Az alperes elutasította a felperes által 2015. február 12-én előterjesztett, átmeneti bányászjáradék megállapítására irányuló igénybejelentést. A másodfokú társadalombiztosítási szerv az elsőfokú határozatot – a Tny. 37. § (1) bekezdése, 22/A. § (2) bekezdése, 95. § (8) bekezdése, a Tbj. 2007-2011 között hatályos 25. §-a, 4. § f) pontja, a 2012. január 1-től hatályos 4. § f) pontja és a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (Btv.) 49/B. § (1) bekezdése alkalmazásával – helybenhagyta. A határozat indokolása szerint a felperes 2007. június 14-től 2011. december 31-ig Romániából rokkantsági nyugdíjban részesült, ezen időszakban saját jogú nyugdíjasnak minősül, így Magyarországon szolgálati időt nem szerezhet. A munkaügyi bíróság a keresetet elutasította. A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel. A Kúria megállapította: a munkaügyi bíróság eljárása során helyesen vizsgálta, hogy a Btv. 49/B. § (1) bekezdés a) pont aa) és ab) pontjaiban írt feltételek teljesüléséről a társadalombiztosítási szervek helytállóan döntöttek-e, ítéletében azonban a határozatok alapjául szolgáló jogszabályok alkalmazásával és értelmezésével kapcsolatban felmerült vitás kérdésekben teljes körűen nem foglalt állást. Arról, hogy szolgálati időnek az 1997. december 31. napját követő idők esetében milyen időszakok minősülnek a Tny. 37. § (1) bekezdése rendelkezik: a Tbj-ben biztosítottnak minősülő személy biztosítással járó jogviszonyának 1997. december 31. napját követő időtartamát rendeli szolgálati időként elismerni, ha erre az időszakra az előírt nyugdíjjárulékot levonták, illetve megfizették. A Tbj. alapján biztosítottnak minősülő személyeket a Tbj. III. fejezet „A társadalombiztosítás ellátásai és az ellátásra jogosultak” cím, „A biztosítottak” alcím alatti rendelkezései alkalmazásával kell meghatározni, az 5. § (1) bekezdés a) pontja alapján a munkaviszonyban álló személyek biztosítottnak minősülnek. A Tbj. szerint a biztosítottak a társadalombiztosítás valamennyi ellátására, vagyis a 14. § (2) és (3) bekezdésében felsorolt egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási ellátásokra jogosultságot szerezhetnek, míg azok a személyek, akik az 5. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott (illetve a törvényben felsorolt más) jogviszonyokban állnak és egyidejűleg saját jogú nyugdíjasok, az egészségbiztosítási ellátások körébe tartozó baleseti ellátásra és egészségügyi szolgáltatásra válhatnak jogosulttá [6. § (1)-(2) bekezdés]. A munkaügyi bíróság helyesen vizsgálta, hogy a felperes a beszámítani kért műszakokat biztosítással járó jogviszony keretében teljesítette-e, azt a kérdést azonban, hogy a felperes a műszakokat szolgálati időként figyelembe vehető időszakban [Btv. 49/B. § (1) bekezdés a) pont] teljesítette-e – a jogerős ítéletben foglalt értelmezéssel szemben – kizárólag a Tbj. 4. § f) pontja és 5. §-a alkalmazásával nem lehet eldönteni. Ezen kérdés eldöntése szempontjából nem annak van jelentősége, hogy a Tbj. 5. § (1) bekezdésének felsorolása tartalmazza-e a saját jogú nyugdíjasokat, ilyen szabályozási megoldást a törvényhozó a jelen ügyben irányadó, de a Tny. és a Tbj. előtt hatályban volt társadalombiztosítási jogszabályokban sem alkalmazott; ugyanakkor nem helytálló az az értelmezés sem, amely szerint a Tbj. 5. § (1) bekezdés a) pontja alá eső munkaviszony keretében történő munkavégzés önmagában, függetlenül attól, hogy azt az érintett személyek saját jogú nyugdíjasként teljesítik-e, szolgálati időre jogosít. A munkaügyi bíróság a felperes keresetében megjelölt, a jogerős határozat alapjául szolgáló jogszabályok, nevezetesen a Tny. 22/A. § (2) bekezdése, 42. §-a és 102/A. § (1) bekezdése megsértését, az ezekkel összefüggésben előadott kifogásokat, valamint az alperes ellenkérelmében felhozott, a saját jogú nyugdíjasok szolgálati ideje elismerésével, nyugdíjjárulék fizetése szabályozásának alakulásával kapcsolatos érveket nem vizsgálta, ítéletében nem adott számot arról, hogy a keresetet a fenti körben miért tartja megalapozatlannak. A Kúria a jogerős ítélet ezen lényegesnek minősülő hiányosságait nem pótolhatja (Mfv.III.10.407/2015/5., Mfv.III.10.158/2016/9., stb.), az elsőfokú bíróságnak az alkalmazott, illetve az – indokok megjelölése nélkül – mellőzött jogszabályok ügyre vonatkoztatott értelmezésével kapcsolatos jogalkalmazói feladatai átvétele, a több jogszabályi rendelkezés alkalmazhatóságáról, illetve helyes alkalmazásáról való döntéshozatal ugyanis a felek jogorvoslathoz való joga elvonását eredményezné. Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Budapest, 2018. február 20.
A Kúria Sajtótitkársága