A felperes az alperesnél 2008. július 1-jétől állt munkaviszonyban, 2014. február 1-jétől számlavezetési vezető-tanácsadó munkakörben csoportvezetőként dolgozott. Feladata volt engedélyezési, számlavezetési, hitelezési, értéktárvezetési munka ellátása, továbbá a fiókvezetőt annak távollétében helyettesítette. A felperes számlatulajdonosként 2013. szeptember 25-én OTP osztálypénz számla szerződést kötött gyermeke szakközépiskolai osztályának a nevében, a számla egyenlegéről, a be- és kifizetésekről a szülői értekezleteken számolt be, mellyel összefüggésben hiányosságot nem állapított meg a szülői közösség. Az alperes funkcionális ellenőre 2014. decemberében vizsgálatot tartott a felperes munkavégzési helyén, amelynek eredményeként megállapította, hogy a felperes az osztálypénz számlájáról négy alkalommal magáncélú kifizetéseket és átutalásokat végzett összesen 33.545 forint összegben, majd 2014. augusztus 1-jén a saját számlájáról visszautalt az osztálypénz számlára 29.000 forintot. Az alperes 2014. december 30-án kelt azonnali hatályú felmondással a felperes munkaviszonyát a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 78. § (1) bekezdés b) pontjára való hivatkozással megszüntette. Az indokolás szerint az osztálypénz számla négy esetben történt magáncélú használata az erkölcsi feddhetetlenség megkérdőjelezése mellett olyan magatartás tanúsításának minősül, amely a munkaviszony további fenntartását lehetetlenné teszi a munkavállaló iránti bizalomvesztés következtében. A felperes módosított keresetében a jogellenes munkaviszony megszüntetés következményeként a felmondás időpontjától 2015. október 31-éig terjedően kártérítésként elmaradt munkabére, valamint 2 havi végkielégítés és perköltség megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Az első fokon eljárt bíróság megállapította, hogy az azonnali hatályú felmondás jogellenes, és kötelezte az alperest a felperes javára elmaradt jövedelem, végkielégítés és perköltség megfizetésére, marasztalta a kereseti illetékben. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet akként változtatta meg, hogy a felperes keresetét elutasította. A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Jogszabálysértésként a Pp. 163. §, 167-176. §, 206. §, 221. §, és az Mt. 78. § (1) bekezdés b) pontja megsértésére hivatkozott. A Kúria megállapította, hogy a felperes alaptalanul állította a Pp. 221. § (1) bekezdésének a megsértését. A törvényszék jogszabálysértés nélkül indult ki döntése meghozatalakor abból a tényből, hogy az alperes az azonnali hatályú felmondást az Mt. 78. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozással szüntette meg, ezért nem az a) pontban foglalt három együttes feltétel meglétét (lényeges munkaköri kötelezettség jelentős mértékű szándékos, vagy súlyos gondatlansággal történő megszegését) kellett az alperesnek a perben bizonyítania, hanem olyan, a felperes által tanúsított magatartást, amely a munkaviszonya fenntartását lehetetlenné tette. Ezért szükségtelen volt az elsőfokú ítéletben a munkaköri kötelezettségszegés hiányát megállapítani, a bizonyítékok mérlegelése alapján pedig jogszerűen mellőzte a törvényszék azon megállapítást az elsőfokú ítéletből, hogy a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő magatartást a felperes nem tanúsított. Téves azonban a felperes azon érvelése, hogy az azonnali hatályú felmondásban neki felrótt, az általa kezelt osztálypénz számláról négy alkalommal magáncélú kifizetések és átutalások teljesítése miatt a jogviszonya nem volt az Mt. 78. § (1) bekezdés b) pontja alapján azonnali hatállyal megszüntethető. A felperes által tanúsított munkaidőn kívüli magatartás értékelésekor a munkaköre jellegére, a munkáltató szervezetében elfoglalt helyére tekintettel helyes a törvényszék álláspontja, miszerint a felperes eljárása ténylegesen alkalmas volt a munkaviszony céljának veszélyeztetésére. A fentiek alapján jogszabálysértés nélkül állapította meg a törvényszék, hogy az alperes által alkalmazott azonnali hatályú felmondás intézkedés megfelelt az Mt. 78. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak. Téves a felperesnek a törvényszék részéről történt kiterjesztő és „a tisztességes foglalkoztatás” jogalkotói céllal ellentétes értelmezésére való hivatkozása.
A döntés elvi tartalma
Jogszerűen alkalmaz a pénzintézet munkáltató a számlavezetési feladatokat ellátó csoportvezető beosztású munkavállalóval szemben az Mt. 78. § (1) bekezdés b) pontjára alapított azonnali hatályú felmondást bizalomvesztésre hivatkozással, ha a munkavállaló munkaidején kívül más által rábízott számlával sajátjaként rendelkezik.
Budapest, 2017. április 7.
A Kúria Sajtótitkársága