Tájékoztató a Kúria Mfv.II.10.137/2019/5. számon hozott határozatáról.
Az irányadó tényállás szerint a felperes 1981-től ápoló, gondozó munkakörben állt közalkalmazotti jogviszonyban az alperesnél, majd 1987-ben kapott vezetői megbízást és 2011-től megbízott vezető lett. 2016. október 14-én a felperes a vezetői megbízásáról a véglegesség szándékával lemondott.
A munkáltatói jogkört gyakorló képviselő-testület a felperes lemondását határozatában tudomásul vette és megállapította, hogy a felperes lemondási ideje 2016. november 1-től 2017. december 31-ig tart, amely időszak alatt a felperes 80.000.- forint vezetői pótlékban részesült.
A polgármester a felperes részére 2016. november 21-én gazdasági ügyintézői munkakört ajánlott fel, amelyet a felperes 2016. november 23-án kelt levelében visszautasított.
2016. december 19-én a polgármester a felperes közalkalmazotti jogviszonyát a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 25. § (2) bekezdés e) pontjára hivatkozással 2017. január 1. napjától kezdődő 8 hónapos felmentési idővel 2017. augusztus 31. napjával megszüntette. A határozat indokolása kitért az intézményvezetői jogviszony kezdetére, a lemondás körülményeire, illetve a felajánlott munkakörre és annak visszautasítására.
Az alperes a felmentési idő havi kifizetésénél és a végkielégítés számításánál a felperes távolléti díját a 80.000.- forint vezetői pótlék számítása nélkül állapította meg.
A felperes a keresetében a felmentési időre járó illetmény-különbözet, végkielégítés-különbözet megfizetését, valamint felmentése érvénytelenségének megállapítását kérte arra hivatkozással, hogy az a Kjt. 25. § (2) bekezdés a) pontja és a Kjt. 30. § (1) bekezdésébe ütközően semmis. A felperes a felmentés semmisségére hivatkozással a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 29. § (5) bekezdésének alkalmazásával az Mt. 82. § (4) bekezdése alapján 8 havi felmentési időre járó távolléti díj megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes a felperes végkielégítés-különbözetre vonatkozó igényét elismerte, egyebekben a per megszüntetését, érdemben a kereset elutasítását kérte.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest felmentési időre járó illetmény-különbözet, végkielégítés-különbözet, valamint 8 havi felmentési időre járó távolléti díj megfizetésére. Ítéletének indokolása szerint az alperes a Kjt. 30. § (1) bekezdésében nem szereplő okra alapította jogviszonyt megszüntető intézkedését, továbbá azt a polgármester a munkáltató jogkört gyakorló képviselő-testület döntése nélkül adta ki, ezért intézkedése jogszabályba ütközik, így semmis. Minthogy az Mt. 27. és 29. §-a, továbbá az Mt. 15. § (3) bekezdése alapján a munkáltató felmentése érvénytelen, arra határidő nélkül lehet hivatkozni. Megállapítása szerint a semmis munkáltatói jognyilatkozat esetében nem irányadó az alperes által hivatkozott Mt. 287. § (1) bekezdés b) pontjában írt 30 napos keresetindítási határidő, ezért az alperes alaptalanul indítványozta a per megszüntetését.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét helybenhagyta. Egyetértett az elsőfokú bíróságnak a felmentés érvénytelenségére levont következtetésével és megállapította, hogy a keresetindítási határidőt szabályozó Mt. 287. § (1) bekezdés b) pontját a bírói gyakorlat értelmében nem lehet kiterjesztően értelmezni. Mindezekből következően a jognyilatkozat semmisségére történő hivatkozás esetén lehetőség van az általános elévülési határidőn belüli igényérvényesítésre.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alapján eljárt Kúria végzésével a törvényszék ítéletének azon rendelkezését, amelyben helybenhagyta a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletének az alperest 8 havi felmentési időre járó távolléti díj jogcímén történő marasztaló rendelkezését az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte és a pert a felmentés jogellenessége és jogkövetkezményei tárgyában megszüntette. Ezt meghaladóan a jogerős ítéletet nem érintette.
A Kúria végzésének indokolásában megállapította, hogy az Mt. az érvénytelenség körében külön szabályozza a semmisséget (Mt. 27. §), valamint a megtámadhatóságot (Mt. 28. §). Semmisnek tekinti azt a megállapodást, amely munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy munkaviszonyra vonatkozó szabály megkerülésével jött létre, avagy nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik. Az Mt. 15. § (3) bekezdése szerint az egyoldalú jognyilatkozatra a megállapodásra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Az Mt. 27. § (3) bekezdése értelmében a semmis megállapodás érvénytelen, kivéve, ha ahhoz a rendelkezést megállapító munkaviszonyra vonatkozó szabály más jogkövetkezményt fűz. A munka törvénykönyvének X. fejezet 44. címe a munkaviszony (közalkalmazotti jogviszony) jogszabályba ütköző megszüntetéséhez nem a semmisség, hanem a jogellenesség jogkövetkezményét fűzi.
Az Mt. 29. § (5) bekezdése a munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozat érvénytelenségére szintén speciális szabályt tartalmaz, annak kimondásával, hogy ebben az esetben az Mt. 82-84. §-ában foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni, azaz a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményét. Jogdogmatikai szempontból nem tehető különbség a jogszabályba ütköző és a jogellenes munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozat között, hiszen a jogellenes jognyilatkozat is minden esetben valamely jogszabály megsértését vagyis valamely tételes jogi rendelkezés előírásának megszegését jelenti. Az Mt. 29. § (5) bekezdése erre az esetre az Mt. 82-84. §-ának, vagyis a jogellenes munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményét rendeli alkalmazni, ezért a munkaviszony (közalkalmazotti jogviszony) megszüntetésének jogellenességével összefüggő keresetlevelet az Mt. 287. § (1) bekezdés b) pontja szerint 30 napon belül kell előterjeszteni.
Budapest, 2019. november 14.
A Kúria Sajtótitkársága