépjárműadó kivetésére illetékes települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatósággal. A járműnyilvántartásról a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Kkny.tv.) rendelkezik.

A közúti közlekedési nyilvántartás célja azon adatok kezelése, amelyek a tulajdon védelméhez, a közúti közlekedés biztonságának elősegítéséhez és a hatósági okmányok közhitelességének biztosításához fűződő egyéni és közérdek érvényesítéséhez szükségesek. A nyilvántartó a nyilvántartásból a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetében adatszolgáltatást teljesít. A nyilvántartásból igényelhet adatokat a települési önkormányzat jegyzője a gépjármű-adóztatási feladatok ellátásához (Kkny.tv. 1.§ /2/ bekezdés, 4.§ /1/ bekezdés c.) pont, 19.§ /1/ bekezdés e) pont).

A felperes – általa sem vitatottan – pótkocsi tulajdonosa volt. Az alperes helytálló jogszabályhelyek megjelölésével helyesen hivatkozott arra, hogy a gépjárműadó kivetése során a közúti közlekedési nyilvántartás adatai szerint kell eljárnia, amely adatokat kell a Gjt. személyi, tárgyi hatályt meghatározó rendelkezéseivel (is) ütköztetnie. Jogi szabályozás hiányában az önkormányzati adóhatóság gépjárműadót (a közúti közlekedési nyilvántartáson kívül) egyéb nyilvántartás egyéb adatai alapján nem állapíthat meg, és miután a közúti közlekedési nyilvántartás adatai alapján kell a gépjárműadót kivetnie, szintén jogszabályi lehetőség hiányában nincs kötelezettsége más nyilvántartások eltérő adatainak az okait vizsgálni. Az elsőfokú bíróság ellentétes álláspontja téves.

Budapest, 2012. január 21.

Kúria Sajtótitkársága