A felperes az alperes jogelődjénél 1972. február 24-én, majd 1975. február 13-án munkavégzés közben szenvedett balesetet, amelynek következtében utóbb a jobb szemére a fényérzése megszűnt. 2004. szeptember 16-án e szemén teljes vakságot, valamint megemelkedett szemnyomást diagnosztizáltak. Megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes részére nem vagyoni kártérítés megfizetéséről döntött, amelynek összege meghatározásakor figyelemmel volt az életkorára, a maradandó egészségkárosodás bekövetkezésekori ár- és értékviszonyokra, arra, hogy a felperes mindennapi életvitele során alkalmazkodott az egyszemélyes látáshoz. A felperes jó térlátást, kétszemes látást igénylő tevékenység ellátására alkalmatlan, nem dolgozhat ilyen munkaterületen, máshol azonban korlátozás nélkül tevékenykedhet. A felperes jobb szemének a nyomása fokozódott, ennek folytán annak eltávolítása vált szükségessé 2013. szeptember 18-án. Ezt követően 2013. október 28-án egy tartós műszemet illesztettek be, amelynek cseréje évenként szükséges. A felperes jelen perben előterjesztett keresetében a jobb szemének eltávolítására, valamint az azzal összefüggésben őt ért személyiségi jog sérelmére tekintettel nem vagyoni kártérítésként 2.960.000 forintot és annak 2013. szeptember 18-ától esedékes kamatát kérte. Egy összegű lejárt vagyoni kártérítés jogcímén 151.929 forintot igényelt 2010. október 25-étől kezdődően. Évente 66.457 forint járadékot, továbbá különleges személyi adatai jogellenes kezelésére tekintettel szintén nem vagyoni kártérítésként 100.000 forintot igényelt. Kérte továbbá az alperes perköltségben való marasztalását is. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 151.929 forint kártérítést kamataival, továbbá 300.000 forint nem vagyoni kártérítést 2013. szeptember 18-ától esedékes kamatával. Az ítélet szerint az alperes 62.757 forint járadék megtérítésére is köteles. Ezt meghaladóan a bíróság a keresetet elutasította. Kötelezte az alperest perköltség, valamint illeték viselésére. A másodfokon eljárt bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta, és a nem vagyoni kártérítés főösszegét 500.000 forintra felemelte, továbbá módosította az alperes által fizetendő kereseti illeték mértékét. Kötelezte az alperest állam által előlegezett költség viselésére is. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, a felperest másodfokú perköltség fizetésére kötelezte azzal, hogy a feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli. A felperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének a jobb szem eltávolítására tekintettel meghatározott nem vagyoni kártérítést, illetve perköltséget megállapító részének hatályon kívül helyezését, és a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát kérte. Eszerint 2.960.000 forint nem vagyoni kártérítés, és ehhez igazodó perköltség megtérítését igényelte azzal, hogy egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta. Az elsőfokú bíróság ítéletében rögzítette, hogy a jelen jogvita eldöntése során a régi Mt. 174. - 177. §-ai az irányadóak. Ehhez képest a felperes tévesen hivatkozott az új Mt. 167. §-ára, mivel azonban megállapítható volt, hogy mindkét jogszabályi rendelkezés a kártérítés körében tartalmaz rendelkezést, ezért a Kúria a felülvizsgálati kérelmet ennek figyelembe vételével bírálta el a régi Ptk. 75. §-ában és a 355. § (1) bekezdésében kifejtettekre is tekintettel. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésére, újabb egybevetésére nincs jogi lehetőség, a Kúria csak azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körébe vont adatok értékelése során a bíróság nyilvánvalóan téves, vagy okszerűtlen következtetésre jutott-e (BH2012.173., Mfv.I.10.464/2012/8.). Jelen esetben az eljáró bíróságok a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelése során alapvetően téves következtetésre jutottak, és a felperest megillető nem vagyoni kártérítés összegét jogszabálysértően alacsony összegben határozták meg. A nem vagyoni kár megtérítésére irányuló igény jogszerűségének elbírálása során a bíróságnak azt kell részletes bizonyítási eljárása során megállapítania, hogy az elszenvedett sérelem milyen mértékű, és annak hozzávetőleges kiegyensúlyozásával megítélhető vagyoni szolgáltatás mennyiben nyújt körülbelül egyenértékű másnemű előnyt [34/1992. (VI.1.) AB határozat, BH1993.127.]. A másodfokú bíróság sem vette kellő súllyal figyelembe azt a körülményt, hogy a felperesnek élete végéig napi rendszerességgel segítség igénybe vétele mellett kell elvégeznie azokat a teendőket, amelyek a műszem viseléséhez kapcsolódnak. Nem elhanyagolható szempont, hogy a felperes hosszú ideig fennálló, jelentős fájdalommal járó állapot után veszítette el az arcán lévő szervét, amely nyilvánvalóan esztétikai hátrányt jelent a számára. Az a tény, hogy a felperesnek korábban is fennálltak önértékelési problémái, nem mentesítik az alperest a felelősség alól. A szem elvesztése az amúgy is pszichés problémákkal küzdő felperes helyzetét tovább rontotta abban az esetben is, ha a kedvező családi háttere változatlanul megmaradt. A felperes a felülvizsgálati kérelmében arra is helytállóan utalt, hogy a szemének elvesztése akkor is jelentős hátrányt jelent a számára, ha az az eltávolítást megelőzően sem volt alkalmas már az érzékelésre, így ezen körülményt is nyomatékosan kellett értékelni. A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részében nem érintette, egyebekben az 500.000 forintot meghaladóan nem vagyoni kártérítést elutasító döntést hatályon kívül helyezte a perköltségre és illeték fizetésre kiterjedően, és az alperest magasabb összegű nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte [Pp. 275. § (4) bekezdés].
A döntés elvi tartalma
Az emberi szerv, így a szem elvesztése akkor is jelentős és eszerint kompenzálandó hátrányt jelent a munkavállaló számára, ha az már eltávolítása előtt sem volt alkalmas az észlelésre, vagyis funkciója betöltésére.
Budapest, 2017. március 30.
A Kúria Sajtótitkársága