Tájékoztató a Kúria Knk.II.37.411/2017. számú népszavazási ügyben meghozott döntéséről

Dátum

A Kúria 2017. szeptember 5. napján helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság 45/2017. számú határozatát, amely az alábbi kérdés hitelesítését megtagadta:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a korrupciós bűncselekmények vonatkozásában a nyomozást megszüntető döntéssel szemben a feljelentő bírósághoz fellebbezhessen?”

A Kúria – egyetértve a Nemzeti Választási Bizottság álláspontjával – arra a következtetésre jutott, hogy a kérdés az Alaptörvény 8.cikk (3) bekezdés a) pontjába ütközik, azaz az Alaptörvény módosításával kapcsolatos tiltott tárgykörbe tartozik.
A Kúria ugyanakkor azt is megállapította, hogy a kérdés az Nsztv. 9.§ (1) bekezdésével ellentétes, mert a választói egyértelműség követelményének nem felel meg, mivel megtévesztő és további magyarázatra szorul.
Mindezen okokból a kérdés hitelesítésére törvényesen nem kerülhetett sor, a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítést megtagadó határozata jogszerű.
A döntés a Kúria honlapján a következő linken olvasható: http://www.kuria-birosag.hu/hu/nepszavugy/knkvii3741120173-szamu-hataro…

Budapest, 2017. szeptember 5.

A Kúria Sajtótitkársága