A felperes, mint integrátor forgóeszköz finanszírozási szerződéseket kötött különböző termelőkkel. A szerződésekben az integráltak arra vállaltak kötelezettséget, hogy adott nagyságú területen adott mezőgazdasági terményt termelnek, és a termeléshez szükséges forgóeszközöket, a finanszírozás mértékéig, kizárólag a felperestől vásárolják meg. Az integrációs forgóeszköz finanszírozási szerződések elválaszthatatlan melléklete volt az általános szerződési feltétel. Ebben a felperes arra vállalt kötelezettséget, hogy segíti az integrált termelő tevékenységet, a termeléshez szükséges forgóeszközöket megfinanszírozza, amennyiben a felek a technológiai integrációs szerződésben másként nem állapodnak meg, opciós jogának gyakorlása esetén a terméket továbbértékesítés céljából felvásárolja, biztosítja a termelés folytatásához szükséges technológiát.
A forgóeszközök integráltak részére történő eladását a felperes az ügyletek időpontjában, 25%-os áfa kulcs alkalmazásával számlázta. A forgóeszközök megvásárlásával lehívott finanszírozás utáni kamatot a felperes, a finanszírozási szerződésnek megfelelően, negyedévenként számlázta ki, áfa mentesen, SZJ 65.23.10. (máshova nem sorolt pénzügyi szolgáltatás) megnevezéssel.
Az alperesi adóhatóság megállapítása szerint a felperes komplex integrátori tevékenységet végzett. A forgóeszköz finanszírozás ennek a komplex integrátori szolgáltatásnak a szerves része, így a hitel és kamata nem válhat külön a többi bevételtől. Ezért azt az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. tv. 9.§ (1) bekezdés, 13.§ (1) bekezdés, 65.§, 70.§ (1) bekezdés b) pontja, 70.§ (2) bekezdése és a 82.§ (1) bekezdése alapján egységesen 25%-os mértékű adó terheli. A szerződések minősítésére az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. 1.§ (7) bekezdése alkalmazásával került sor.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével elutasította a felperes keresetét, mert a finanszírozás igénybevételére csak és kizárólag a forgóeszköz vásárlással együttesen kerülhetett sor, így az integrátori hitel és kamata az integrátori szolgáltatás része, ugyanúgy, mint az ügyleten belül megvalósuló termékértékesítés, így annak adókulcsát kell alkalmazni.
A felperesi felülvizsgálati kérelem folytán eljáró Kúria előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett. Az Európai Unió Bírósága a 2016. december 8-án kelt C-208/15. számú ügyben hozott ítéletének (a továbbiakban: Ítélet) rendelkező részében kettős megállapítást tett. Az első szerint a 2006/112/EK tanácsi irányelv (HÉA irányelv) 1. cikke (2) bekezdését, 2. cikke (1) bekezdése a) és c) pontját, 14. cikke (1) bekezdését, 24. cikke (1) bekezdését, 73. cikkét, 78. cikke b) pontját, valamint 135. cikke (1) bekezdése b) pontját akként kell értelmezni, hogy az olyan integrált mezőgazdasági együttműködésre irányuló ügylet, amely előírja, hogy valamely gazdasági szereplő termékeket értékesítsen valamely mezőgazdasági termelőnek, és a részére e termékek megvásárlására szánt kölcsönt nyújtson, e rendelet szempontjából egyetlen egységet képező ügyletnek minősül, amelyben a termékek értékesítése a főszolgáltatás. Az említett egységet képező ügylet adóalapját képezi mind az említett termékek ára, mind pedig a mezőgazdasági termelőknek nyújtott kölcsön után fizetett kamat.
Az ítélet második rendelkezése értelmében az a körülmény, hogy az integrátor kiegészítő szolgáltatásokat nyújthat az integráltak részére, valamint megvásárolhatja az általuk előállított mezőgazdasági termékeket, nem befolyásolja a szóban forgó ügyletnek a HÉA Irányelv szempontjából egységet képező ügyletnek való minősítését.
A Kúria az EUB C-208/15. számú döntésében foglaltakkal összhangban hatályában fenntartotta a jogerős elsőfokú ítéletet.
Budapest, 2017. április 5.
A Kúria Sajtótitkársága