I. A szabályszerűen lefolytatott és dokumentált megbízhatósági vizsgálat során a közlekedésrendészeti járőr által a közlekedési szabálysértést elkövető védelmi tiszt által felajánlott jogtalan előny elfogadása megvalósítja a Btk. 294. § (1) bekezdése szerinti bűncselekményt.
II. Ha a jogtalan előny elfogadása mellett a rendőr a kötelező intézkedést elmulasztja, a bűncselekmény (3) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti minősített esete állapítható meg akkor is, ha a vesztegetési pénzt a rendőr visszadja.
III. Ügyészi fellebbezés hiányában a másodfokú bíróság által a Be. 349. § (2) bekezdés alkalmazásával – tévesen – felmentett vádlott bűnösségét a harmadfokú bíróság nem állapíthatja meg, és törvényi felhatalmazás hiányában nem mellőzheti a másodfokú bíróság ítéletének téves felmentő rendelkezését sem.
A törvényszék katonai tanácsa a volt rendőr őrmester I. rendű és a volt rendőr törzsőrmester II. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében [Btk. 294. § (1) bekezdés], ezért őket külön-külön egy év hat hónap, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, ötven napi tétel pénzbüntetésre és lefokozásra ítélte.
Az I. rendű vádlott tekintetében első fokon jogerőre emelkedett ítéletet a II. rendű vádlott védője által bejelentett védelmi fellebbezés alapján eljárva az ítélőtábla katonai tanácsa az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a vádlottakat – az I. rendű vádlott tekintetében a Be. 349. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásával felmentette.
A másodfokú ítélet ellen a fellebbviteli főügyészség terjesztett elő másodfellebbezést a II. rendű vádlott bűnösségének megállapítása és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés, pénzbüntetés és lefokozás alkalmazása érdekében.
Véleménye szerint tévedett a másodfokú katonai tanács, amikor azt fejtette ki, hogy a megbízhatósági vizsgálat során a tárgyalótisztnek nem volt valós vesztegetési szándéka, ezért a cselekmény nem tudta kifejteni azt a káros hatást, amelynek alapján veszélyes lenne a társadalomra. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) 7/A-C. §-ait, valamint a 293/2010. (XII. 22.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdését idézve kiemelte, miszerint nem vitás, hogy a megbízhatósági vizsgálat keretei között korrupciós bűncselekmény valósult meg, a védelmi tiszt a vádlottakra nem gyakorolt nyomást, így a büntető feljelentés és az elsőfokú büntetőjogi felelősségre vonás törvényes volt.
Megítélése szerint téves a másodfokú bíróságnak a Kúria Bhar.I.520/2017/3. számú végzésén alapuló azon álláspontja, miszerint a vád tárgyává tett cselekmény objektív, absztrakt törvényi tényállásban kifejeződő társadalomra veszélyessége a jelen ügyben nem mutatható ki, így a Btk. 4. §-a szerinti bűncselekmény fogalom egyik elemének hiányában az elsőfokú ítélet történeti tényállásában rögzített elkövetői magatartás bűncselekményként nem értékelhető.
Ezért indítványozta, hogy a Kúria az ítélőtábla katonai tanácsa ítéletét megváltoztatva a II. rendű vádlott bűnösségét a hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében [Btk. 294. § (1) bekezdés] állapítsa meg, és vele szemben szabjon ki próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést, pénzbüntetést és lefokozást.
Álláspontja szerint a II. rendű vádlott bűnösségének megállapítása a Be. 349. § (2) bekezdését az I. rendű vádlott esetében értelemszerűen nem teszi lehetővé, ezért a felmentő rendelkezést mellőzni kell.
Az ügyészi másodfellebbezés alapos.
Az ítélőtábla katonai tanácsa a felmentő ítéletét lényegében a Kúria Bhar.I.520/2017/3. számú – időközben már elvi bírósági határozatként közzétett (EBH 2018.B.1.) – döntésére alapozta, azonban nem vette figyelembe, hogy az elvi bírósági határozatként közzétett ügyben és a jelen ügyben elbírált cselekmény között több lényeges különbség is van.
A jelen ügyben egyértelmű volt, hogy a védelmi tiszt szándékosan provokatív magatartása azt kívánta ellenőrizni, hogy a vádlottak a közterületi korrupcióval érintettek-e. A megbízhatósági vizsgálat az előzetesen ügyész által engedélyezett tervnek megfelelően zajlott le. Az EBH 2018.B.1. számon közzétett elvi határozatban a Kúria leszögezte: Az állam jogosult, de egyben köteles is ellenőrizni, hogy rendvédelmi szerveinek személyi állománya mennyiben alkalmas feladatai ellátására. A megbízhatósági vizsgálatnak az Rtv.-ben történő szabályozásával a jogalkotó a vizsgálatot lefolytató, és mást bűncselekmény elkövetésére felbujtó védelmi tiszt részéről egy büntethetőséget kizáró okot (a Btk. 24. §-a szerinti jogszabály engedélye) teremtett. A megbízhatósági vizsgálat során feltárt bűncselekmény esetén a büntetőeljárás megindításának nincs akadálya, sőt az Rtv. 7/C. § (1) bekezdése alapján, ha a megbízhatósági vizsgálat során bűncselekmény gyanújára utaló adat merül fel, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv a megbízhatósági vizsgálat befejezését követően haladéktalanul feljelentést tesz a hatáskörrel rendelkező szervnél [a feljelentés egyébként a Be. 171. § (2) bekezdése alapján is kötelező].
Ezért a Kúria a Be. 398. § (1) bekezdése alapján az ügyészi másodfellebbezésnek helyt adva a II. rendű vádlott büntetőjogi felelősségét a Btk. 294. § (1) bekezdés II. fordulatában meghatározott, és a (3) bekezdés I. tétele a) pont aa) alpont szerinti hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében megállapította.
A minősítés körében a Kúria a következőkre mutat rá:
Az irányadó tényállás szerint a védelmi tiszt rövid alkudozás után 50.000 forintot adott át a vádlottaknak egy iratgyűjtőben azért, hogy a kötelességüket megszegjék. A vádlottaknak gyanús lett a védelmi tiszt viselkedése, ezért a korábban tőle már átvett készpénzt visszaadták és közölték vele, hogy nem tesznek ellene feljelentést, nem fogják a nyilvántartásban leellenőrizni, majd elküldték a helyszínről, és a történteket nem jelentették.
E tényállás alapján azonban a vádlottak a vesztegetési pénzt elfogadták, mégpedig azért, hogy az őket terhelő intézkedési kötelezettségüknek ne tegyenek eleget. Ezt követően feljelentési kötelezettségüknek nem tettek eleget, a gépjármű nyilvántartást nem ellenőrizték, és a védelmi tisztet a helyszínről elküldték. Ezen a tényen nem változtat, hogy a jogtalan előny elfogadása és a hivatali kötelességszegés közötti rövid időben a pénzt visszaadták az aktív vesztegetést elkövető védelmi tisztnek. A büntető törvény által minősített esetként meghatározott eredmény ugyanis – a hivatali kötelességszegés – megvalósult.
Az I. rendű vádlott tekintetében az elsőfokú ítélet a kihirdetése napján jogerőre emelkedett. A másodfokú bíróság a bűnösség tekintetében elfoglalt téves álláspontja miatt azonban a fellebbezéssel nem érintett I. rendű vádlottat a Be. 349. § (2) bekezdésének alkalmazásával – a saját, bár helytelen jogi álláspontjához képest következetesen – szintén felmentette. E felmentő rendelkezés ellen azonban a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – az ítélőtábla szabályszerű kioktatása ellenére – nem jelentett be másodfellebbezést.
Az ügyészi másodfellebbezésben az I. rendű vádlott tekintetében előterjesztett indítványának azonban nincs törvényi alapja. A harmadfokú bírósági eljárás szabályai között nincs rendelkezés arról, hogy ha a másodfokú bíróság a fellebbezéssel nem érintett vádlottat a Be. 349. § (2) bekezdése alapján mentette fel, ám a rendelkezése tévesnek bizonyult, mi a teendője a harmadfokú bíróságnak. Ilyen speciális rendelkezés hiányában a 385. § rendelkezése folytán a másodfokú bírósági eljárás szabályai irányadók a harmadfokú eljárásban is, ezért itt is érvényesül a 346. § (4) bekezdése, amely szerint a fellebbezés az ítélet jogerőre emelkedését abban a részben függeszti fel, amelyet a másodfokú (jelen esetben a harmadfokú) bíróság a fellebbezés folytán felülbírál.
Figyelemmel tehát arra, hogy a másodfokú ügyész a tévesen, a Be. 349. § (2) bekezdésének alkalmazásával felmentett I. rendű vádlott terhére nem jelentett be fellebbezést, a harmadfokú felülbírálat e vádlottra nem terjedhet ki. A harmadfokú eljárásban a másodfokú felmentő rendelkezés mellőzésének lehetőségét a törvény nem ismeri, az ügyészi indítványnak megfelelő harmadfokú döntés ezért a súlyosítási tilalomba ütközne. A Kúria ezért az I. rendű vádlott vonatkozásában a felülbírálatot mellőzte.
Budapest, 2018. március 20.
A Kúria Sajtótitkársága