Tájékoztató a Kúria Pfv.I.21.408/2011/5. számú ügyben hozott határozatról

Dátum

Az alperes a 2000. október 26-án közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés szerint 39 millió forint kölcsönt nyújtott az adós kft-nek, amely kölcsön visszafizetését - továbbiak mellett - a felperes készfizető kezessége biztosította. Az adós kft. 2002. december 31. napjával felszámolás alá került, 2005. május 25-i hatállyal törölték a cégjegyzékből. Az alperes 2006. április 12-én a kölcsönszerződés záradékolásával a végrehajtás elrendelését kérte a készfizető kezes felperes ellen.

A felperes keresetében az ellene indított végrehajtás megszüntetését kérte.

A Kúria – hatályon kívül helyezve a jogerős ítéletet és megváltoztatva az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéletét – helyt adott a végrehajtás megszüntetése iránti keresetnek és rámutatott:

A felperest készfizető kezességet vállalt. A készfizető kezest nem illeti meg a sortartás kifogása, felelőssége nem mögöttes, azonban a Ptk. 273.§ (1) bekezdésének első fordulatából következően felelőssége - az egyszerű kezesével megegyezően - járulékos jellegű, míg a Ptk.273.§ (1) bekezdése második fordulatának megfelelően a készfizető kezes is sikerrel hivatkozhat mindazokra a körülményekre, amelyek a főkötelezett elleni kereset elutasítására vezetnének. Ez arra az esetre is vonatkozik, ha a főkötelezett elleni igényérvényesítés a jogosult valamely cselekményétől függ, és a jogosult ezt a cselekményt a főkötelezettel szemben nem foganatosította. Ha a készfizető kezes elleni első jogcselekmény megtételekor a főkötelezettel szemben már megszűnt az igényérvényesítés lehetősége, az igény - a kezesi felelősség járulékosságából következően - a készfizető kezessel szemben sem érvényesíthető, s ha a kezes elleni igény érvényesítésekor a főkötelezettel szemben már bekövetkezett a jogvesztés, ez kihat a járulékos kötelezettre is.

Az alperes a Cstv. felszámolási eljárás megindulásakor hatályos 37.§ (1) bekezdésében előírt egyéves határidő alatt nem érvényesítette igényét az adós kftvel szemben, s mivel a Cstv.37.§-ának (3) bekezdése értelmében az egyéves határidő elmulasztása jogvesztéssel járt az adóssal szemben, a mulasztás a járulékos kötelezett felperessel szemben is jogvesztést eredményezett.

Megjegyezte a Kúria, hogy mivel a felperes készfizető kezességet vállalt, az alperes a főkötelezett elleni igényérvényesítést megelőzően is követelhette volna a felperestől a kölcsön visszafizetését, s ha az alperes a főkötelezettel szemben bekövetkezett jogvesztést megelőzően érvényesítette volna az igényét a készfizető kezessel szemben, a Kúria 1/2010. Polgári jogegységi határozatában kifejtetteknek megfelelően a készfizető kezes felperes már nem hivatkozhatott volna a főkötelezettel szemben bekövetkezett jogvesztésre; a megelőző igényérvényesítésre azonban az adott esetben nem került sor.

Budapest, 2012. június 11.

A Kúria Sajtótitkársága