Tájékoztató a Kfv.VI.37.768/2017. számú építési tárgyú egyedi ügyben, a Kúria a felülvizsgálat során ténybeli felülmérlegelést nem végezhet.
Az elsőfokú építésügyi hatóság a 2010. május 7-én kelt határozatában a beavatkozó részére egy négylakásos lakóház építésére az építési engedélyt feltételekkel megadta. Az alperes többszörösen megismételt eljárása eredményeként 2015. június 8-án hozott másodfokú határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az indokolásban kifejtette, hogy döntése meghozatala során a hatályon kívül helyező és új eljárásra kötelező bírósági ítéletekben foglaltaknak megfelelően járt el. A négylakásos lakóépület a tömbben meglévő beépítés sűrűséget, a lakásszám tekintetében nagyon vegyesnek tekinthető intenzitást károsan nem befolyásolhatja, négy új lakás jelentős környezeti terhelést nem okozhat. A tervezett társasház illeszkedik a környezetébe.
A felperesek keresettel támadták az alperes határozatát kérve annak bírósági felülvizsgálatát. Az elsőfokú bíróság eljárása során a felperesek indítványára kompetens igazságügyi szakértő szakvéleményét szerezte be, melyet az az észrevételekkel figyelemmel kétszer pontosított. A szakvélemény szerint az érintett ingatlanon az építhető lakásszám 3,62, vagyis kerekítve 4. A környezeti terhelés szempontjából nincs lényeges különbség a szerint, hogy az épületben 3 vagy 4 lakás létesül.
A bíróság a szakvéleményt ítélkezése alapjául elfogadta és jogerős ítéletében a keresetet elutasította.
A felperesek felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Az indokolásban hangsúlyozta, hogy az új eljárás során az alperes a korábbi hatályon kívül helyező és új eljárásra kötelező ítéletekben foglaltaknak eleget tett. Az ítélet alapjául szolgáló szakvéleménnyel a felperesek ugyan nem értettek egyet, de új szakértő kirendelését nem indítványozták. Az elsőfokú bíróság jogszerűen alapította döntését az érdemében helyes szakvéleményre.
A felperesek felülvizsgálati kérelmükben vitatták a szakvélemény megállapításait, ezen keresztül az ítéletben foglalt döntést és annak indokait. Az elsőfokú bírósági eljárás során a felpereseknek lehetőségük állt fenn álláspontjuk érvényesítésére, azonban új szakértő kirendelésére nem tettek indítványt. Az ítélet ténybeli felülmérlegelésére a felülvizsgálati eljárás során nincs lehetőség, ezt meghaladóan a törvényesen beszerzett és megfelelő alapokon álló igazságügyi szakértői vélemény a felülvizsgálati eljárásban nem mellőzhető.
A Kúria a fentiekre alapítottan a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Budapest, 2018. április 18.
A Kúria Sajtótitkársága