Tájékoztató a Pfv.V.22.663/2017/9. számú egyedi ügyben. A felperes mint disztribútor és az alperes mint eladó között 2013 februárjában kizárólagos disztribúciós szerződés jött létre, amelynek értelmében Spanyolország és Portugália területén a felperes kizárólagosan volt jogosult értékesíteni az alperes által gyártott kegyeleti termékeket, koporsókat. A szerződést a felek öt év határozott időtartamra kötötték azzal, hogy annak hatályba lépése az első megrendelés napján történik. Kikötötték, hogy ha a felperes két egymást követő hónapban nem foganatosít rendelést, a szerződés automatikusan megszűnik.
A felperes a szerződés tárgyát képező termékek szállítására nem adott megrendelést az alperesnek. Az alperes 2014. április 29-én kelt levelében arról értesítette a felperest, hogy a szerződést megszűntnek tekinti.
A felperes elmaradt haszon és felmerült költségei mint kár megtérítése iránti keresetében összesen 1.647.938.312 forint és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A bíróság a megismételt másodfokú eljárásban hozott jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a szerződés hatályával kapcsolatos szerződési kikötés mint jogellenes felfüggesztő feltétel semmis, e szerződési pont nélkül a felek a szerződést nem kötötték volna meg, ha mégis, az alperes tájékoztatása a szerződés megszűnéséről jogszerű volt.
A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Határozata indokolása szerint a bíróság a felek nyilatkozatait, a perbeli szerződés megkötését megelőző szerződéstervezetek tartalmát, az okiratszerkesztő ügyvéd tanúvallomását okszerűen, egymással és a per egyéb adataival összhangban értékelte, amikor megállapította, hogy a felek akarata a szerződés hatályba lépését tekintve másra irányult, így a felek kölcsönös, egybehangzó akaratának hiányára figyelemmel a szerződésből „kieső” feltétel nélkül a szerződést a felek nem kötötték volna meg. Erre tekintettel a szerződés egésze megdőlt, emiatt az alperes nem követhetett el jogellenes szerződésszegő magatartást, így a felperes keresetét a bíróság helytállóan utasította el.
Budapest, 2018. február 8.
A Kúria Sajtótitkársága