A felperes az alperesnél határozatlan időtartamban műszaki előkészítő munkavezető munkakörben állt munkaviszonyban. A felperes 2015. február 25-étől 2015. március 3-áig a munkavégzési kötelezettségét nem teljesítette. Az alperes azonnali hatályú felmondásával a felperes munkaviszonyát megszüntette. Ennek indokolása szerint a felperes az alperes eszközeit az alperes beltagjának az engedélye nélkül használta, a munkahelyéről önkényesen távozott, a munkára nem jelentkezett. A felperes a módosított keresetében az azonnali hatályú felmondás jogellenességének jogkövetkezményeként elmaradt jövedelem címén járó kártérítés, családi adókedvezményből eredő bérkülönbözet, valamint elmaradt munkabér megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes a módosított viszontkeresetében kérte a felperes kötelezését az általa elszállított, majd később visszaadott tárgyi eszközök után használati díj, míg a vissza nem szolgáltatott eszközök után ellenérték megfizetésére. Az alperes a felperes keresetének, míg a felperes az alperes viszontkeresetének elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest a felperes javára 192.605 forint munkabér megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet, valamint a viszontkeresetet elutasította. A felperes és az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, megállapította, hogy a 2015. március 13-án kelt felperes munkaviszonyát megszüntető munkáltatói intézkedés jogellenes. Megállapította a felperes 2010. június 11-től járó – munkaszerződéstől eltérő – nettó munkabér havi összegét a kereset szerint.Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítéletnek a felperes keresetéről hozott rendelkezése hatályon kívül helyezését, elsődlegesen e körben az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Másodlagosan a munkabér vonatkozásában előterjesztett felülvizsgálati kérelem elutasítása esetén e körben a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezésével a számítási módra vonatkozó új határozat meghozatalát kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint túlnyomórészt megalapozatlan. A bíróság a bizonyítási eljárás során beszerzett bizonyítékok bizonyító erejét a maguk összességében értékeli és a per összes releváns körülményére figyelemmel bírálja el, mérlegeli, hogy az egyes bizonyítékok közötti ellentétet miként oldja fel [bizonyítékok szabad mérlegelésének elve, Pp. 206. § (1) bekezdés]. E mérlegelés legfőbb korlátja a bíróság indokolási kötelezettsége [Pp. 221. § (1) bekezdés]. Az ítélet indokolásából ugyanis világosan ki kell tűnni, hogy a bizonyítékok mérlegelése során melyek voltak azok a körülmények, amelyeket a bíróság irányadónak tekintett. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésére, újabb egybevetésére nincs jogi lehetőség, a Kúria csak azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körébe vont adatok értékelése során a bíróság nyilvánvalóan téves, vagy okszerűtlen következtetésre jutott-e (BH2012.173., Mfv.I.10.300/2016.). Jelen esetben a törvényszék a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelése során nyilvánvalóan és alapvetően téves következtetésre nem jutott. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemben téves döntését azonos tényállás mellett – a bizonyítás kiegészítése nélkül – is megváltoztathatja( BH2001.323.). Az elsőfokú bíróság a peradatok alapján helyesen állapította meg a tényállásban, hogy a felperes munkaköri feladatai közé tartozott az alperes könyvelőjével való kapcsolattartás, a jelenléti ívek és az adminisztráció elkészítése, valamint a munkabérek és költségtérítések kifizetését rögzítő feljegyzés készítése. Ez a körülmény azonban a munkáltatót nem mentesíti az Mt. 134. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt szabadságnyilvántartásra vonatkozó kötelezettség, valamint az Mt. 155. § (2) és (3) bekezdésben foglalt munkabér elszámolásra vonatkozó írásbeli tájékoztatás kiadásának kötelezettsége alól. A munkaidő, a szabadság nyilvántartása, az írásbeli munkabér elszámolás hiányosságai a munkáltató terhére értékelendőek, mivel ezen kötelezettségek teljesítése a munkavállaló garanciális jogait védi. Az Mt. 52. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerint a munkavállaló legfontosabb kötelezettsége a munkahelyen munkaidőben történő munkavégzésre megjelenés, illetve e célból a rendelkezésre állás. A perben nem volt vitatott, hogy a felperes 2015. február 25. és 2015. március 13. között a munkavégzési kötelezettségét nem teljesítette, és a Pp. 164. § (1) bekezdés alapján őt terhelte annak bizonyítása, hogy e mulasztása igazolt. A bérszámfejtés alapját képező munkaidő-nyilvántartáson kívül egyéb szabadságnyilvántartást az alperesnél nem vezettek. Ezen nyilvántartási hiányosságok folytán a törvényszék helytállóan értékelte a per egyéb adatait döntése meghozatalakor. Így azt, hogy az alperes perbeli állítását cáfolja, hogy az Mt. 6. § (2) bekezdés alapján őt is terhelő együttműködési kötelezettsége ellenére a távollévő felperest a nála lévő eszközök visszaszolgáltatására csak a munkaviszonyt megszüntető intézkedésében szólította fel, és nem bizonyított, hogy ezt megelőzően munkavégzésre felhívta. Az a tény, hogy a bérszámfejtés alapjául szolgáló nyilvántartást a könyvelő részére készítettek, nem igazolja a szabadság kiadásának és engedélyezésének rendjét, illetve ilyen bérszámfejtő lap – melyről a munkáltatónak a felperes távolléte miatt gondoskodnia kellett volna - a perbeli időszakra nem készült. Mindezekre tekintettel a törvényszék jogszerűen vonta le a következtetését az azonnali hatályú felmondás jogellenességéről, mivel az abban foglaltak valóságát az alperes a perben hitelt érdemlően nem bizonyította. A felülvizsgálati kérelem részben megalapozott a felperes alapbérének összege vonatkozásában is. Sem a perben, sem a felülvizsgálati kérelmében az alperes nem adott életszerű magyarázatot arra, hogy miért tett olyan nyilatkozatot írásban és tárgyaláson is, amely egyezett a felperes előadásával a 2014. január 1-jétől felperesnek járó nettó 144.000 forint alapbér vonatkozásában. Mivel a Pp. 206. § (1) bekezdés alapján a bíróság a tényállást nemcsak a bizonyítékoknak, hanem a felek előadásának az egybevetése alapján állapítja meg, így az alperes törvényes képviselőjének előadását jogszerűen vette figyelembe a törvényszék. Nem volt azonban peradat, amely alátámasztotta volna a felperes előadását arról, hogy 2010. június 11-étől 2013. december 31-éig nettó 142.000 forint személyi alapbérben állapodott meg az alperessel. Ezért a jogerős közbenső ítéletnek ezen rendelkezése megalapozatlan. Alappal sérelmezte az alperes a felülvizsgálati kérelmében az összegszerűségre továbbfolyó eljárásban kirendelendő igazságügyi könyvszakértőnek a családi adókedvezménnyel összefüggésben történő vizsgálódása szempontjaira, illetve az azonnali hatályú felmondás jogellenessége körében a felperes kárenyhítési kötelezettségére vonatkozóan adott törvényszéki iránymutatást. Az elsőfokú bíróság ugyanis elfoglalt jogi álláspontja miatt az igazságügyi könyvszakértő kirendeléséről nem rendelkezett, a szakértőhöz kérdések feltevését a felek nem indítványozták [Pp. 180. § (2) - (3) bekezdés]. A törvényszék a családi adókedvezményre vonatkozó jogszabályi rendelkezés megjelölése és értelmezése nélkül foglalt állást a felperes ezen igényének számítási módjáról. A kárenyhítési kötelezettség vonatkozásában az elsőfokú bíróság által elfoglalt jogi álláspont folytán szintén nem került sor tényállás megállapítására, ezért a törvényszéknek a másodfokú eljárásban nem volt lehetősége adott esetben az elsőfokú bíróságot ebben a körben utasítani. Ezért a közbenső ítélet indokolásából az igazságügyi könyvszakértő feladatára vonatkozó rendelkezést, valamint a kárenyhítési kötelezettséggel összefüggő megállapításokat a Kúria mellőzte.
Budapest, 2018. április 18.
A Kúria Sajtótitkársága