A felperesek – a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából releváns – keresetükben a 2011. évi CXXV. törvény 27. §-ának, a 2011. évi CLVI. törvény 393. § (14) bekezdésének, a 2011. évi CLXVI. törvény 30. § (13) bekezdés 6. pontjának rendelkezése szerint a játéktermekben üzemeltetett pénznyerő automaták üzemeltetésére vonatkozó adó 100.000 forintról 500.000 forintra emelkedett, továbbá százalékos mértékű adó is bevezetésre került (a továbbiakban: adóemelés), valamint a 2012. évi CXLIV. törvény 5. és 8. §-ainak rendelkezése, amellyel a pénznyerő automaták üzemeltethetőségének kaszinók területére lettek korlátozva, (a továbbiakban: tiltás) megalkotása miatt az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés (EUMSZ) 34. és 56. cikkének sérelmére alapítottan kártérítés megfizetésére kérték kötelezni a Magyar Állam alperest.
Az alperes a kereset elutasítását indítványozta. Álláspontja szerint az állam immunitása folytán a jogalkotással okozott károkért polgári jogi felelősséggel nem tartozik. Az uniós jogra alapított kártérítési igénynek pedig előfeltétele, hogy uniós jogból fakadó alanyi jogsértés történjen, amely a jelen esetben határon átnyúló tényállási elem hiányában nem teljesül.
Az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletében az I.-II.-III. rendű felperes 2011. évi CXXV. törvény 27. §-ára, a 2011. évi CLVI. törvény 393. § (14) bekezdésére és a 2011. évi CLXVI. törvény 30. § (13) bekezdés 6. pontjára alapított keresetét elutasította. Megállapította, hogy az alperes teljes kártérítési felelősséggel tartozik az I. rendű felperessel szemben a kivezetett pénznyerő automaták és a bezárt játéktermeken végzett beruházások értékvesztése, a II. rendű felperessel szemben a bezárt játéktermeken végzett beruházások értékvesztése és 2012. december 31-ig a kivezetett pénznyerő automaták elmaradt haszna, a III. rendű felperessel szemben 2012. december 31-ig a kivezetett pénznyerő automaták elmaradt haszna, a IV. rendű felperessel szemben 2012. december 31-ig a kivezetett pénznyerő automaták elmaradt haszna és az V. rendű felperessel szemben a bezárt játéktermeken végzett beruházások értékvesztése címén felmerült károk megtérítéséért. Ezt meghaladóan az I.-II.-III.-IV. rendű felpereseknek a 2012. évi törvény 5. és 8. §-aira alapított keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság az adóemeléssel összefüggésben előterjesztett kártérítési igényeket részítéletével utasította el, mert úgy ítélte meg, hogy határon átnyúló tényállás hiányában az uniós jog, így a tagállam (alperes) uniós jog jogalkotással való megsértéséért fennálló kártérítési felelőssége nem állapítható meg. Ettől függetlenül, vizsgálva az uniós jogi alapon nyugvó kárfelelősséget is, az elsőfokú bíróság a jogsértést azért nem találta megállapíthatónak, mert megítélése szerint az adóemelés nem járt a szolgáltatásnyújtás korlátozásával, továbbá a jogsértés és a károk közötti okozati összefüggés is hiányzott. Ezért az elsőfokú bíróság az adóemelésre alapított kártérítés iránti keresetet részítéletével elutasította.
Az elsőfokú bíróság a tiltással összefüggésben állított kártérítési követelések tekintetében is lényegében az uniós tényállás hiányát állapította meg, amikor azt vizsgálta, hogy a feltételezett uniós tényállás és a felperesek által állított károk között az okozati összefüggés nem állapítható meg, ezért a tiltás miatt az uniós jog megsértésére alapozott tagállami kártérítési felelősség ugyancsak nem áll fenn. Az elsőfokú bíróság a 2007. évi CLXVIII. törvénnyel kihirdetett Európai Unió Alapjogi Chartájában rögzített uniós jogelvek, a tulajdonhoz való jog és a bizalomvédelem elvének a sérelme alapján találta megállapíthatónak az állam jogalkotásért fennálló kártérítési felelősségét. Ezen az alapon adott helyt részben a felperesek kártérítési igényének oly módon, hogy azok egy része tekintetében közbenső ítéletet hozott, míg a meghaladó kárigényeket részítéletével elutasította.
Az I., II., III. és IV. rendű felperesek, valamint az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta, a felperesek keresetét elutasította, egyebekben az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletét helybenhagyta, rendelkezett továbbá az első- és másodfokú eljárási költség és illeték viseléséről.
A másodfokú bíróság az EUMSZ 56. cikkéből, a Charta rendelkezéseiből és az EUB kapcsolódó ítélkezési gyakorlatából kiindulva az ún. fordított diszkrimináció tilalmára alapítottan állapította meg a perbeli esetben az alperes kártérítési felelősségét megalapozó, uniós jog megsértésére való hivatkozás lehetőségét. Az Európai Unió Bírósága (EUB) perbelihez hasonló tényállású C-6/01. számú Anomar ügyben hozott ítéletének 41. pontjában kifejtettekre hivatkozott, mely szerint, ha van a nemzeti jognak olyan szabálya, amely az adott tagállam polgáraira ugyanazokat a jogokat rendeli alkalmazni, mint a más tagállam polgáraira, akkor az uniós jogra való hivatkozás a hazai polgárokat is megilleti. A másodfokú bíróság ezt a diszkriminációt minden formájában kizáró nemzeti jogi szabályozásnak az Alaptörvény XV. cikkében deklarált törvény előtti egyenlőség, valamint az E) cikknek az átadott hatáskörök Európai Unió intézményein keresztül való gyakorlására vonatkozó rendelkezését tekintette. Mindebből arra a következtetésre jutott, hogy az uniós jog alkalmazását illetően nincs is jelentősége, hogy az adott tényállásnak van-e határon átnyúló tényleges eleme, mert elég a „potenciális” határon átnyúló tényállási elem, amelynek egyébként is csupán az EUB előzetes döntéshozatali eljárásban való hatáskörének megállapítása szempontjából van relevanciája. A másodfokú bíróság, miután az uniós jognak a jelen kártérítési perben való alkalmazhatóságát a fordított diszkrimináció tilalmának elve alapján fogadta el, az alperes jogalkotói magatartással fennálló kártérítési felelősségét a C-46//93 és C-48/98. számú egyesített ügyekben hozott un. Brasserie és a C-98/14. számú Berlington ítéletekben kifejtett szempontok figyelembe vételével vizsgálta, és azt azon az alapon találta megállapíthatónak, hogy az alperes nem gondoskodott jogalkotási úton a kártalanítási szabályokról, amely jogalkotási diszfunkció az alperesnek betudható jogalkotói magatartást polgári jogi értelemben is jogellenessé teszi. A másodfokú bíróság az egyes kárigények tekintetében a Ptk. 339. § (1) bekezdése szerinti feltételek teljesülésének, részben az okozati összefüggés hiánya, részben a kár bekövetkezésének bizonyítatlansága miatt találta alaptalannak a keresetet.
A Kúria rész- és közbenső ítéletével a jogerős ítéletet részben hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletét helybenhagyta, ezt meghaladóan a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
A Kúria rögzítette, hogy a felülvizsgálati kérelem a jogerős ítéletnek az uniós jog alkalmazhatóságával és a diszfunkcionális jogalkotással kapcsolatos megállapításait nem támadta. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a határon átnyúló tényállási elem hiánya miatt vitatta az állam jogalkotási tevékenységével okozott kár megtérítése iránti igény elbírálása során az uniós jog megsértésén alapuló tagállami uniós kárfelelősség vizsgálhatóságát. Az alperes a Pp. 271. § (1) bekezdés d) pontja értelmében a jogerős ítélet indokolása ellen felülvizsgálati kérelmet nem terjeszthetett elő. A felülvizsgálati kérelem a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és valamennyi kárigény tekintetében közbenső ítélet meghozatalára irányult. A Pp. 213. § (3) bekezdése alapján ezért nem mellőzhető a keresettel érvényesített jog fennállásának vizsgálata a Pp. 275. § (2) bekezdésének megfelelően a felülvizsgálati kérelem és a felülvizsgálati ellenkérelem keretei között.
A Kúria részben eltérő indokok mellett értett egyet a másodfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy a perbeli esetben az alperes jogalkotói magatartással okozott kárért fennálló felelőssége az uniós alapjog megsértéséért vizsgálható a fordított diszkrimináció tilalmának elvére hivatkozással. A Kúria megítélése szerint – az EUB ismertetett határozatainak tükrében - konkrét határon átnyúló tényállási elem hiányában általában a fordított diszkrimináció tilalmára való (automatikus) hivatkozás önmagában még nem teremthet jogalapot az uniós jog megsértésének vizsgálatára és ezen keresztül a tagállam jogalkotással okozott kárért fennálló uniós kárfelelősségének megállapítására. Az adott esetben a Kúria az érintett szolgáltatás szabályozásának sajátos jellegére tekintettel fogadta el az uniós jog sérelmére való hivatkozás jogalapjaként a fordított diszkrimináció tilalmának elvét. Az EUB számos határozatában megállapította, hogy az olyan jogszabályi környezetben, ahol az unió szabályozási rendszerében nem harmonizált szerencsejáték-szolgáltatás nyújtását az állam széleskörű mérlegelési jogosultsága alapján korlátozhatja, e hatáskörének gyakorlása során sem sérthet igazolatlanul alapvető jogokat. Ebben az esetben az alapvető jogok jogalkotással történő korlátozásának igazolása az uniós kárfelelősség feltételeit meghatározó Brasserie-teszt és a Berlington ítéletben, a Charta-ban lefektetett alapvető jogokra is kitérően, kifejtett szempontok alapján vizsgálható. A Kúria megítélése szerint ennyiben mutat kapcsolatot belső jellege ellenére a jogvita az uniós jog alapvető szabadságokra vonatkozó rendelkezéseivel.
Az adóemelésre alapított kárigények tekintetében a Kúria egyetértett az eljárt bíróságoknak azzal az álláspontjával, hogy a szolgáltatásnyújtás EUMSZ 56. cikkében biztosított szabadságának korlátozása a Berlington ítéletben kifejtett szempontok szerint nem állapítható meg, mert az adóemelés önmagában nem járt azzal a hatással, hogy a játékautomaták üzemeltetését a kaszinókra korlátozta volna.
A Kúria nem értett egyet a másodfokú bíróságnak a tiltással összefüggésben érvényesített károk tekintetében a keresetet elutasító azon álláspontjával, hogy a felperesek kizárólag a 2013. január 1-ig terjedő elvont működési időszakra vonatkozó, ezzel az elvont időtartammal közvetlen okozati összefüggésben álló káraik megtérítését igényelhették volna. Az adott esetben a tiltás az a károkozó jogalkotói magatartás, amely a pénznyerő automaták játéktermekben való működését - átmeneti idő biztosítása és kártalanítás nélkül - azonnali hatállyal lehetetlenné tette. A kár a károkozó magatartással nyomban bekövetkezett, és csupán a jövőben várt haszon tekintetében lehet releváns az, hogy 2013. január 1-től a szerver alapú működésre történő átálláshoz újabb engedélyekre volt szükség. A Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján a per adatainak helyes mérlegelésével állapította meg a tiltással összefüggésben állított egyes kárigények jogalapjának meglétét, illetve hiányát. Ez a mérlegelés nem volt nyilvánvalóan helytelen, iratellenes, kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes, amely a felülvizsgálati eljárásban a felülmérlegelésre alapot adna.
Budapest, 2017. október 5.
A Kúria Sajtótitkársága