Az elsőfokú társadalombiztosítási szerv a 2016. március 25-én kelt határozatával – a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK Rendelet (Rendelet) 52. cikk (1) bekezdése, a Rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 987/2009/EK Rendelet 13. cikke, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 18. §-a, 20. § (2) bekezdése, 20/A. §-a, 21. § (1), (3) bekezdése, 22. § (1) és (4) bekezdése, valamint a Tny. végrehajtásáról szóló 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet (Tnyvhr.) 12. § (1) bekezdése alkalmazásával – 2015. december 27-étől 108.340 forint összegű öregségi nyugdíjrészt állapított meg a felperes részére. A határozat indokolása szerint a felperes – a jogosultság és a nyugdíj összegének, illetve elméleti összegének megállapítása szempontjából – Magyarországon és Romániában összesen 14613 nap szolgálati időt szerzett, a nők kedvezményes öregségi teljes nyugdíjához elismerhető szolgálati ideje 40 év 2 nap. Az elsőfokú szerv az elméleti nyugdíj összegét – a figyelembe vehető szolgálati idő alapján – a havi átlagkereset 80%-ában, 172.239 forintban határozta meg, a magyar nyugdíjrészt – a magyar teherarányra (9191/14613=62,9%) figyelemmel – az elméleti nyugdíj 62,9%-ában állapította meg. A munkaügyi bíróság a felperes keresetét, amelyben azt sérelmezte, hogy az alperes az arányosítást az elméleti nyugdíj összegének, nem pedig a havi átlagkeresetének az alapulvételével végezte el, elutasította. A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel. A felperes a perben és felülvizsgálati kérelmében mindenek előtt a Rendelet 52. cikk (1) bekezdés b) pontja értelmezését vitatta, amely szerint az illetékes intézménynek az ellátás összegét úgy kell meghatároznia, hogy előbb az elméleti összeget, majd a tényleges összeget kell kiszámítania. A rendelkezés i) alpontja szerint az elméleti összeg megegyezik azzal az összeggel, amelyet az érintett személy akkor igényelhetne, ha a más tagállamok (a felperes esetében Románia) jogszabályai szerint szerzett összes biztosítási időt az ellátás megállapításának időpontjában alkalmazott jogszabályok szerint szerezte volna; ezt az összeget akkor kell elméleti összegnek tekinteni, ha az nem függ a szerzett időszakok tartamától. Az arányos ellátás tényleges összegének megállapítása ezt követően – az ii) alpont szerint – akként történik, hogy az elméleti összegre az intézmény által alkalmazott jogszabályok szerint a biztosítási esemény bekövetkezte előtt szerzett időszakok tartamának és az összes érintett tagállam jogszabályai szerint a biztosítási esemény bekövetkezte előtt szerzett idők tartamának hányadosát kell alkalmazni. Az ismertetett rendelkezésekből kitűnően az elméleti összeget a felperes összes (Romániában és Magyarországon) szerzett szolgálati ideje figyelembe vételével kellett meghatározni úgy, hogy annak kiszámításánál a nemzeti (magyar) jogszabályokat, azaz a Tny. rendelkezéseit kellett alkalmazni. A munkaügyi bíróság a Tny. 20. § (1)-(2) bekezdése, és 2. számú melléklete felhívásával helyesen mutatott rá arra, hogy az összeg meghatározása az elismert szolgálati idő és a nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegétől függ. A felperes összes (Romániában és Magyarországon szerzett) szolgálati ideje – általa sem vitatottan – 40 év 13 nap, ennek alapján az elméleti összeg a Tny. 2. számú melléklet 27. pontja szerint a havi átlagkereset 80%-a. A felperes esetében tehát az elméleti összeg a 215.167 forint összegű havi átlagkereset 80%-a, azaz 172.134 forint, amelynek alapul vételével kellett a Rendelet 52. cikk b) pont ii) alpontja szerinti arányosítást elvégezni. A munkaügyi bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy az alperes által alkalmazott számítás megfelelt a Rendelet és a Tny. rendelkezéseinek, a felperes azon hivatkozása, miszerint ez az értelmezés a „magyar nyugdíjigénylőkkel”, azaz az ellátásra kizárólag a nemzeti jogszabályok alapján jogosultakkal való összehasonlításban hátrányos megkülönböztetést eredményez, nem foghat helyt. A felperes öregségi nyugdíjellátását – két tagállamban szerzett biztosítási ideje alapján – két tagállam (Románia és Magyarország) által nyújtott ellátás biztosítja, az a körülmény, hogy a résznyugdíjak összegének kiszámítására – a szociális biztonsági rendszerek koordinálása érdekében megalkotott európai közösségi jogszabályok külön rendelkezései szerint – a kizárólag nemzeti nyugdíjra jogosult igénylőhöz képest eltérő, a szolgálati idők összeszámításából eredő indokolatlan előnyök kiküszöbölését célzó szabályok érvényesülnek, önmagában nem jelent diszkriminációt. A Kúria – a Pp. 270. § és a 275. §-a értelmezése során – számos határozatában (BH 1996.372.; KGD 2000.149., Mfv.III.10.583/2014/4., stb.) rámutatott, hogy a felülvizsgálati eljárás rendkívüli perorvoslati eljárás, abban nem lehet hivatkozni új jogcímre, illetve megjelölni olyan új jogszabálysértést, amelyre a fél a felülvizsgálati eljárást megelőző bírósági eljárásban nem hivatkozott. A felperes az elsőfokú bíróság előtt folyamatban volt eljárásban a Rendelet 52. cikk (1) bekezdés i) alpontja megsértését nem állította, arra, hogy a kért ellátásra kizárólag a nemzeti jogszabályok alkalmazásával jogosult, nem hivatkozott. A felülvizsgálati kérelemben ezzel összefüggésben, valamint a Pp. 206. § (1) bekezdése megsértése körében előadott, a tényállás megállapítási kötelezettség teljesítésének és konkrétan meg nem nevezett jogszabályváltozások figyelembevételének elmulasztását állító kifogásai vizsgálatát a Kúria – a fent ismertetett gyakorlata alapján – mellőzte és a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Budapest, 2017. június 22.
A Kúria Sajtótitkársága