A felperes 2013. március 19-én munkaszerződéssel létesített munkaerő kölcsönzés céljából határozatlan idejű munkaviszonyt az I. rendű alperessel. A felek 90 napi próbaidőt kötöttek ki. A felperes 2013. március 25-én lépett munkába a kölcsönvevő munkáltatónál, a II. rendű alperesnél, ahol 2006. évtől osztályvezetői beosztást töltött be O.H., aki korábban a felperes élettársa volt, jelenleg pedig a közvetlen felettese lett. A munkanapokon O.H. gyakran – eleinte egy rövid időszakon keresztül naponta –, ám egyre csökkenő rendszerességgel ebédelni hívta a felperest, aki ezt nem utasította vissza annak ellenére, hogy – állítása szerint - nem volt kedve ezekhez az együttlétekhez. Ugyanakkor a felperes többször maga kereste a lehetőséget, hogy bemehessen O.H-hez az irodájába, olyan esetekben is, amikor a munkavégzés szempontjából ez nem volt indokolt. O.H. kérésére K.K.l. 2013. május 29-én elektronikus levél formájában írásbeli értékelést adott a felperes munkájáról, amelyben többféle szakmai és hozzáállásbeli hiányosságokról is beszámolt. Az I. rendű alperes 2013. május 31-én az Mt. 79. §-ának (1) bekezdés a) pontja alapján próbaidő alatti azonnali hatályú felmondással szüntette meg a felperes munkaviszonyát. A felperes a keresetében a munkaviszonya megszüntetésének jogellenességére hivatkozással kérte, hogy a bíróság kötelezze az I. rendű alperest az Mt. 82. § (2) bekezdése szerint 12 havi távolléti díjának megfelelő kártérítés megfizetésére, a II. rendű alperessel szemben 500.000 forint összegű nem vagyoni kártérítés iránti követelést terjesztett elő a személyiségi jogainak megsértése miatt. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelme részben megalapozott. A felperes felülvizsgálati kérelme a munkaviszony megszüntetés jogellenessége és jogkövetkezményei vonatkozásában több eljárásjogi szabálysértésre hivatkozott a jogszabályhely felsorolásával. Az egyes jogszabálysértéseket igazoló jogi álláspont részletes kifejtése azonban az egyes jogszabályhelyekre vonatkozóan elmaradt. E követelménynek nem felel meg, ha a fél a jogi érvelését nem a szerinte megsértett jogszabályhelyre vetítve adja elő, a jogi érvelés megtételekor a megsértett jogszabályhelyet nem jelöli meg, azokat egy helyen, egyszerre sorolja fel. Ezért a Kúria csak a fenti követelményeknek megfelelő jogszabálysértésre hivatkozásokat vehette figyelembe.
A felperes anyagi jogi jogszabálysértésként kizárólag az Mt. 7. §-át jelölte meg a joggal való visszaélés megvalósulását részletezve, így érdemben kizárólag ezen hivatkozás volt vizsgálat tárgyává tehető. Mivel azonban a Pp. 206. §-ának megsértését ezen jogszabályhelyre vetítetten nem adta elő, általánosságban is csak arra hivatkozott, „a tényállás részben helytelenül került megállapításra”, ezért az sem volt pontosan tisztázott, hogy mely elemeket találta a tényállás során nem megfelelően értékeltnek. A bíróságok által megállapított tényállás volt így a jelen eljárásban is irányadó. A másodfokú bíróság helyesen fejtette ki, hogy a perben bizonyításra került, miszerint a felperes munkájával, a munkatársakkal való együttműködésében problémák mutatkoztak, így a munkáltató alappal élhetett a munkaviszony megszüntetés lehetőségével próbaidős munkavállalója esetében. Az Mt. 7. §-ának megsértése – bizonyított többlettényállási elem hiányában – nem volt igazolt. A bíróságok helyesen állapították meg azt is, hogy az intézkedés közléséig az I. rendű alperes nem szerzett tudomást a felperes által állított zaklatásról, így az intézkedés meghozatala előtt erre nézve vizsgálat kezdeményezése részéről nem volt indokolt. Bizonyított szexuális zaklatás hiányában nem állapítható meg joggal való visszaélés.(Mt. 7.§)
A munkáját nem megfelelő színvonalon végző, munkatársaival nem együttműködő munkavállaló próbaidő alatti jogviszony megszüntetése emiatt nem jogellenes [Mt. 79. § (1) bekezdés a) pont].
Helyesen hivatkozott ugyanakkor a felperes arra, hogy a II. rendű alperes esetében a pertárgy értéke 500.000 forint volt, és a másodfokú eljárásban a perköltség összegének ehhez kellett igazodnia, amely legfeljebb 2,5 % lehetett. Ebből következően az összeg helyesen 12.500 forint, amelyről a másodfokú bíróság tévesen döntött, így azt a Kúria módosította [Pp. 275. § (4) bekezdés].
Budapest, 2017. június 28.
A Kúria Sajtótitkársága