Az alperes 2006. november 1-jétől létesített munkaviszonyt a higiéniai termékek forgalmazását végző felperesnél raktárkezelő-értékesítő munkakörben. Az alperes felett utasítási joggal V. A. rendelkezett. 2007. szeptember 3-án jött létre az S.-K. Kft., melynek tagja és ügyvezetője az alperes édesanyja, illetve annak élettársa volt. 2007-ig a felperes közvetlen vevője volt a C. Kft. és a K. R. Zrt. A S.-K. Kft. megalapítását követően ezen társaságok részére e kft. szállította a felperes által forgalmazott higiéniai termékeket oly módon, hogy azokat előbb csökkentett áron, alacsony árréssel megvásárolta a felperestől, majd továbbadta (teljes) listaáron. A két ügylet alapjául szolgáló számlákat néhány nap eltéréssel állították ki. Az ügyletek mindkét számláját a S.-K. Kft-nél meghatalmazással rendelkező alperes állította ki. Az áruk szállítása több esetben a felperestől, az ő szállítóeszközeivel történt közvetlenül a végfelhasználókhoz. Az alperes a S.-K. Kft-nél fennálló családi és meghatalmazotti kapcsolatáról, a fenti ügyletek körülményeiről a munkaviszony fennállása alatt nem tájékoztatta a munkáltatót. Az alperes közvetlen felettese, illetve a felperes társaság vezetői ismerték, illetve elvárható körültekintés mellett ismerniük kellett a S.-K. Kft. és a felperes között létrejött üzleti kapcsolat tényét. A felperes 2013. szeptember 30-án azonnali hatályú felmondással megszüntette az alperes munkaviszonyát. A fenti ügyletekkel összefüggésben 2013. október 7-én a felperes feljelentést tett. A feljelentésben a felperes az okozott kárral összefüggésben polgári jogi igényt terjesztett elő. Az Ügyészség 2015. szeptember 17-én emelt vádat az alperessel szemben egyrendbeli, folytatólagosan elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés büntette miatt. A büntetőeljárás jelenleg folyamatban van. A felperes 2014. szeptember 22-én nyújtott be keresetet az alperessel szemben. A kérelme indokaként előadta, hogy az alperes munkavállaló kötelezettségeit megszegte, a felperest kijátszva alacsony áron eladta a termékeiket az érdekeltségi körébe tartozó S.-K. Kft-nek, majd a felperes korábbi megrendelőinek az ő eszközeivel szállította le az árukat. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására és perköltségben történő marasztalásra irányult. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy jelen perben a kereset az alperessel való közlése 2014. november 17-én történt, míg a büntetőeljárásban a polgári jogi igényt a bíróság a vádirattal együtt 2015. október 22-én közölte az alperessel. Erre figyelemmel a perindítás hatályai a jelen perben álltak be előbb, így a büntetőeljárásban előterjesztett polgári jogi igény jelen eljárásnak akadályát nem képezi, perfüggőség nincs. Hivatalból vizsgálva az elévülést rögzítette, hogy a keresetlevél 2014. szeptember 22-én érkezett, így az alperes a 2011. szeptember 21-ét követően esedékessé vált kárigényeit érvényesíthette a perben. Az elévülés nyugvására vonatkozó körülményt nem talált. Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott. Az alperes elévüléssel kapcsolatos érvelése megalapozatlan. Az eljáró bíróságok a BDT2002.694. számú eseti döntés által alakított bírói gyakorlatra tekintettel helyesen foglaltak állást arról, hogy a polgári jogi igény büntetőeljárásban való érvényesítése a követelés bírósági úton való érvényesítésének minősül, így az elévülés megszakadását eredményezi a régi Mt. 11. § (4) bekezdése és az új Mt.286.§-a alapján. A felperes az alperessel szemben a 2013. október 7-ei keltezéssel készített feljelentésében már érvényesítette polgári jogi igényként a kárkövetelését. Erre a Be. 51. § (2) bekezdés b) pontja alapján lehetősége volt a nyomozati szakban is. Mivel a Be. 164.§ (1) bekezdése alapján a büntetőeljárásban a bírósági eljárást – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – nyomozás előzi meg, a vádemeléssel pedig a bírósági eljárás megindult, a felperes igénye bírósági szakba került, mely büntetőbírósági eljárás a 2013. október 7-ei keltezésű 51. sorszám alatt csatolt irattal indult, és jelenleg is folyamatban van. Ezért a feljelentésben tett polgári jogi igénybejelentés az elévülést megszakította. Megalapozatlan az alperes felülvizsgálati érvelése a károkozó magatartásról. A munkáltatója jogos gazdasági érdekében eljárva az alperesnek jeleznie kellett volna a két árrés közötti különbséget, és mindent megtennie kirendeltségvezetőként annak érdekében, hogy a S.-K. Kft-nél jelentkező haszon a felperesnél maradjon. A munkaköri feladatai alapján ennek érdekében kötelezettsége lett volna ennek megfelelő szerződések és árajánlatok előkészítése. Az eljáró bíróságok erre vonatkozóan helytállóan hivatkoztak a régi Mt. 3. § (1), (3), (5) bekezdés, 103. § (1) bekezdés, valamint az új Mt. 6. § (1), (2), (4) bekezdés, és az 52. § rendelkezéseinek megsértésére. Az eljáró bíróságok következtetése mindezek alapján helytálló arról, hogy ilyen feltételek mellett az alperes mint kirendeltségvezető részéről nem volt gazdasági indoka a S.-K. Kft. ügyletekbe történő beiktatásának. Azzal, hogy ezeket az értékesítéseket ilyen feltétellel változatlanul folytatta a munkaviszonyból származó fenti kötelezettségeit szándékosan megszegte. A munkáltató általi ellenőrzésben jelentkező mulasztásokat pedig az elsőfokú bíróság helytállóan vette figyelembe a kármegosztás alapjául. Az elsőfokú bíróság álláspontja volt a helyes arról, hogy a felperes oldalán a kár (elmaradt haszon) felmerülte a felperesnél azokban az esetekben állapítható meg, ahol a két értékesítésre néhány nap eltéréssel került sor, és az ügyletek számláiban szereplő tételek részben vagy egészben megegyeztek. Az elmaradt haszon értékének megállapításakor a két számla közötti különbözeti értéket kell a számításnál alapul venni. Önmagában ugyanis a viszonteladóknak történő értékesítés nem minősül károkozó magatartásnak. Az alperes kárfelelőssége azért volt megállapítható, mert a felperes korábbi megrendelőinek a K. R. Zrt-nek és a C. Kft-nek a termékeiket a S.-K. Kft. közbeiktatásával értékesítette, de a felperes részéről történő értékesítés alacsonyabb árréssel történt, hiszen a termékeket továbbértékesítette a S.-K. Kft. a maga árrésével. Alappal sérelmezte az alperes az elmaradt haszonként érvényesített kár összegének megállapítását. A peradatok alapján a felperes részéről bizonyított, hogy az alperes munkaviszonyból származó kötelezettségének szándékos megszegésével a C. Kft. és a K. R. Zrt. esetében a felperesnek kárt okozott [régi Mt. 166. § (1) - (2) bekezdés, új Mt. 179. § (1) - (3) bekezdés]. Az elmaradt haszonként jelentkező kár összegének megállapítására vonatkozóan azonban a felperes az őt a régi Mt. 166. § (2) bekezdése és az új Mt. 179. § (2) bekezdése alapján terhelő bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget. Az alperes a perben végig következetesen vitatta, hogy a felperesnél elmaradt haszonként a kár a számításának alapjául figyelembe vett ügyletekben részes számlák nettó árréskülönbözete lenne. Ebben a körben helytállóan hivatkozott arra, hogy vizsgálni szükséges, miszerint a C. Kft. és a K. R. Zrt. részére a felperes milyen árréssel értékesítette volna azon termékeket, amelyeket a S.-K. Kft-től megvásároltak. Egy értékesítéssel összefüggésben a tényleges haszon ugyanis csak az értékesítéssel összefüggésben felmerült költségek és az azt terhelő adófizetési kötelezettség figyelembe vételével állapítható meg. Az alperes ugyanis helytállóan hivatkozott arra, hogy ugyanazon bevételnek eltérő költség- és adóvonzatai lehetnek a felperes és a S.-K. Kft- oldalán. Ezért téves a törvényszék érvelése az adózással összefüggésben, mert az elmaradt haszon körében nem az ekként megítélt kártérítési összeg adózása vizsgálandó, hanem az, hogy az adóterhek figyelembe vételével milyen összeg maradt volna a felperesnél a S.-K. Kft. közbeiktatása nélkül az értékesítés költség- és adóterheit figyelembe véve. Ennek vizsgálata azonban nem lehetséges csak a számlák nettó árrésének összehasonlításával, mert az a Pp. 177. § (1) bekezdés alapján különös szakértelmet igényel. A fentiekre tekintettel a Kúria a Pp. 274. § (3) bekezdés alapján a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítélet indokolása I-XXIV. sorszám alatt nevesített számlák értékével összefüggésben az alperes 80 %-os mértékű kárfelelősségét megállapító döntését helybenhagyó rendelkezését hatályában fenntartotta, ezt meghaladóan a jogerős ítéletet a felülvizsgálattal érintett körben az elsőfokú ítéletre is kiterjedően a Pp. 274. § (4) bekezdés alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította az alperest terhelő fenti kár mértékének megállapítása érdekében.
Budapest, 2018. január 30.
A Kúria Sajtótitkársága