A felperes 2010. október 18-án létesített határozatlan időtartamra szóló munkaviszonyt az alperessel, melynek keretében „participations manager” munkakörben foglalkoztatták. A felperes felett a munkáltatói jogkört T.Z., a Jogi Főosztály vezetője gyakorolta, a közvetlen felettese K.A. volt. A felperes munkavégzését a betanulási időszakban is szóban, folyamatosan értékelték, erről részére tájékoztatást adtak. Mivel a szakmai teljesítménye nem az alperes által elvártaknak megfelelően alakult, K.A. kezdeményezésére 2010. december 17-én több órás személyes egyeztetésre került sor. A felettes észrevételei szerint a felperes szakmai felkészültsége hiányos, a munkakör betöltéséhez szükséges alapvető elméleti és gyakorlati pénzügyi-számviteli ismeretekkel nem rendelkezik, munkavégzését számos esetben pontatlanság jellemzi. 2011. március végén az alperes operatív vezetését ellátó menedzsment érintett tagjai egy megbeszélés keretében értékelték a participations management teljesítményét. Ennek során elégedetlenségüknek adtak hangot az elért eredményekkel kapcsolatban. A felperes T.Z-nek jelezte, hogy szeretne közvetlenül egyeztetni az érintett menedzsment tagok közül az alperes vezérigazgató-helyettesével.T.Z. ezt a csoport többi tagja előtt kifejezetten és egyértelműen megtiltotta. 2011. április 11-én a felperes – kifejezett tiltás ellenére – személyes megbeszélést kezdeményezett elektronikus levél útján a vezérigazgatóval, valamint a vezérigazgató-helyettessel. A 2011. április 12-ei megbeszélésen a felperes arról tájékoztatta a vezérigazgató-helyettest, hogy a vezetőitől nem kap egyértelmű feladatmegjelölést, illetve, hogy a közvetlen felettesével annak féltékenysége okán megromlott a viszonya. Az alperes 2011. április 15-én rendes felmondással szüntette meg a felperes munkaviszonyát. A felperes a keresetében a rendes felmondás jogellenességének megállapítását és 12 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg, mindösszesen 9 millió forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest perköltség viselés mellett. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott. Az elsőfokú bíróság a felperes szakmai alkalmatlanságát nem találta bizonyítottnak, ezen megállapítást a felek nem támadták, így az a másodfokú eljárásnak már nem lehetett tárgya. Több felmondási indok megjelölése esetén azonban elégséges ha azok egyike bizonyul csak valónak (BH2003.211.), így a bíróságok helyesen vizsgálták a felmondás további indokait, és helytálló következtetésre jutottak. A tanúvallomások egyértelműen azt támasztották alá, hogy a munkacsoport tagjai tisztában voltak a feladatokkal, azokat jogi végzettséggel is el lehetett látni, így semmi nem indokolta, hogy a közgazdász felperes a az alperes vezérigazgató-helyettesétől kérjen szakmai segítséget. Annak pedig a jogvita eldöntése szempontjából nem volt kiemelt jelentősége, hogy a felperes a felmondás előtt csak két nappal találkozhatott a leányvállalat két vezetőjével, mivel mindenki a szervezeti rendszeren belül elfoglalt helye szerint kellett, hogy a tevékenységét ellássa saját felettese irányítása mellett.
A perben bizonyítást nyert, hogy a felperesnek a munkáltatóijogkör-gyakorlója határozottan megtiltotta, miszerint a felső vezetéshez forduljon tekintettel arra, hogy a szakmai kérdésben a csoport tagjai között nem volt sem vita, sem bizonytalanság. T.Z. erre vonatkozó álláspontja szerint „Én akkor azt gondoltam, hogyha egyedül intézem a felperes személyes találkozóját a vezérigazgató-helyettessel, akkor ez ahhoz vezetne, hogy lejáratná a projekt team munkáját”. Ez pedig a tiltó utasítás jogszerűségét megfelelően alátámasztotta. A fentiekre figyelemmel alaptalan azon felperesi érvelés, hogy utasítást szegett meg, amely nem sértette a munkáltató érdekeit. Ezzel szemben a megbeszélést a felettese kifejezett tiltása ellenére kezdeményezte, az utasítás nem volt olyan, amelyet a felperes a jogszabályban foglaltak szerint megtagadhatott, a megbeszélésen személyeskedő kérdéseket is felvetett, mindez pedig alkalmas volt a rossz munkahelyi légkör kialakítására, a vezetők indokolatlan lejáratására.
Helyes a felperes azon hivatkozása, miszerint mindenki szabadon kifejthette a véleményét az alperesnél, az SzMSz erre vonatkozó tiltást nem tartalmaz, így ez a jog őt is megillette. A felperes azonban utasítás ellenére közvetlenül fordult a legfelsőbb vezetéshez, ennek jogát pedig az általa hivatkozott SzMSz sem tartalmazta., továbbá be kellett volna tartania az ún. szolgálati utat, amelynek meglétét tanúk igazolták.
A munkavállaló azon magatartása, hogy a munkahelyi felettese indokolt, tiltó utasítása ellenére olyan szakmai kérdésben fordult a legfelsőbb vezetéshez, ami a munkatársak számára egyértelmű és megoldható volt, ezáltal alkalmas lehetett az ő szakmai hozzáértésük megkérdőjelezéséhez, megalapozza a munkáltató bizalomvesztését, ami a felmondás jogszerű indoka lehetett. A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.
Budapest, 2017. március 7.
A Kúria Sajtótitkársága