A felperes 2010. január 5-étől állt az alperes alkalmazásában, 2011. novemberétől a szakszervezeti titkár mellett látott el titkárnői feladatokat. A munkakörébe tartozott a szakszervezeti iroda teljes adminisztrációja, a készpénzállomány és a számlák kezelése, a könyvelőkkel való kapcsolattartás, tagdíjnyilvántartás, a tagoktól a tagdíj beszedése, a velük való kapcsolattartás, a segélyek intézése, valamint a szakszervezet vállalkozásával kapcsolatos ügyek intézése. A felperes munkaviszonyát az alperes 2013. május 28-án kelt intézkedésével 30 napos felmondási idővel 2013. július 7-jével felmondással megszüntette. Rögzítette, hogy amennyiben a keresőképtelenségét megfelelően igazolja, úgy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 67. § (2) bekezdése alapján a betegség miatti keresőképtelenség lejártát követő napon kezdődik a felmondási ideje. A felmondás indokolása szerint a felperes 2013. május 23-án a munkáltatóijogkör gyakorlójának szóbeli figyelmeztetésekor minősíthetetlen hangnemben fejezte ki egyet nem értését, veszekedést kezdeményezett. Ezt követően 2013. május 24-én felettese tisztázni kívánta a felperessel a vitát, illetve felajánlotta a közös megegyezéses jogviszony megszüntetést, mivel az együttműködés meghiúsulni látszott. A felperes ezen ajánlatot nem fogadta el, ismételten minősíthetetlen hangnemben beszélt a munkáltatóijogkör-gyakorlójával, majd a munkaidő lejártát megelőzően felszólítás ellenére a szekrényeket – amelyekben a munkáltató működéséhez nélkülözhetetlen okiratok, illetve a munkáltató házipénztára volt – lezárta, és a kulccsal távozott. A munkáltatóijogkör-gyakorlója 2013. május 27-ére egyeztetést kezdeményezett, amelyen a felperes nem jelent meg, a kulcsokat nem adta át, így a munkáltató kénytelen volt a saját tulajdonában lévő szekrények zárát feltörni, hogy hozzájusson a munkavégzéshez szükséges okiratokhoz és a házipénztárhoz. A felperes terhére rótta továbbá, hogy a minimálisan elvárható együttműködési kötelezettségét sem teljesítette a munkaviszonyával összefüggésben, ezáltal a működésben fennakadást okozott.
A felperes keresetében a felmondás jogellenességére tekintettel az Mt. 82. § (2) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények alkalmazását kérte, továbbá végkielégítés iránti igényt is előterjesztett. Öt munkanapra járó 36.985 forint felmondási időre járó távolléti díj megfizetését is igényelte az alperes perköltség fizetésre kötelezése mellett. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 20.M.2236/2013/16. számú ítéletével a felmondás jogellenességére tekintettel kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek elmaradt jövedelem címén kártérítést, végkielégítést, valamint felmondási időre járó távolléti díjat és perköltséget. Kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül adja ki a munkaviszony megszüntetésekor kiállítandó igazolásokat azzal a tartalommal, hogy a munkaviszony megszűnésének időpontja helyesen 2013. július 10. napja. Az alperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Törvényszék 4.Mf.680.412/2015/7. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében, a jogalapot illetően helybenhagyta. Az összegszerűség vonatkozásában részben megváltoztatta, a felperes keresetleszállítására tekintettel az elmaradt jövedelem címén megítélt kártérítés összegét mérsékelte. Kötelezte az alperest, hogy fizessen a felperesnek másodfokú perköltséget, valamint az államnak fellebbezési eljárási illetéket.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen – a kereset-leszállítás és az elsőfokú ítélet egyértelmű elírásának pontosítására nem kiterjedően – az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, és a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát kérte a kereset elutasításával. Másodlagosan az eljáró bíróságok ítéleteinek hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását indítványozta.
A Kúria rögzítette, hogy a másodfokú bíróság ítéletében helytállóan fejtette ki, hogy a felperes és a munkáltatóijogkör-gyakorlója közötti nézeteltérés körülményeit, a felperes ekkor tanúsított magatartását az alperes ítéleti bizonyossággal megállapíthatóan nem igazolta annak ellenére, hogy a felmondásban szereplő indokok valóságát és okszerűségét neki kellett bizonyítania. A bizonyítatlanság pedig az ő terhére értékelendő. Az alperes megalapozatlanul állította, hogy a felperes rosszullétre hivatkozással indokolatlanul távozott a munkaidő lejárta előtt legfeljebb 30 perccel a munkahelyéről. A felperes közölte felettesével a rossz közérzetét, majd a következő munkanapon az orvos betegállományba vette. Annak pedig nincs kiemelt jelentősége, hogy a felperes távozásakor betegségre és nem rossz közérzetre hivatkozott, mivel az egészségi állapotát jelölte meg távozása okául, és ennek tényét orvos igazolta. Önmagában az a körülmény, hogy a felperes távozásakor a felettesével azt közölte, hogy „erre most nem ér rá”, nem alapozza meg a jogviszony megszüntetés jogszerűségét különös figyelemmel arra, hogy a felettes tekintélyét csorbító magatartást a felmondás nem tartalmazta, ezt csak a felülvizsgálati kérelem állítja. Az eljáró bíróságok helyesen állapították meg, hogy a felperes az Mt. 54. §-ában foglaltakat nem sértette meg, amikor távozásakor – a Pénzkezelési Szabályzat előírásainak megfelelően – nem adta le a páncélszekrény, illetve a szekrény kulcsait, mert egyszemélyi felelőse volt a pénztár kezelésének, elszámolási kötelezettséggel tartozott. A munkáltatóijogkör-gyakorló nem adta alapos indokát annak, hogy miért vette volna el a felperestől a kulcsokat, azáltal megszegve a belső szabályzatokat. A munkáltató nem bizonyította, hogy olyan okmányokhoz vagy kimutatásokhoz nem fért hozzá, amelyek indokolttá tették azon intézkedését, hogy a felperes betegállományának első délelőttjén feltörjék a szekrény zárjait. A felperes a felülvizsgálati kérelmében sérelmezte az Mt. 167. § (1) bekezdésének téves alkalmazását, mivel hivatkozása szerint a felperes nem igazolta megfelelően, hogy a kárenyhítési kötelezettségének eleget tett. A Kúria Mfv.II.10.183/2015. számú ügyben hozott elvi határozata szerint a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén a kárt okozó munkáltatót terheli a bizonyítás a munkavállaló kárenyhítési kötelezettsége körében. Az alperes a felperes megtérült jövedelmét az elsőfokú eljárásban nem vitatta, így e körben az eljáró bíróságot a Pp. 3. §-a szerinti külön kioktatási kötelezettség sem terhelte. A határidőn túl benyújtott fellebbezés-kiegészítésnek, illetve a másodfokú eljárásban előterjesztettek vizsgálatának pedig már nem lehetett helye a Pp. 235. §-ának (1) bekezdése alapján.
A döntés elvi tartalma: A pénztár kezeléséért egyszemélyi felelősséggel tartozó munkavállalónak nem róható fel azon magatartása, hogy a felettessel történt szóváltás követően annak kellően nem indokolt, a szokásokkal ellentétes utasítása ellenére – a Pénzkezelési Szabályzatban foglaltak betartása, átadás-átvétel nélkül – nem adta le a páncélszekrény kulcsát (Mt. 54. §; Mt. 64. §).
Budapest, 2017. március 22.
A Kúria Sajtótitkársága