Tájékoztató a Kfv.VI.35.675/2017. számú adózási jogviszonyhoz kapcsolódó egyedi ügyben, az áfa alanyiság megállapítására vonatkozóan beszerzett bizonyítékokat a bíróságnak okszerűen kell értékelnie

Dátum

Az elsőfokú adóhatóság határozatában többek között kötelezte a felperest áfa adónemben adókülönbözet és ehhez kapcsolódóan adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére. Az indokolásban megállapította, hogy a vizsgált időszakban a felperes rendszeres jelleggel folytatott személyszállítási tevékenységet jövedelemszerzés céljából, ezért az áfa alanyának minősül.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes másodfokú határozatában az elsőfokú határozatot ebben a körben helybenhagyta. Kifejtette, hogy a taxis tevékenységet ténylegesen a felperes végezte, melyből adóköteles bevétele, jövedelme keletkezett, mely után nem adózott. A becslés jogalapja fennáll, annak módszere és az ehhez kapcsolódóan megállapított adókülönbözet jogszerűen került meghatározásra.
A felperes keresettel támadta az alperes határozatát, a közigazgatási és munkaügyi bíróság jogerős ítéletében a keresetnek helyt adott és az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően – az áfára vonatkozó részében – hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Érvelése szerint a felperes áfa alanyiságát az alperesnek kellett bizonyítania, ezen kötelezettségének azonban a hatóság nem tett eleget, mivel a felmerült ellentmondásokat nem tisztázta. Nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a felperes által munkáltatóként megjelölt Kft. szerepét tisztázza.
A Kúria elbírálva az alperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelmet a jogerős elsőfokú ítéletet végzésével hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Hangsúlyozta, hogy az adóhatóság széles körű bizonyítási eljárást folytatott le, mely szükséges és egyben elégséges volt az áfa alanyiság kérdésében való döntéshozatalhoz. Kiemelt jelentőséget tulajdonított a Kúria a felperes hatósági eljárás során tett első nyilatkozatának, melyben azt állította, hogy közte és a Kft. között munkaviszony nem jött létre. Az adóhatósági jegyzőkönyv kézhezvételét követően csatolt munkaszerződés tartalmi hitelessége megdőlt, a munkaviszony fennállásának ténye ellen több, a hatóság által feltárt körülmény hat. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat okszerűtlenül értékelte, a Kúria a felperes áfa alanyiságát megállapította.
Az új eljárásra a felülvizsgálati bíróság azt az utasítást adta, hogy az elsőfokú bíróság vizsgálja a becslés jogalapja, módszere és összegszerűsége körében kifejtett kereseti érveket.

Budapest, 2018. március 7.

A Kúria Sajtótitkársága